2021. január 22., péntek
18:00
Meghívott: dr. Csomortáni Zoltán klinikai szakpszichológus, pár-és családterapeuta (Szeged)
Lassan egy éve, hogy az emberiség olyan helyzetbe került, amire senki sem számított. Megtámadott bennünket egy láthatatlan ellenség, ami ellen nem csak biológiai értelemben nehéz felvennünk a harcot, de lelki értelemben is hatalmas kihívás elé állít. Az emberiség történetében voltak már járványok, de jelenlegi társadalmi és információs fejlettségünk olyan színezetet ad a mostani helyzetnek, ami mind az egyén, mind a közösségek számára jelentős lelki kihívássá válik.
A mostani előadás már digitális voltával is erre a különleges helyzetre utal. Közös időnkben arról szeretnék beszélni, hogy mi is teszi különlegessé mostani harcunkat a betegség ellen, milyen nehézségekkel állunk szemben, és milyen eszközeink vannak ezek leküzdésére. Elöljáróban megosztom Önökkel a járványhelyzet legfontosabb tanulságát: az emberek lelki egészségét csak az egészséges, támogató közösségek megléte garantálhatja. A vírus az emberi érintkezést veszélyezteti, és nekünk épp ezért az elérhető lelki érintkezéseket kell maximálisan biztosítanunk.
Esemény a Facebookon: https://www.facebook.com/events/418082965969212/