Semmi – Közönségtalálkozóval egybekötött színházlátogatás a TMN szervezésében

2024. február 22., csütörtök

18:00

Venue

Csiky Gergely Állami Magyar Színház


Alba Iulia utca 2.

Temesvári Magyar Nőszövetség


Organizer

Színházba hívogat a Temesvári Magyar Nőszövetség!
Jane Teller dán írónő “Semmi” című regénye nyomán készített színházi produkciója elmélkedésre, vitára indít. Volt, aki megbotránkozott, volt, aki együtt szenvedett a szereplőkkel, volt, aki, elhagyta a színház termét előadás közben, volt, aki megrendülten, volt, aki lelkesen és érdeklődéssel csatlakozott a produkció utáni beszélgetésbe.
Nagy vihart kavart az iskolákban is Európa-szerte e olvasmány. Egy időre tiltó listára is került. Később, kötelező olvasmány lett. Hisz, csak az ÉLETRŐL szól, ahogy látják, ahogy érzik a KAMASZOK.
“Van-e értelme az életnek? Tanuljunk, vagy másszunk fel a fára lábat lógatni és filózni? Mik az értékeink, amiket akár fel is áldoznánk? Meddig lehet elmenni mások megalázásában? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket boncolgat a könyv. Megrázó történet.”

Egy nyolcadikos osztályban, Pierre Anthon azt állítja: semminek sincs értelme, minden csak a látszatról szól, és azért, hogy pár év múlva meghaljunk, nem érdemes csinálni semmit életünk során. Ha elbeszélgetünk kamaszainkkal megtapasztalhatjuk, hogy ők is fel teszik maguknak ezeket a kérdéseket. A könyv, a színdarab gondolkodásra serkent: Van értelme az életnek? Vagy nincs? Mit jelentenek az értékek? Hogyan érez? Hogyan gondolkodik? Hogyan dönt?

Az előadást közönségtalálkozó követi. A beszélgetést Molnos Ildikó, irodalomtanár és Makkai Barbara, pszichoterapeuta vezeti.

Legyen ez a generációk közötti kommunikáció, kölcsönös, nyitott, érdeklődő meghallgatás, válaszokat kereső, fájdalmas realitásokat feldolgozó beszélgetés helyszine. Keressük együtt az élet értelmét!

Jegyeket a színház jegyirodájában lehet vásárolni, vagy előjegyeztetni a TMNSZ szervezőinél 0728857135 vagy 0724320271 telefonszámokon.

Megosztás