„Megszöktem előlük. Valami ügyes ugrással.” (Franz Kafka)
Temesváron ma nagyon hideg van. Miként az egész térségben. De a város – telefényes.
Karácsonyi vásár az Opera-téri parkolóban, magyar árusokkal is találkozunk. Forró, fahéjas bor, korondi kürtőskalács, sok színes csecse-becse, a legtöbb giccs. Fintorgunk. Fázunk. Sietünk, és ha ismerőssel találkozunk, a lábfejünket balra-jobbra, előre-hátra mozgatjuk, aztán be az autóba, villamosba, trolibuszba, minél gyorsabban.
December 15-e, holnap december 16-a, újból a temesvári forradalom a sláger. Már megint. Otthon kapunk néhány fotót, ha temesváriak vagyunk, ne hagyjuk, így a kísérő szöveg. És akkor már rákeresünk 89-re, ebben az évben is.
A fotók beszippantanak, így beleolvasunk az írásokba is, főként román nyelvű újságcikkeket dob ki a program, szintén képpel. De nem könnyű beleolvasni, megjelenik egy Giorgio Armani parfüm, egy gyönyörű nő, aranyozott ruha. Kiikszeljük, nem, most nem, és újból szembenézünk a tankokkal, böngésszük a fekete-fehér fotón az emberek arcát, próbáljuk leolvasni, a kiskatona félt-e. Most mosógép jelenik meg, Indesit. És néhány pillanatra elmélázunk, érdemes-e egy felsőkatagóriás mosógépbe befektetni, vagy édesmindegy, jó ez a tolakodó elöltöltős. Az Indesit mosógépet is kiikszeljük.
És most már kíváncsiakká válunk és elindulunk egy kis időutazásra, de nem, nem nosztalgiázni szeretnénk. Milyen volt akkor – Temesváron? vagyis: akkor?
Első látásra ilyen:
Érdemes hajnalban kelni, mondjuk, négy órakor, mert ha fél ötkor beállsz a sorba- vajhoz jutsz, esetleg cukorhoz is, és a munkát már eleve sikerélménnyel kezded. Ha a sorban arról beszélnek, hogy milyen borzasztó, hogy itt fagyoskodunk, és minden áldott nap, és nagyhangon, magabiztosan adja elő mindezt valaki, azonnal kiszúrod, provokátor, rá sem kell nézni, a hangról felismerhető. Nem akarod a Securitátén végezni, tehát elengeded a füled mellett.
Ha gyermek vagy, és az iskolában valamilyen ünnepélyt tartanak, beöltözöl díszöltözetbe, felvonultok az iskolaudvaron, az egységparancsnokok szavalnak, az iskola kórusa is előrukkol egy-két szép kórusművel, ez például nem hiányzik: Multumim din inima partidului.
És így hangzik:
A díszöltözéket utálod. Pedig nem mutatsz benne rosszul. A nyakkendőd széle kicsit rojtos, a fehér hajpánt rendezi a hajadat. A Pártot építed.
Ha felnőtt vagy, még nehezebb. Sietni kell, hogy a napi áramszünet előtt a legszükségesebbeket elvégezd, vasalás, a gyerek házi feladatának ellenőrzése, főzés másnapra. A szerb adón most éppen semmi, úgyhogy: semmi. Merthogy a román tévé programját meg se nézed, az ilyen, mindennap: 
Inkább olvasol, a könyvesboltban „pult alatt” hozzájutottál egy regényhez. Bebújsz jól a pokróc alá, mert 17 fok fölé nemigen emelkedik a hőmérséklet. Megszoktad.
Reggel újból munka. Most kirúgsz a hánból, nem kelsz hajnalban, nem állsz be a sorba. Félsz. Édesapádat múlt héten behurcolták a szekusok, idős már, és a könyvesboltban kifejtette, hogy most semmit nem lehet kapni, csak a kötelezőt, semmi olvashatót. Nyolcvan éves, képtelen alkalmazkodni. Azóta is azzal gyötri magát, hogy felidézze a jelenlévőket, olyan kevesen voltak, hajtogatja. Két napig tartották. A szíve majdnem elvitte. Téged is a tehetetlenség.
A munkában mindenki mindenfélét beszél. Nem mindegy persze, hogy milyen nemzethez tartozol.
Osszuk hát két fejezetre az emlékezést.
1. Mondjuk, román vagy, nő és ortodox. Már a villamosban érzékeled, hogy valami izzik, az emberek arca, a tekintetek, a testtartás, semmi nem stimmel. Forognak a szemek, anélkül, hogy a fej is mozdulna. A Mária-téren döcög a villamos, a gyárig még sok van. A szemek az épületre tapadnak, a magyar épületre. A magyar papról te is hallottál. Sokat beszélnek, azt is mondják, hogy őrült, azt is, hogy hogy egyenesen megváltó. Nem katolikus, valami más vallás ez, a nevét elfelejtetted. Olyasmiket prédikál, hogy mindenki érti, Ceausescuról beszél, és nyíltan lázít a rendszer ellen.
Veszélyes. Gyermekeid vannak. Előbb-utóbb eltüntetik, és tényleg sajnálod, de az embernek ismernie kell a határokat. A nagyapád is mondogatta, csak rosszabb ne legyen, az a fő. Ami a határon innen van, az nem olyan jó, de mégiscsak élet. És ragaszkodsz hozzá.
Este bemegy hozzád a barátnőd, miután a férjek, gyermekek lefeküdtek. Behúz a fürdőszobába, megengedi a csapot, és tudod, hogy már megint valamit hallott. És elkezdi, mondja, mondja, nem is elég óvatos, túl hangosan beszél.
A papnál gyülekeznek az emberek, kint, az utcán, a férje ott volt, ő együtt ment a baptistákkal, Dugulescu prédikátor gyülekezetéhez tartozik. Imádkoztak románul, de a magyarok is sokan vannak, és nem mennek haza, azt mondják, nem mennek haza. A pap az ablakból beszél.
És milicisták nincsenek?
Sokan. És szekusok is, bőrkabátban.
És nem vitték el őket?
A barátnője megrántja a vállát, nem tudja.
Ott volt Mot is, a polgármester, a tömeget le akarta csillapítani, de nagyon kevesen mentek haza. Ez olyan, mint egy mese. Ez nem lehet igaz.
És nem tudod, hogy mi ütött beléd, de a barátnőddel felöltöztök, és elindultok a Máriához.
Gyalog. Úgy tesztek, mintha éppen arra járnátok, ha milicistákkal találkoztok, úgy tesztek, mintha csak arra járnátok, egyeztek meg. A hídon lassítotok, a Mária-szobornál megálltok. Itt vannak a szekusok, egy fiatalokból álló csoportot vernek, gumibotokkal. Ha már eddig eljöttél, nem állsz meg itt. A tömeg kibuggyan a Mária-térre, a szűk utcácskában már nem férnek.
Arra érkezel, hogy a tömeg fütyül. Libertate, libertate, zúgják, sok a magyar beszéd, senki nem mozdul. Gyertyák is vannak. 
Amikor hazamész, a Máriánál még minden változatlan. A férjed idegesen fogad, hol voltál, de már indítani kell a gyermekeket, utána rohantok ti is a gyárba, majd délután elmondod, hosszú. Nem gondoljon semmi rosszra.
A munkában senkinek nem mondasz semmit. Mert nem lehet tudni. Két-három ember összebújik. Egész délelőtt. Rossz érzésed van. Valaki látott? A mérnök elvtárs már tudja? Hivatni fognak?
Ha ezt a pénteket megúszod, soha, soha nem kockáztatod az életedet. És a családodét.
Mindenki a magyarokról beszél, egy pap, bátor emberek, szabadság, vajon lehet ebből valami, ezek a leggyakoribb szavak.
Hallgatsz.
De hazafelé csak nem nyughatsz, a kisebb gyermeket kiveszed az óvódából, és felültök az ellenkező irányú villamosra. Az emberek nem olyanok, mint előző nap. A nyakukat nyújtogatják, többet beszélnek. A jármű elakad a Mária-hídon, az ajtók kinyílnak. Leszálltok és látjátok, hogy egy villamos áll a Máriánál, az áramszedője leesve, emberek szaladgálnak, és egyáltalán, nagyon sok az ember, járdán, utcán, valaki a villamos tetején ordítozik, Le Ceausescuval.
A kisfiad érzi, hogy valami nincs rendjén, de szedi lábacskáit. A kisfiad a haza sólyma, egészséges, fürge észjárású gyermek, ilyen: 
Büszke vagy rá.
Eszedbe jut, hogy most tényleg az életet kell védeni. Eljött, amire senki nem számított. A fiúcska kezét nagyon erősen tartod, megfordultok, és a katedrális felé szaladtok, e gyerek pityereg. Hazaértek és ezúttal otthon maradsz. A férjednek mindent elmondasz. Ő is tudja, várta, hogy végre hazaérj. A kislányod is otthon van már.
A férjed elrohan. Nem tartod vissza. Éjszaka sem jön haza, reggel sincs még otthon.
A gyermekeket elindítod, a lányod egyedül megy, a kisfiúval elvillamosoztok az óvodába, aki életében először hisztizik, nem akar maradni. Otthagyod.
A gyárban mindenki az éjszakáról beszél, mindenki ott volt, vagy mindenkinek a valakije, rokona, szomszédja. A papot nem lakoltatták ki, maga a pap kérte, hogy menjen mindenki haza, ne kockáztassa senki az életét. A baptisták rengetegen voltak, egy ember a villamosokat állítgatta le, aztán elindultak a híd felé, a pártbizottsághoz. A Máriánál már támadtak a szekusok, egy teherkocsival érkeztek, tűzoltók is voltak velük, vízágyúkkal lőtték az embereket. Sok idős volt köztük. A magyarok maradtak legtöbben, akik a papjukat védték, a tömeg nagyobbik része elvonult. De ők sem hagyták magukat, védekeztek, kövekkel, tejesüvegekkel. A szekusok lapátokkal támadtak rájuk.
Egy mikróbusz is megérkezett, sok embert fellökdöstek rá, és elvitték őket. Senki nem tudja, hová. 
Nem félnek ezeket elmondani. Senki nem fél a provokációtól. Minden és mindenki megváltozott.
Mi lehet ebből? Tüntetnek az Opera téren, a Dóm téren, a 700-as piacnál, a Buziási úton, a Jenő herceg téren.
Vagy meghal a fél város – vagy minden, minden megváltozik.
A kislányodért is elszaladsz, félted, a mérnök elvtárs elenged, jólelkű. A fiadadat is kiveszed az óvodából és hazamentek. A város nem a tegnapi.
Tejberizset készítesz, de odaégeted, képtelen vagy bármire is figyelni. A férjed még mindig sehol.
Késő délután hazarohan, ne félj, él, de forradalom van, és neki az utcán a helye.
Megszorítjátok egymás kezét és rohan is. Ebédelni nincs ideje.
Az éjszaka nehezen telik. Lövéseket hallasz, a lányod melléd bújik. A férjed nem jön, apa jól van, apa hazajön, vigasztalod a kislányt.
Reggel templomba mentek, a gyermekekkel és a barátnőddel. De nem az ortodox templomba, mert valamit tudni szeretnél. A papot elvitték éjszaka. Imádkoztok érte, a családjáért és a gyülekezetért. Akik pap nélkül maradtak.
Ebéd után nem bírod, az ajtót a gyermekekre zárod – és elmész.
Még az ablakot sem nyitjátok ki, megértettétek, és ezt elmondod legalább háromszor.
Tankok, katonák, háború fogad a város minden pontján. A Jenő-herceg téren rosszul leszel, a falnak támaszkodsz, és várod, hogy lelőjenek. 
Melletted elesik valaki. Ránézel. Még nem láttál halottat. Segíteni nem tudsz, nem mozdul.
Egy ajtómélyedésbe menekülsz, bejutsz a lépcsőházba. Ott maradsz hosszú ideig, fogalmad sincs, meddig. Nincs időérzéked. Aztén kilépsz, az Opera tér felé indulsz. Háztól-házig haladsz, a Katedrális előtt ordítozás, halottak a lépcsőn. Nem tudod, merre indulj. Harapófogóba kerültél. Leguggolsz a járdán.
Elindulsz az egyetemi negyed felé, nem tartóztatnak fel. Nem rohansz, gyorsabban kiszúrnának. Egy fiatal lány fekszik a földön. Szép, hosszú a haja, a kabátja feltűrődött a nyakába. Nem látsz sebet rajta, mégsem mozog, nem lélegzik. Megpróbálod elrendezni a ruháját, a tagjai már félig merevek, megemeled a csípőjénél, de nem megy. Egy idősebb férfi áll meg, lehajol és segít. Ketten elrendezitek, a kabátját, szoknyáját lehúzzátok, a karjait a mellére, egy ideig még térdelsz mellette, a haját megfésülöd, előveszed a táskádból a sajátodat, azzal. Nem maradhat így. A férfi hitetlenkedve néz. Kezet nyújt: Andor. Anastasia, rebeged.Esti ungur, kérdezed. Igen.
Hazaérkezel, szerencsésen. Az út tankok, katonák, tüntetők között vezet.
Egy idősebb férfi gúnyolódik, menjél haza, mit akarsz itt?
Nem válaszolsz.
Morajlik a város. Azt akarod, amit a város. Félelem nélkül élni.
2. Mondjuk, magyar vagy, férfi, református. Itt konfirmáltál, a Máriánál, úgy érzed, hogy réges rég. Az új pap más. Nem szeretnél senkit megszólni, nem, azt sem mondanád, hogy jobb vagy tehetségesebb. Más. Nem fél. Fiatal.
Vasárnap kihirdette, hogy aki a kilakoltatásánál jelen szeretne lenni, jöjjön el, a parókia elé. Hogy lássa a világ ezt a szégyent. Hogy itt minden megtörténhet.
Sokan vagytok, az idő veletek tart, ebben az időszakban már nagyon hideg is lehetne. Beszélgettek, sok a nő. Mint a templomban. Még gyermkekek is, szülőkkel, nagyszülőkkel. Szekusok álldogállnak a patika előtt, a pap kinyitja az ablakot és megköszöni, hogy eljöttetek. És azt mondja, ne kockáztassátok azz életeteket, ha veszélyes kanyarba torkollnának az események. Itt vannak a baptisták is, Dugulescuval Összesúgtok, ez nagyon jó, hogy már sok román van köztetek.
Egész éjszaka itt vagy. Eljött Mot, a közösségből valakitt elhurcolnak, távol vagy, nem érted, mi történik. Az emberek be a karnak menni az épületbe, úgy érzékeled, már románok vannak többségben. Egymás között felosztátok, hogy ki marad nappalra. Valaki mindig legyen. Tüzifát és narancsot ad fel az ablakon keresztül a szomszédasszonyod. Pedig alig negyven kiló.
Reggel hazaindulsz, a villamos lassít, olyan sokan vannak, hogy alig araszol. Gyalogolsz, legalább többet látsz, gondolod. Az emberek csoportokban, pedig munkanap. 
Otthon bablevest eszel, a feleséged házhoz kötött, de a házimunkát ellátja valahogy. Elmesélsz neki mindent, nagyon részletesen kikérdez. Nem szeretné, hogy visszamenjél. Egyedül van, ha veled valami történik, meghal. Meghal.
A Kossuth bemondja, hogy a fiatal pap él, nem lakoltatták ki, a hívek az utcán védik. Már délután visszamész, a barátoddal megbeszéltétek. Mindenki ott van. Az utca nem a tegnapi. Alig találod a tieidet. A szemközti járdára szorult egy csoport, egy gombostűt sem lehet leejteni. Villamos áll a téren, az áramszedője leesve, két ember a tetején, az egyiket ismeri a gyülekezetből, magyar.
Jos Ceausescu! Ezt még hallod, a többit nem, egy olyan boldogság tölt ki, amely minden mást kinyom a testedből, egy időre: látást, hallást, félelmet.
Jos Ceausescu.
Észbekapsz. Verekedés az orrod előtt, Mária néniéket vágják gumibotokkal, az emberek védekeznek, te is. Egy követ találsz, azzal célzol.
A tömeg kiáramlik az utcából, jobbra tartanak, az Opera tér felé. Biztos.
Ti maradtok. Nem megyünk el, nem megyünk el, visítozza egy asszony. Betuszkolják őket egy mikróbuszba.
A tér híd felé eső részére sodródsz, több társaddal. A sarkon milicisták.
A híd felé szaladtok. Senkiről nem tudsz semmit. Az Opera teret kikerülöd, Mehalába kell eljutnod, de ellenkező irányba indulsz. Nem tudod, miért.
Gyilkosok, gyilkosok, hallatszik a tömegből. Az egyetemi bentlakásokhoz indulsz, a hídnál hátulról közelíted meg a Máriát, ezt tervezed.
A hídon egy fiatal lány fekszik, halott. A lányod lehetne. Egy tank halad át, félsz. Mozogjál? Lefeküdjél, a holttest mellé?
Egy fiatal nő jön mögötted, leguggol a halott mellé és hisztérikusan rendezgeti a ruháját. Látja a tankot? Ez megbolondult.
A páncélos elhalad, nekilátsz segíteni. Ha neki ilyen fontos. A csípőjét felemeled, a nő elrendezi a kabátot, simítgatja, aztán a haját, a sálját.
Megfogod a kezét, jó lenne innen elvinni. Andor, mondod ki a nevedet.
Anastasia. Megkérdezi, hogy magyar vagy-e. Reméled, most nem számít. Igen, magyar vagy. Elindultok. Nehéz szívvel engeded el, láthatóan zavart.
Nem sikerül a Máriához kanyarodni. Lövéseket hallasz. Hazajutsz, nem tudod, hogyan.
A telefonod nem működik. A város morajlik, az erkélyen hallgatod. A feleséged kávét főz. Mindjárt reggel van. December 17-e.
G. Mátyus Melinda
