Az utóbbi hét-nyolc év legszínesebb, legsokrétűbb előadásaival várta az érdeklődőket a múlt héten a Tudomány: út a világ megismeréséhez a Bánságban című konferencia a Bolyai Szakkollégiumban. A Magyar Tudományos Akadémia hivatalos eseményeként megszervezett Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozatnak az a célja, hogy közérthetővé tegye a kutatók munkáját. A temesvári program az előadások színvonalát, az előadók felkészültségét és a hallgatóságot tekintve egyaránt megvalósította ezt a szándékot. A szervezők elárulták, a jövő évi esemény minden eddiginél ünnepibb lesz, hiszen a 2023-as esztendő hivatalosan is Bolyai év lesz.
Az MTA csaknem húsz éve ösztönzi arra november első hetében az anyaországi és határontúli egyetemi városok tudományos életének szereplőit, hogy szenteljenek egy napot helyben a tudomány népszerűsítésének, mutassák be az egyes tudományágakon belül elért eredményeiket, emlékezzenek meg neves tudósokról. Temesvár immár kilencedik alkalommal csatlakozott ehhez a kezdeményezéséhez, hogy a Bánság is felvonultassa az egyes tudományterületeken megvalósított értékes, kutatásokat és magas szakmai színvonalú publikációkat. Idén 17 előadást hallgathatott meg a közönség a Bolyai János Szakkollégium konferencia termében, november 11-én.
A cél: felmutatni azt az értéket, ami a miénk
A Bánsági Regionális Munkabizottság (BRMB) a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) egyik munkacsoportjaként vesz részt az MTA rendezvénysorozatát szervező tudományos műhelyek sorában. Az idei temesvári program minden célt magában foglalt: az izgalmas témákat és érdekes előadókat felvonultató délutánon helytörténeti, technikaitörténeti, és más kutatási eredményeket bemutató, 15 perces előadások követték egymást, öt órán át. Az esemény alkalmat teremtett a kötetlen diskurzusra is a helyi magyar közösség és a tudományos közélet legrangosabb képviselői között.
–A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezett konferenciánk hagyományosan Temesvár egyik legfontosabb és legrangosabb magyar tudományos rendezvénye. Itt a Bánságban sok ember kutat, vagy foglalkozik magas szinten különböző tudományterületekkel, a legfrissebb eredményeket két tömbbe rendezett előadások által mutattuk be. Az energiahatékonyság például háromféle nézőpontból is megjelenítődött, a helytörténet is több előadáson keresztül mutatta be kutatásait, a felhőalapú számítástechnika és az okosotthonok előnyeiről is hallottunk, és orvosi, autóipari, építészeti valamint építőmérnöki témákat is érintettek az előadók. Több mint ötvenen fordultak meg az idei eseményen, az előadásokat kellemes beszélgetések koronázták meg. Úgy vélem ismét egy sikeres rendezvényen vagyunk túl. – mondja Nagy-György Tamás, a Temesvári Műszaki Egyetem Építőmérnöki karának professzora.
A program szervezője hozzátette: mindegyik előadás különleges és magas színvonalú volt a maga tematikájában. – A bemutatók mögött sok éves kutatómunka, nagyon sok tapasztalat van. Ahhoz, hogy egy mondat, egy oldal, egy konklúzió megszülessen, nagyon sok munkát kell elvégezni, nagyon sokat kell írni, olvasni, töprengeni, vitázni. Ez a program alkalmat teremt minden évben arra, hogy értékelhessük mindazt, ami a miénk! Köszönet a támogatásért az Integratio Alapítványnak, a Bolyai Szakkollégiumnak és Tamás Péter úrnak, Magyarország tiszteletbeli konzuljának.
2023 hivatalosan is Bolyai év lesz
Nagy-György Tamás az esemény kapcsán arról is tájékoztatott, hogy már most megkezdték a következő MTÜ előkészítését, hiszen jövőre jubilál a temesvári rendezvény. Ráadásul túl azon, hogy a tízedik konferencia lesz a sorban, a tudományhoz és Temesvárhoz egyaránt kötődő évforduló is esedékes a 2023-as esztendőben: éppen 200 éve lesz, hogy Bolyai János megírta édesapjának, Bolyai Farkasnak Temesvárott kelt levelét, benne az örökbecsű idézettel: „Semmiből egy ujj más világot teremtettem” (1823 nov. 3).
Ebből az alkalomból sikerült elérnie a Magyar UNESCO Bizottságnak, hogy 2023 hivatalosan is Bolyai év legyen. Már meg van a rendezvény címe dátuma is: a Bolyai 200 konferenciának november 3. és 5. között ad majd otthont Temesvár. A Magyar Tudomány Ünnepe fókuszába a két legendás magyar tudós munkálkodása kerül, és azok a tudományterületek fognak kiemelt szerepet kapni, amelyekben ők maguk is jeleset alkottak: a filozófia, az irodalom, a zeneelmélet és a matematika mellett szó lesz a mérnöki munkát és a gyümölcsészetet érintő jelenkori kutatásokról is.
Az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottsága Bánsági Munkabizottsága, az Erdélyi Múzeum Egyesület és a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem, mint szervezők, rangos program összeállítására készülnek olyan helyszínek bevonásával, mint a Magyar Ház, az Új Ezredév Református Központ, a Bolyai Szakkollégium és a Bartók Béla Elméleti Líceum.
Varga Márta