Sebők Brigitta – „Fontosnak tartjuk a néphagyományok megélését”

Temesváron és környékén több néptánccsoport is aktívan tevékenykedik. Céljuk elsősorban a magyar közösség erősítése, illetve a néphagyományok megélése és továbbadása. Az újszentesi Butykos Néptánccsoport is igyekszik minél több alkalommal összehozni a helyi magyar közösséget, akár táncpróbákon, akár egyéb jellegű rendezvényeken, mint például a karácsonyi kántálás, vagy a húsvéti locsolkodás. A jelenen kívül a múlt az egyetlen dolog, amiről biztosan tudjuk, hogy a miénk, ezért is válik olyan fontossá, hogy a múltunk részét, a hagyományainkat továbbadjuk. A Butykos Néptánccsoport tagjai is szívesen várnak mindenkit, aki csatlakozni szeretne egy-egy táncpróbához, hiszen minden korosztály tagja jól érezheti magát itt, ugyanis a próbák nem csak táncról szólnak, hanem különböző tevékenységekről, amelyek hozzájárulnak egy erős közösség kialakításához. Erről az összetartó közösségről a néptánccsoport egyik alapító tagját, Sebők Brigittát kérdeztük.

60063899_2282500691811801_4917150221437239296_o

Mi a tánccsoport története? Mikor és kinek a kezdeményezésére alakult?

A tánccsoport 2009-ben alakult meg. Újszentes testvértelepülési kapcsolatban van a szerbiai Tordával, és minden évben többször különböző rendezvények alkalmával meglátogatjuk egymást egy-egy kulturális műsorral. 2009-ben felvetette a tordai polgármester, hogy magyar néptáncműsort is szívesen fogadna tőlünk, és mivel akkoriban nem volt néptánccsoport a faluban, néhány lelkes házaspár vegyes korosztályban gyorsan összerakott egy koreográfiát. A készülés olyan jó hangul12622106_1016699108391972_4765821514036494833_oatban telt és a fellépés olyan jól sikerült, hogy a csapat együtt maradt.

Milyen fejlődéseken ment keresztül a tánccsoport az elmúlt években?

Időközben újabb tagok csatlakoztak a tánccsoporthoz: diákok, egyetemisták, felnőttek és családosok egyaránt. Egyre nagyobb lett az érdeklődés a tánccsoport iránt, ugyanakkor voltak olyanok is, akik lemorzsolódtak vagy az egyetemi évek lejártával hazaköltöztek.

Hol és hogyan zajlanak a táncpróbák? Hogyan kerül megszervezésre egy ilyen tevékenység, illetve ki csatlakozhat?

Sokáig az újszentesi kultúrházban próbáltunk, de miután azt bezárták és lebontották, a tánccsoporthoz tartozó egyik család épített egy csűrt az udvarukban, ahol a próbák tovább folytatódhattak. Hetente próbálunk, fellépések előtt akár többször is. A táncpróbákra mindenkit szívesen látunk, mindenki hozhat barátokat, ismerősöket, vagy csak egyszerűen kikapcsolódásra vágyó személyeket. A táncpróbák nem kizárólag néptáncról szólnak, hanem beszélgetésekről, szórakozásról, lehet itt enni-inni és játszani is.

Hogyan tudja a csapat megtartani a friss és lelkes tempót a csapaton belül?

A friss és lelkes tempó megtartása a sokszínűségen múlik, a különböző közös tevékenységeken, programokon, kiruccanásokon és élményeken alapszik. A hagyományőrző programok rendszeresen összehozzák a csapatot, és ez is erősíti a csoport iránti érdeklődést, mint például az adventikoszorú-készítés, a karácsonyi kántálás, a húsvéti locsolkodás stb.

Melyik volt annak a tájegységnek a néptánca, amivel a legjobban tudtatok azonosulni és mindenki szívesen táncolta?

Kétségkívül a felcsíki tájegység tánca a legsikeresebb a tánccsoport körében.60479140_2282498655145338_8188605932964413440_n

Hogyan dönti el a csapat, hogy a következő előadásra melyik tájegység tánca lesz elsajátítva?

Évente egy-két új koreográfiát tanul be a csoport, és általában ezekkel lépünk fel az elkövetkezendő év eseményein.

Melyik volt a csapat legkalandosabb utazása?

A 2015-ös egyhetes macedóniai kirándulásunk eleve izgalmasan kezdődött, mivel már az első határátkelőnél letört a buszunk jobb visszapillantó tükre. A tánccsoport tagjai ragasztószalaggal próbálták visszarögzíteni, sikerrel is jártak. Ugyanitt láttunk egy késsel való támadást. Nemsokára az egyik táncosunk letörölte véletlenül a fényképeinket a fényképezőgépről. Hosszú 14 óra után megérkeztünk a várva-várt nyaralásunkra. Azon kívül, hogy a zenekar szinte lekéste az egyik fellépést, minden rendben volt egész héten. A visszafele vezető útról még nem sejtettük, hogy milyen lesz. Amint kiértünk Ohrid városból, egy mező közepén a buszunk vezérműszíja elszakadt. Körülbelül 3 órát vártunk, amíg valaki hozott egy újat, addig énekléssel és tánccal töltöttük az időt.

Milyen rendezvényeken sz60791876_2290796244315579_1446946998526672896_ookott részt venni a tánccsoport? Van-e ezzel kapcsolatban egy olyan élmény, amit kiemelnél?

Hazai és külföldi rendezvényeken egyaránt részt szoktunk venni: Bánsági Magyar Napok, Temesvári Magyar Napok, különböző fesztiválok, falunapok, búcsúk és bálok.

Mennyire látod fontosnak a szórvány vidékekre nézve a néphagyományok megőrzését?

Fontosnak tartjuk a néphagyományok megélését, azon dolgozunk, hogy ne csak őrizzük a hagyományokat, hanem megéljük őket és továbbadjuk a következő nemzedéknek úgy, hogy nekik ez már természetes legyen.

Hogyan egészíti ki a néptánc egy ember mindennapjait?

A néptáncon keresztül a fiatalok ismerkednek, közel kerülnek egymáshoz, és barátságok, kapcsolatok alakulnak ki. Feltöltődést biztosít a rohanó világban, a mindennapi akadályok leküzdésére sarkall. Megváltoztatja az ember szépérzékét a különböző népviseletek által.

Véleményed szerint fontos az, hogy a gyermekek már kis koruktól kezdve kapcsolatba lépjenek a néptánccal?

Nagyon fontos, a néptánc egy kiegyensúlyozott nevelés része. Ugyanakkor azért is fontos, mert így a gyerekek kiskoruktól megtanulják azt, hogy mit jelent egy közösséghez tartozni, elfogadni mindenkit az a71145734_10215613078742448_1347519849949036544_odott környezetből.

Mit üzennél azoknak az embereknek, akik nem néptáncolnak? Miért lenne jó kipróbálniuk a néptáncot?

Elsősorban a közösségi hovatartozás miatt lenne érdemes kipróbálni a néptáncot, másrészt az ügyességfejlesztés és a nemzeti tudat erősítése céljából is. Az üzenetünk azoknak, akik nem néptáncolnak, az lenne, hogy legalább egy táncrendet próbáljanak meg elsajátítani, akár egy táncház keretén belül vagy egy csoport próbáin.

Mit jelent számodra a néptánc, milyen pluszt hoz az életedbe?

Számomra a néptánc több mint tánc: barátság, összetartozás, szeretet és odaadás. A plusz, amit nekem ad, az a közösséghez való hozzátartozás.

Bîtoancă Diana

Megosztás