Mióta létezik a MÉSA?
Merci: Amióta ismerjük egymást, zenélünk együtt, de ennek soha nem volt leszögezett kerete. Az emberek visszajelzéseiből azt szűrtük le, hogy több dalt szeretnének hallani tőlünk. Úgy döntöttünk (2 év kényszerszünet után), hogy újrakezdjük a zenélést. Most már komolyan, teljesen professzionális módon, arculattal, logóval, honlappal.
Meséltek az Átkelőről?
Merci: Volt egy anyag, amit kibővítettünk. Útjukra szerettük volna engedni ezeket a feldolgozásokat, hogy lezárjuk ezt a fejezetet a zenei életünkben. Az Átkelőn református énekek újrahangszerelése található. Ezek keretéből, stílusából „átkelünk” valami másba. Úgy próbáljuk hétköznapivá tenni ezeket a dalokat, hogy közben megmaradjon az értékük.
Attila: Az Átkelőn több temetési ének is van. Ezeket többnyire csak ott használják. Mi tudatosan próbáltuk kiemelni a temetési közegből és visszahozni a köztudatba, az életbe.
Hogyan választjátok ki a műveket?
Attila: Vannak kedvenc énekeink. A barátok, a közösségünk tagjai is szoktak dalokat küldeni. A választás eklektikus folyamat, attól függ, éppen milyen hatások érnek bennünket. Van, amikor gyülekezeti éneket hallok meg vagy egyszerűen csak kinyitom az énekeskönyvet és találok valami jót. A versnél bonyolultabb. Az nagyon egyszerű, ha van egy jó dallam a fejünkben és ahhoz keresünk verset, de én ebben nem hiszek. Ha jó verset olvasunk, akkor, addig olvassuk a verset, amíg meghalljuk a dallamát. A versnek kell saját dallamát „megszülnie”. Ezért ez kicsit kontrollálhatatlan folyamat. Nem csak rajtunk múlik, mikor érik be a dallam, a zene, ami a vers alatt van. Tematikusan is választunk. Azok a versek, énekek érdekelnek, amelyek túlmutatnak az emberi síkon.
Merci: Sokszor csak utólag jövünk rá arra, hogy mennyire összhangban van a dallam a szöveggel, mert annyira érzésből jön. Ez csak akkor tudatosul bennem, mikor elemzem a dalt. Attila a hangszerelő a csapatban. Én stílusban tudok hozzá tenni és itt-ott a dallamban.
Magyar nyelvű szövegeket dolgoztok fel?
Merci: Egyelőre igen, de most szeretnénk más nyelvű verssel, szöveggel is próbálkozni.
Attila: Van egy projektünk. Meglátjuk, hogy sikerül-e. Nyitottak vagyunk.
Mely mondanivalók állnak hozzátok legközelebb?
Merci: Az önkifejezés elválaszthatatlan attól, hogy mi az, amit szeretnénk közölni. Egyre jobban érzem a vágyat, hogy teljes mértékben saját dalt hozzunk létre, saját szöveggel. Én valamilyen belső harcról vagy érzésről szoktam írni legtöbbször. Olyanokról, melyek intenzíven foglalkoztatnak, bennem élnek. Ezeket próbálom szavakba öltöztetni. Nagyon nehéz. Egyébként meg hívő ember vagyok, ezek a belső harcok valahogy mindig Isten előtt történnek. Ha nem is hagyományos istent megszólító szövegek ezek, az én értelmezésem szerint mégis mind egyfajta imádság.
Melyik társadalmi réteghez, csoporthoz szól zenétek?
Attila: Cél számunkra, hogy mindegyik réteghez szóljunk. Arra törekszünk, hogy a zenénk annak is érdekes legyen, aki nem nagy kultúrafogyasztó, de a koncertekre járók számára is csemegeként szolgáljon. Azt próbáljuk megszólítani, aki nincs megszólítva. Azt próbáljuk behívni, aki azt érzi, őt nem hívják máshova. A zenénk nagy mértékben hordoz keresztény értékeket. Fontosnak tartjuk, hogy dalainkban a feltétel nélküli szeretetről, a mindenkit felkaroló szeretetről beszéljünk. Isten szeretetének nincs vallása, nincs ideológiája. Akit én kővel dobálok, ő azt is ugyanúgy szereti. Fontos, hogy a zenénkben benne legyen, hogy nem szabad senkit kizárni.
Mennyi ideig készül egy-egy dal?
Merci: Ha van határidő, akkor sokkal koncentráltabban születnek a dalok. Sokszor elkészül egy délután alatt, aztán időközben még fejlődik. De van, hogy megszületik egy ötlet, hónapokig nem nyúlunk hozzá és aztán újra feljön és kivirágzik. Megállni lehet csak, befejezni nem.
Milyen filmhez készítenétek szívesen zenét?
Attila: Nem egy stílusban játszunk. 20. századi jazz, népdal, vers… széles a skála. Ennek az az előnye, hogy sokszínű, kimeríthetetlen és mi sem unjuk meg. Lehetne sötét, melankolikus film, de akár Wim Wenders-féle világú is, már-már zenegépszerű feldolgozással.
Van olyan dal, amelyik egy konkrét eseményt, érzést idéz fel bennetek, mikor meghalljátok?
Attila: Nekem van. Tudom, őrület, de, amikor meghallom Tom Odell Another Love című számát, mindig az egyetem jut eszembe. Első, másodéves voltam az egyetemen, négyágas szobában próbáltam zenét hallgatni… Még a koli szoba berendezése is beugrik.
Merci: Nagyon sok ilyen dal van. Vannak időszakok, amikor egy bizonyos dalt hallgatok, aztán eltelik pár év, és mikor újra meghallom az adott dalt, azt az érzést fogja felidézni, amit akkor éreztem, mikor naponta hallgattam.
Mi volt a legfontosabb dolog, amit megtanultatok az életben?
Merci: Talán azt, hogy semmi sem fehér vagy fekete. A dolgok nagyon árnyaltak. Egy dolog az, amit mi látunk és más dolog az, ami a dolgok mögött van. A történések, dolgok mögött mindig van valami, amit szabad szemmel nem lehet látni.
Attila: „Minden amit látunk, eltakar valamit, amit nem látunk”. („Everything we see hides another thing, we always want to see what is hidden by what we see”. René Magritte).
Minden igen, az egy nem, valahol máshol. Nekem mindig az volt a problémám, hogy nem igazán tudtam soha nemet mondani. Azáltal, hogy mindenkinek igent mondtam, sokszor arra mondtam nemet, ami nekem a legfontosabb. Családra, barátokkal, együtt töltött időre, csak kettesben töltött időre. Nyilván az embernek tettre késznek, segítőkésznek kell lennie, de csak addig a pontig, ameddig nem kezd el igeneket mondani azoknak a nemeknek az árán, amit azok kapnak, akiket a legjobban szeret. Meg kell fordítani. Úgy látni, hogy mire szeretnék igent mondani legtöbbször. Az inkább a család, úgyhogy muszáj lesz nemet mondani. Ez sokat segít nekem abban, hogy ezeket a határokat tartani tudjam.
Háborúban a múzsák…
Attila: Háborúban nehezebb alkotni, de könnyebb témát meríteni. Olyan örök érvényű, egyetemes dolgok mozdulnak meg, mint a hazaszeretet, bátorság, gyávaság, észszerűség, elvakultság. Nem szeretjük azt, ha valami más akar lenni, mint ami. Nem hiteles. Nehéz azon a határon belül maradni, ami kifejez, ami közvetít, mint művészet, de nem él vissza a drámaisággal és a helyzet tragédiájával. Ne érzelmi manipulációból próbáljunk meg művészetet csinálni, hanem egyszerűen azt írjuk, fessük le, azt zenésítsük meg, ami történik és az önmagában elég ütős. Háborúban a múzsák óvatosan osztogassák a csókokat.
Mit gondoltok, a mesterséges intelligencia térhódítása hat a zenére?
Attila: A mesterséges intelligencia az igazi zenét nem fenyegeti. Az igazi zenének lelke van. „A művészet az vagy megrázó vagy semmilyen.” (Szerb Antal: Utas és holdvilág) Ez a zenére és az életre is átemelhető.
Bővebben a Mésáról:
https://mesazene.com/concert.html
https://www.facebook.com/profile.php?id=61556918116380
https://www.youtube.com/@Mesazene
Temesvár, 2025. 06. 14.
Interjút készítette: Pipei Borbála