Székely László Temesvára – Emlékkiállítás a Magyar házban

A Szórvány Alapítvány és a Temesvári Magyar Nőszövetség emlékkiállítása Székely László életművének állít emléket a Magyar Házban, amely október 6 – december 13 között lesz látható.

SZÉKELY László műépítész (Nagyszalonta, 1877. aug. 3. – Temesvár, 1934. jan. 23.) Székely Mihály okleves építőmester, építkezési vállalkozó és Mados Zsuzsanna gyermeke. Középiskolai tanulmányainak első négy osztályát szülővárosa református algimnáziumában végezte.  A budapesti József Műegyetem építészeti karára iratkozott be, ahol Pecz Samu, Czigler Győző, Hauszmann Alajos és Schulek Frigyes növendéke volt. 1900-ban diplomázott a budapesti Műegyetemen. 1900. július 1-től 1903. márciusáig munkatársként Czigler Győző műegyetemi tanár budapesti tervezőirodájában dolgozott. 1903. április 1-től a temesvári polgármesteri hivatal műszaki osztályának műépítésze.

Magántervező-irodát is nyitott Temesváron. A középületek, a bérházak, a magánvillák, iparcsarnokok sorát tervezte a 20. század első évtizedeiben, évszázadokra meghatározva a Béga-parti város architekturális és urbanisztikai arculatát.

Fő műve a temesvári piarista főgimnázium, rendház és templom épületegyüttese. Tervei alapján épült fel a temesvári közvágóhíd, vízerőmű, harisnyagyár, tűzoltó-laktanya, kereskedelmi iskola, polgári menházalap bérháza, Hungária fürdő, gyárvárosi görögkeleti templom, erzsébetvárosi, gyárvárosi, józsefvárosi és rezsőföldi elemi iskola, a józsefvárosi óvoda, a hitelbank, a csendőrlaktanya, a főtéri bérpalota-sor; továbbá a nagyszalontai városháza és gimnázium, a verseci szerb görögkeleti püspöki palota, a nagybecskereki és pancsovai vágóhíd, a gyulai harisnyagyár stb. Székely László tervezte a Dózsa György tüzes trónusa feltételezett helyére emelt Mária-kápolnát (1906), a szabadfalui Petőfi-emlékművet (1913) valamint díjmentesen a temesvári Magyar Házat (1930).

A Magyar Ház eklektikus homlokzatán a neoklasszicista, valamint a korszerű építészet stílusjegyeinek társításával, a kőből faragott ablakkeretek, a pilaszterek, a kétszer égetett téglából rakott falrészek összekapcsolásával, ritmikus váltakoztatásával mozgalmas, motívumgazdag felületet teremtett. Az épület formai megjelenésében is a bánsági magyarság életkedvét, tettrekészségét, áldozatos összefogásának erejét érzékeltette, jelezte. Városi műépítészként 1922-ben vonult nyugdíjba, de magántervezőként haláláig továbbdolgozott. A temesvári református egyházközség illetve a bánsági református egyházmegye világi főgondnoka volt.