Török Edit – Újszentes, ahol az iskola is közösségi élmény

Ha azt mondjuk, hogy összevont osztály, akkor az emberek elég nagy számban ideges tanítót, szomorú gyerekeket látnak maguk előtt. Pedig ez nem így van! Török Edit tanító nénivel elbeszélgettünk az összevont csoport előnyeiről, nehézségeiről. Hogyan lehet előnyt kovácsolni, egy első ránézésre nehéz helyzetből? Mosolyogva és optimistán.

Mesélj egy kicsit magadról!  Mi volt az utad az újszentesi iskoláig?
Tanulmányaimat Nagyváradon kezdtem, majd Aradon folytattam pedagógiai szakon, ahol óvónői és tanítónői képesítést szereztem. A tanügyben dolgozom immár tíz éve. Óvónőként kezdtem dolgozni a 10-es majd a 16-os temesvári napközis óvodában, ahol a magyar óvodai csoportot vezettem. Tavaly felkértek, hogy Újszentesen mint tanítónő vegyem át az akkori I–II. összevont osztályt, így a pályámat tanítónőként folytattam az újszentesi iskola magyar tagozatán.
Szeretek a gyerekekkel foglalkozni, közöttük magam is gyereknek érzem, szeretem őket tanítani, élményeimet elmesélni egy adott témában. Egy jó beszélgetés sokszor többet ad nekik, mint a száraz tananyag.

Tanítottál már összevont osztályban?
Már egy éve összevont osztályban tanítok.  Ezen kívül 8 éven keresztül tanítottam vegyes csoportot (3 és 6 éves gyerekek) a temesvári 16-os magyar nyelvű óvodában. Ott megtanultam, mi is az a differenciált oktatás, hogyan kell felépíteni a napi teendőket, hogy gördülékenyen folyjon a tanítás, szintenként minden gyermek megkapja a neki megfelelő információt, feladatot.

Ez még kihívás vagy már rutin?
Persze nagy kihívás az iskolában összevont osztályt tanítani. Nagyon fontos kialakítani egy egészséges egyensúlyt mindamellett, hogy ugyanazt a tantervet kell megvalósítani, ugyanannyi idő alatt, mint egy homogén osztályban. Meg kell osztani a figyelmet az osztályok között. Úgy gondolom, hogy nagyon nagy mértékben az oktatón, a hozzáállásán, a kreativitásán múlik ennek sikere. Az óra sikerében fontos szerepet játszik a didaktikai eszközök előkészítése, és az, hogy miként tudja a gyermekek érdeklődését, figyelmét fenntartani az oktató.

Mi lehet az előnye az összevont osztálynak?
Kezdjük onnan, hogy nagyon sok szülőben bizonytalanságot, szkepticizmust vált ki az összevont oktatás lehetősége, pedig a gyakorlat és a tapasztalat azt mutatja, hogy ebben az osztálytípusban is kitűnően lehet fejlődni és haladni.
Az előnyei, csak hogy néhányat megemlítsek: nagyon korán ráneveli a tanulókat az önálló tevékenységre, a sokoldalú, kezdeményező kommunikáció kialakítására; a tanuló munkája pontosabb lesz, tudatosabban alakítja ki készségeit. Egy kislétszámú osztály nagyobb lehetőséget biztosít a tanítónak, hogy felmérje és kövesse a tanítványai által elsajátított ismeretanyag mennyiségét és minőségét, hiszen a tanító és tanuló kapcsolata sokkal közelebbivé válhat, több lehetőség van megismerni a tanuló képességeit, szükségleteit. Hamar ráéreznek a tanulók az együttműködés fontosságára, a jól végzett közös munka örömére, és nem utolsó sorban nagymértékben kifejlődik a tanulókban a tudatos figyelem, a rend, a fegyelem iránti érzékenység, az akarat és a kitartás.

Újszentesen az utóbbi években növekedett a gyermekek létszáma a magyar nyelvű oktatásban. Minek köszönhető ez?
Újszentesen mindig is volt magyar nyelvű oktatás. Hogy ez milyen létszámmal működött, működik, az változó. A lényeg, hogy van és reményeink szerint lesz is. Jelen esetben van két összevont osztály, ami növekedést jelent az elmúlt évekhez képest. Van két szakképzett tanerő, ami szintén egy pozitív tény. A jövőre nézve pedig gondolom és persze remélem, hogy ha a leendő kisiskolások szülei, a községben élő magyar családok, valamint a vegyes házasságú családok is látják, hallják, tapasztalják a magyar nyelvű oktatás lehetőségeit, adottságait, sikereit, akkor lesz jövő is.

Hogyan tájékoztatjátok a nagycsoportos gyerekek szüleit?
A következő tanévre nézve már tartottunk iskolabemutatót, szülőértekezletet, amin megmutattuk a szülőknek a helyi oktatás előnyeit, módszereit, sikereit. Betekintést nyerhettek a tanítási stílusba. Kérdéseikre, aggályaikra válaszoltunk.
Bemutattuk az elmúlt tanév sikereit. Annak ellenére, hogy a járvány mindenkinek megnehezítette a munkáját, pályázatokat tudtunk nyerni, amelyek segítségével táblagépeket vásároltunk minden gyereknek. Ezeket az iskolában használjuk, hogy interaktívan tanulhassunk a technika segítségével, ezzel is tágítva a gyerekek ismereteit. Honismereti tábort szerveztünk, aminek célja a magyar nép hagyományainak bemutatása, a magyar identitás megerősítése volt.
Több versenyen is kitűnő eredménnyel szerepeltünk: országos I. díjat, és különdíjat tudhatunk magunkénak a Kriza János Országos Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Versenyen. Az idei COMPER matematikai versenyen diákjaink kimagasló, 100 pontos eredményeket értek el az első fordulóban (I., II., III., osztály). Az „Amintiri din copilărie” versenyen matematikából, román nyelvből és környezetismeretből mérhették össze tudásukat a gyermekek. Tavaly a marosvásárhelyi Móka-strófa Versmondó Versenyen is szerepeltünk, ahol különdíjban részesültünk.

 

Hogyan lehet felkészülni az iskolakezdésre? Hogy tudjátok tanítóként megkönnyíteni egy iskolát kezdő kisgyermek napjait?
Az iskolakezdést mindenki egy kicsit izgatottan éli meg, legyen az a tanuló, szülő vagy tanító. A szülő talán jobban izgul, mint a gyermeke, számtalan kérdés foglalkoztatja: hogyan fog beilleszkedni, hogy fogja megélni az iskolai létet a kisiskolás. Ezen próbálunk segíteni.
Az ismerkedést már szeptemberben, az iskolakezdés előtt elkezdtük egy honismereti tábor szervezésével, ahova meghívtuk a nagycsoportos óvodásokat is.
Közös tevékenységeket szervezünk az óvó nénik segítségével a jelenlegi nagycsoportosokkal. Például Mikulás Játszóház, aminek keretén belül átadtuk a Rákóczi Szövetség iskolába hívogató ajándékait. A múlt héten közösen farsangoltunk, ezzel lehetőséget adva az óvodás gyermekeknek, hogy megismerjék leendő tanító nénijüket, megismerjék az iskolát, az osztályt. Ezzel is megkönnyítenénk az első iskolai napokat.
Nagyon fontosnak tartom a szülőkkel való együttműködést, mert a jó kommunikáció, a közös tevékenységek nagymértékben befolyásolják az osztály hangulatát, a csoport működését.
Mi, tanítók, részt vettünk az óvodai szülőértekezleten is, amelyen bemutatkoztunk, bemutattuk az iskolánkat és a terveinket. Egy következő találkozást is szerveztünk a napokban, amelyen elbeszélgettünk a szülőkkel. Meghívtuk őket egy nyitott beszélgetésre, ahol feltehették kérdéseiket. Ezen a beszélgetésen vendégeink voltak a jelenlegi iskolások szülei közül is néhányan, román anyanyelvűek, illetve vegyes házasságban élők egyaránt, akik megosztották tapasztalataikat és véleményüket.
A továbbiakban is vannak terveink különböző közös programok szervezésére, de ez maradjon meglepetés.

A meséken, számokon kívül mi a legfontosabb egy kisiskolás számára?
Elvem az elfogadás, az alkalmazkodás és a szeretet. A tanítással pedig megmutathatjuk a gyermekeknek a lehetőségeiket. Szakmai tudásomat folyamatos továbbképzésekkel igyekszem bővíteni, hogy majd a tanulás valódi élmény legyen a számukra.
Szerintem az a legfontosabb, hogy a gyermek és tanítója között jó kapcsolat alakuljon ki, bizalommal forduljunk egymáshoz, érezzék, hogy rám mindig számíthatnak. Hallgassuk meg egymás mondanivalóját, véleményét, mert nem csak a gyermek tanul a tanítótól, hanem a tanító is a gyerektől. Továbbá a munkám során fontosnak tartom az élményszerű tanulást.
A gyerekek tevékenyen, a saját tapasztalataik útján hasznosíthatják legjobban a megszerzett ismereteket. Szerintem a tanulási folyamat észrevétlen személyiség-gazdagító tevékenység kell legyen.

 

Molnos Ildikó

 

Megosztás