Gizust Temesvárt ismerém meg,
Bájos, kacér lány, nagy hamis.
Igaz hive a nő-erénynek,
Fájón vallom be magam is.
A búcsún csókot kértem tőle
S ő azt felelte dévajon:
Majd ha Váradról diskurálhat,
Majd ha megnyíl a telefon,
Az interurbán telefon.
Gizust, a kis kacért, az édest,
Tegnap zavarba hoztam ám,
Felcsengetém sürgős beszédhez,
Tudom, pirult a kisleány.
Bejelentém, hogy jövő héten
Bizonnyal a szaván fogom,
Mert most Váradról diskurálok,
Mert már megnyílt a telefon,
Az interurbán telefon.
És e hír hány Gizust, Ilonkát,
Szőkét és barnát érdekel!…
Poste restante-ért járni a postát
Csak egyszer s többé sohse’ kell.
A megjelölt órában felcseng,
Mi két szerelmest összefon,
Óh, hány viszonyt tesz édesebbé
A most megnyitott telefon,
Az interurbán telefon.
Halló, Arad, Temesvár és Pest!
Nincs már távolság ezután!
Míly haladás a múlthoz képest!
Most reggel, délben, délután,
Ha egy kissé unjuk magunkat,
Unalmunk mindjárt eloson,
Avval, akiről ábrándoztunk,
Összekapcsol a telefon,
Az interurbán telefon.
Még ifjú vagy. Reménnyel, vággyal Állunk körül s becézgetünk,
De kérdés, hogy növesztett szárnnyal
Felelsz-e majd mindig nekünk?
Mert fájna, hogyha méltatlanról
Daloltunk volna – egykoron,
Ha elromlasz, mint annyi társad,
Óh, pontos, ifjú telefon,
Óh, interurbán telefon!…