Szabó Ferenc – Tánclépésben az iskolában…

Megint egy szerencsés generációról beszélhetünk, ugyanis a tanító bácsival kezdhetik a hagyományos oktatást választó szülők gyerekei. A mindenki tanító bácsijával, hiszen a más osztályokból is szaladnak hozzá egy-egy atyai jó szóért. Na nem azért, mert abajgatná a gyerekeket, hanem egyszerűen azért, mert lehet rá számítani. Valahonnan, mindenki ismeri. Ha nem az iskolából, akkor táncról, ha nem táncról, akkor bálból, ha onnan sem, akkor a közéletből.

Néhány mondatban összegeznéd a pályafutásodat?
1984-ben kaptam meg tanítói diplomámat Nagyváradon, következett a főiskola, egyetem, majd a mesteri fokozat megszerzése. Az elemi iskolába szülőfalumban, Igazfalván jártam, ahol a családomtól, a környezettől egy életre meghatározó értékeket és élményeket kaptam. Becsületes, szorgalmas, kitartó, igazságszerető, keresztyén magyar emberek adták az útravalót. A hagyományok megélése, a múlt megismerése, a dalok, a zene természetes közegben volt itt jelen. Mindenből kaptam, mindenre fogékonynak mutatkoztam, és így visszagondolva talán mindehhez a tanítói hivatás illett legjobban.
1984-ben kaptam tanítói kinevezésem az akkori 2-es számú Matematika-Fizika Líceumba, majd 1990-től a Bartók Béla Elméleti Líceumban tanítok úgy, hogy közben még osztálytermet sem váltottam. A 2000-es évek elején igazgatóhelyettese voltam az intézménynek, 2008–2012 között pedig Temesvár Önkormányzatában tanácsosként képviseltem a magyar érdekeket.
Több hangszeren muzsikálok, 1984 óta zenekarban játszok, családi és közösségi alkalmak során zenei szolgáltatást nyújtva.
A Bokréta Néptánc- és Citeraegyüttes huszonkét éves múltra tekint vissza, amire nagyon büszke vagyok.
Két felnőtt gyermekem és egy négyéves unokám van.

Egy esemény alkalmával fogalmaztál úgy, hogy a hagyomány nem beteg, hogy ápolják. Ezt most is így gondolod, mikor minden közösségi esemény jóformán tiltólistára került?
Nem a hagyomány beteg, hanem a világ, legalábbis annak egy része. Igen, a hagyományt nem ápolni kell, hanem minden generációnak újra megtanítani, mert sajátosságaink, magyar mivoltunk egy lényeges részét hordozza. Nem kötelező mindennap új dolgokat felfedezni, de annál inkább kötelességünk a már felfedezett dolgok közül megtanítani azt, ami már bevált, ami hasznos. Másrészről pedig meggyőződésem, hogy minden bajnak, nehézségnek vége lesz egyszer, és folytatódik a normális élet.

A néphagyományok ismerete, megőrzése hogyan járul hozzá egy 21. századi, városi gyerek fejlődéséhez?
Megváltozott környezetben nem találkozhat a gyermek az élő hagyományok zömével, de azt, ami elérhető, megtanítható, kár lenne nem átadni. A népdalok, a néptánc, a hangszeres zene, a viseletek, bizonyos népszokások megtanítása és megélése csak örömforrás lehet.

Mi jelentett nehézséget a tanításban számodra az online időszakban?
Leginkább a személyes kapcsolatok hiányoztak és az órák élő hangulata.

Hogyan boldogultak a gyerekek?
Szerencsémre olyan korosztályt tanítok, akik már aránylag önállóak, különös nehézségek nem merültek fel. A szülők segítőkészek, megértők voltak mindvégig.

Hogyan pótolható az elmúlt két év? És itt nem a tananyagra gondolok.
Ami elmúlt, az nem mindenben pótolható. Remélem, hogy senki sem szenved maradandó károsodást.

Mire kellene nagyobb hangsúlyt fektetni az oktatásban?
A személyesen megélt élményeket tartom a legfontosabbnak. Minden nap arra törekszem, hogy a gyerekek jó hangulatban, mosolyogva vegyenek részt a tanítási órákon, legyen élmény az együttlét.

Milyen módon tudod érvényesíteni a saját értékrendedet?
A példa a leghatékonyabb módszer. Rengeteget mesélek a gyerekeknek az élet nagy kérdéseiről, a világ összefüggéseiről, természetesen az ő szintjükön. Fontos, hogy megbízhatóak, önállóak, következetesek, kezdeményezők, őszinték legyenek, kezeljék a helyén a kritikát, legyen jó humorérzékük.

Mi volt eddigi tanítói pályád legnagyobb sikerélménye?
A tanítás naponta nyújt sikerélményt. A legnagyobbak talán a Bokrétával elért eredmények: aranyminősítések, Fölszállott a páva stb.

 

Szerinted mi az a három dolog, esemény, amit egy gyereknek meg kell élnie negyedik osztály végére?
Szívesen emlékeznek a gyerekek a tanórákon kívüli különböző tevékenységekre (kirándulások, táborok, kerékpártúrák, közös főzések stb.).

Mi az a három dolog, amitől mindenáron megkímélnél egy gyereket?
Nem szeretem az erőszakoskodást, a sírást, de a túlzott „tojtatást” sem.

Mi a célod, amikor új generációval indulsz?
Elsődleges a munkastílus kialakítása, úgy megszervezni a mindennapjainkat, hogy a gyerekek számára is élmény legyen az iskolában eltöltött idő. Szeretném, hogy a ciklus végére olyan életrevaló, vagány gyerekek legyenek, mint az előző tanítványaim.

Milyen elvárásokkal indulsz szeptemberben?
Fogalmam sincs. Még soha nem volt előkészítő osztályom. Arra gondolok, hogy amennyiben jól tudok kommunikálni a gyerekekkel, nagy gondok nem lehetnek.

Mit üzensz a mostani nagycsoportos gyerekeknek? És szüleiknek?
Üzenem, hogy tiszteljék az iskolát, bízzanak az ott dolgozó munkaközösségben, ne minimalizálják a család szerepét azután sem, hogy a gyermekük iskolába lép. Sikereket, eredményeket csak közösen, partnerségben lehet elérni. A kisiskolás gyermeknek a család jelenti a biztonságot, valójában a család lenyomatát hozza magával iskolába lépéskor.

 

Molnos Ildikó

Megosztás