Nagyjából akkor vesszük észre, hogy a gyerekünk függetlenedni kezd, amikor a tömegben észreveszi az óvó nénijét, odaszalad hozzá, és a saját közös dolgaikról kezdenek beszélgetni. Ilyenkor a szülő kicsit zavarba jön, de örül is neki. A gyerek is zavarba jön, hiszen ekkor még olyan kicsi, hogy nem igazán érti, mit keres az óvó néni az utcán, és hogy-hogy nem az óvódában van, mikor ő ott lakik, és különben is, mi az, hogy az óvó néninek van saját családja…
Az óvónő kortalan, csak azért van születésnapja , hogy együtt fújhassák el a gyertyát…
Szabó Judit óvó nénivel beszélgettünk pályaválasztásról, gyerekekről, és arról, hogy milyen lenne, ha jobb lehetne…
Körülbelül hány gyereknek fogtad a kezét?
Nem tudom pontosan… soknak… 30 éve dolgozom oviban, biztos, hogy több száznak. (Van az ezer is…)
Beszoktatni nehezebb, vagy elengedni?
Elengedni… azt sokkal nehezebb, mint beszoktatni. Akkor már értjük egymást, akár egy pillantásból, tekintetetből tudjuk, hogy a másik mire gondol, mit vár el, értik a viccet, vannak közös emlékeink, amit felidézhetünk, jókat beszélgetünk, együtt nevetünk, megosztják álmaikat, vágyaikat, szorongásaikat. Ebből is tudom, hogy iskolaérettek. Miért nehéz elengedni? Mert az oviban a te gyerekeidnek, sajátodnak könyveled el őket. S hát az ember a gyermekeit egy kicsit félti, nehezen engedi ki a „vadonba”. Mi, magyar szakos óvónők, szerencsések vagyunk, mert aki magyar iskolában folytatja, arról hírt hallunk, s valahogy másképpen tudunk utánuk érdeklődni.
Mit tartasz fő elvednek?
A gyermekközpontúságot. Mindig arra törekedtem, hogy olyan gyermekeket neveljek, akik érzelmileg gazdagok, a kisebbséghez való tartozásukban képesek legyenek a másságot elfogadni, azt tolerálni. Kötődjenek környezetükhöz, egymáshoz, a kisebbségi léthez, kultúrához, értékekhez. Igényük legyen az újabb ismeretszerzéshez, érdeklődőek, együttműködőek legyenek.
Változott-e az évek során?
Biztos, hogy igen, talán anélkül, hogy észrevettem volna. Azt tudom, hogy mielőtt gyermekeim lettek, másképpen álltam a gyerekekhez, szülőkhöz. Azt hittem, hogy a szakirodalom szent és sérthetetlen. Szerintem mindegyik kisgyermekre lehetne egy külön könyvet írni.
Mi a célod?
Ha a munkámra gondolok, akkor a tőlem telhető legjobban végezni, vagy legalábbis megpróbálni. Szerintem nem szégyen az, ha az ember téved, valamit rosszul csinál, de ha felismeri a döntéseiben a negatív kicsengést, és azt megpróbálja korrigálni, akkor nincs avval semmi baj. Szerintem a legszebb szakmám van, a sors ezt választatta velem, amit nem is csinálhatott volna jobban. A gyermeki mosolynál, ragaszkodásnál, őszinteségnél nincs is szebb dolog. Ezt nap mint nap tapasztalhatom velük, ami igazán csodássá teszi az életem, természetesen a családom mellett.
Mi számít egy jó ovis napnak?
Egy jó ovis nap az, amikor mindenki jól érzi magát. Amiben sok játék van, kialakulnak a közös szerepjátékok, szinte az egész osztály bekapcsolódik, s mondjuk azt, hogy…, vagy játszásiból ez… – elindul a fantázia. Amikor minden történik: számolnak, feladatlapoznak egy kicsit, színeznek, festegetnek stb. Még belevegyülhet egy kis veszekedés, harag is, amit megbeszélünk, véleményezünk együtt. Az annyira jó, mikor megbeszélhetjük, hogy az helyes volt-e vagy nem, ami miatt XY összeveszett, jogos volt-e Z haragja, kiabálása, vagy egyáltalán miért kiabált, haragudott.
Hogyan értékeled az elmúlt nagyon furcsa évet?
Borzasztó volt, az egész lényemmel, porcikám minden darabkájával tiltakoztam az online ellen, az ovik bezárása ellen. De nagyon okosan csinálták a nagyok, kaptuk a fizetésünket, valamit kellet felmutass, hogy „megérdemled”. De az minden volt, csak nem óvoda. Az volt az érzésem, hogy mindenki elfelejtette, hogy milyen is egy kisgyerek, mire van szüksége úgy a gyermeknek, mint a szülőknek. A biztonságos ovis környezet, ahol a gyermek jól érzi magát a társaival, barátaival, ahol gondoskodnak róla, s addig a szülő nyugodtan végezheti munkáját. Az ovi olyan, mint egy második otthon, de itt megtanulja a kisgyerek, hogy rajta kívül más is van, szocializálódik, önállósul.
Miben mások a mai gyerekek, mint a 25 évvel ezelőttiek?
Sokban: intellektuálisan sokkal fejlettebbek, sokkal többet tudnak a környezetükről, a nagyvilágról. De érzelmileg valahogy szegényebbek, nyugtalanabbak, pörgősebbek, valahogy olyanok, mint a környezetük, mert egy rohanó világ veszi körül őket. Nem marad időnk észrevenni a csodákat, ami lehet egy fa, bogár, felhő… bármi.
Mikor tudsz haragudni egy gyerekre?
Ha nem őszinte (ha butaságot is követ el, legyen bátorsága azt bevallani, emberek vagyunk, tévedhetünk, nincs azzal semmi gond), vagy ha tudatosan rosszindulatú a társaival.
Tudnál-e mesélni egy nagyon vicces, kedves helyzetet?
Kedves kis történet, a mai napokban esett meg, amikor a két és fél éves, pempis kislány egymaga ráült a bilire. Nagy boldogsággal mutatja remekművét, mire én, hogy alátámasszam ügyességét, önállóságra törekvését, felkiáltok, hogy „Szűz Máriám, de ügyes kislány vagy”. Ő erre csípőre tett kezekkel, szemembe néz, s nagy komolyan azt mondja: „Nem vagyok én Szűz Mária, hanem XY vagyok.” Az ilyen őszinte gyermeki kijelentések, nagyon be szokták aranyozni a napomat.
Szerinted miben különbözik a 26-os ovi a többitől?
Törekszünk arra, hogy derűs, nyugodt légkört, gyermeki szabadságot biztosítsunk a gyerkőcöknek. Önállóságra tanítjuk őket, megteremtve a szabad játék lehetőségét. Tágas, jól felszerelt csoportszobáink vannak, különböző központokkal, rengeteg játékkal, didaktikai eszközzel. Amiben talán különbözünk a város többi óvodájától, hogy van saját uszodánk, tornatermünk.
Van két felnőtt gyereked. Miben változott a szakmádhoz való viszonyulásod?
Nem hiszem, hogy változott a szakmámhoz való viszonyulásom. De az biztos, hogy a gyerekeim születése után én változtam meg a gyerekekkel, szülőkkel szemben. Nem minden úgy alakul a nevelésben, ahogy mi elképzeljük, mert szerintem a kisgyermek magával hozza veleszületett kis egyéniségét, egyediségét. Azt bizonyos mértékben el kell fogadjuk. Csak formálhatjuk, alakítgathatjuk, nevelhetjük. A kenyértészta is kenyérízű marad attól függetlenül, hogy milyen a formája kisütés után.
Miben más a te gyereked, mint a másé?
Ők a nap 24 órájában az enyémek, az ovisok csak addig, míg velem vannak, utána anyáé, apáé.
Ha álmodnál egy nagyot, és megteremthetnéd álmaid óvodáját, milyen lenne?
Huh, biztos volna benne kisállat: cica, kutya, kis nyuszi, tavasszal csibe, meg ilyesmi, kiskert, ahol a gyerekek megtapasztalhatnák a virágok gondozását, a zöldségtermesztés fortélyait. Na nem azért, hogy ők dolgozzanak, de lássák, tapasztalatot szerezzenek.
Miért van szükség ilyen óvodára?
Sok-sok gyakorlati tapasztalat szerzése miatt. Az állatokat, növényeket csak akkor ismerhetik meg igazán, ha élőben látják, tapasztalják. Azok a gyerekek, akik olyan szerencsések, hogy faluval, vidékkel van kapcsolatuk, pozitív értelemben egészen mások. Sok-sok élménnyel gazdagabbak. Valahogy másképpen élik meg a természet csodás világát. Könnyebben világossá válik előttük bolygónk számtalan csodája, s mindjárt másképpen értik meg, mennyire szükség van arra, hogy vigyázzunk Földünkre, mert csak egy van belőle.
Mi hiányzik a mai gyerek életéből?
Az idő, az együtt töltött idő, amikor a szülő nem rohan, ráér meghallgatni gyermekét, tud vele együtt kacagni, sírni, játszani, lustálkodni. Nem azon kattog az agya, hogy mihez kezdjen, melyik teendőjét kezdje el.
Mit tanácsolsz annak a szülőnek, aki most íratja oviba a gyerekét?
Bízzon az óvónőben, mert azt gondolom, aki ezt a pályát választotta, azért tette, mert szereti a gyerekeket, s ha már szereti a gyerekeket, rossz szakember nem lehet. Ha a gyermeke az elején kesereg, sír, rúgkapál, nincs avval semmi gond. Örüljön neki! Az azt jelenti, hogy jól végzi a munkáját. Mi is, mikor először mentünk el a munkahelyünkre, feltételezem felnőtt fejjel, nem hiszem, hogy nem rándult görcsbe a gyomrunk, legalább egy pár napig. Így vannak ezzel a kisgyermekek is. Az első lépéseiket teszik meg a biztonságos családi fészken kívül. Hát persze, hogy kétségbe vannak esve. Egy vadidegen környezetbe berakják őket, körülvéve idegen arcokkal, emberekkel. Bízzunk bennük. Adjunk nekik időt, lehetőséget, hogy megtalálják önmagukat, s helyüket a nagyvilágban.
Molnos Ildikó