Stan Lilla Alíz: Levél Temes várába

 

Stan Lilla Alíz: Levél Temes várába (ballada)

,,A levelet, a levelet!” –
Zokogja Örzsébet.
,,A gyász engem eltemet,
Megállítja szívemet!”

A remény még lángol,
A távolból harang szól,
Repülne ő tornyából.
,,Csak a gyanú, ami lehangol.”

,,Az Ő keze írása – tessék.
Nem lehet másé!
Tévedés ne essék,
Ha mégis –, síromat ássák!”

Lázasan tépi fel a borítékot –
,,Összetörni már azt a harangot!”
Rossz előérzet kelti a haragot,
Látomás a sötét alak, ott.

,,A Sátán az, a halál az,
Koporsómat ágyazza,
Lelkemet sározza,
Testemet behálózza!”

A levél túl rövid, tömör –
,,Fájdalom, ami gyötör!”
Az anya nyomban megtör’ –
,,Szívembe vésődik a tőr!”

Ilyen levél nem Mátyásra vall,
Érzi – rögtön belehal,
Vergődik, mint parton a hal,
Szaladnak a cselédek aranytálcával.

,,Orvost! Orvost hívjanak gyorsan!
Egész Temesvárt felkutatni rohamosan!”
A királyné homlokán nedves kendő,
De ez közel sem elegendő.

,,Királyi sarjat nemzeni öngyilkosság,
A halált keblem mélyébe tapossák!”
Kínszenvedése visszhangzik,
Prágáig netán elhallszik?

Az idő készülne eltelni,
Senki sem meri számolni,
Örzsébet üvöltéseit hallani,
Bár azt ne kellene kibírni.

Hetek, talán hónapok,
Sötét, komor ablakok.
Sírnak elegen az asszonyok,
Szólhatnak már a gyászharangok?”

Az özvegy nem beszél, nem eszik,
Nem iszik, nem alszik,
Megszakadt szíve sötétségben ázik,
Már a reménység is hiányzik.

Hangok, képek, fények,
Cikázó, homályos emlékek,
,,Fiaimat előkerítsétek!
Bármennyi az ára, fizessétek!”

Csontsovány királyné imái
Zengettek a várban, s falai
Beszívták forró szavait,
,,Jó Uram, fiam gondját viseli?”

,,Ennie kell!” – lábáról leesett,
Szeme fekete, beesett,
Az ég, még ő is besötétedett,
Temesváron örökre beesteledett.

Lázálmok a négy fal között,
Gyötrelme mindenkit elöntött,
A gyász pohara kiömlött,
Két fia vajon megszökött?

A vidéket ború temeti,
Mátyást senki nem felejti,
Fog-e még ide életet teremteni?
Ám, Isten Napját az égre lehelli.

Csuklyás palást érkezik,
Bátor az, ki ide merészkedik.
Már 1458, egy év emésztődik,
Temesvár egy éve feketedik.

Ismerős fürtök csillannak a homályban,
Örzsébet felsír, összeesik álltában,
,,Édes fiam!” – tartja már karjában,
,,Drága fiam!” – oly sokszor látta álmába.

Zokogva borulnak egymásba,
Anyja fiát csókjaiba ásva,
Nem is sejti még
Milyen hír vár elmondásra.

,,Anyám! Anyám! Ne örüljön,
Amit mondok, ahhoz le kell üljön!
A halál előbb-utóbb eljön,
Apánk elvesztése után, nem sikerült elűznöm.

Lászlót Budán fejezték le,
Negyedik sújtásig védte Istene,
Átkozott legyen annak neve,
Ki bátyámmal ezt tette!”

,,Szeretett testvérem kihantoltatom,
Méltó helyre temetem – Gyulafehérváron!”
Az anya mereven az ablakoz sétál –
,,A Sátán járt itt, Temes váránál.”

 

 

Megosztás