Miniinterjúk az idegenvezetőkkel: Fodor Enikő

A Partiumban születtem, Nagyenyeden nőttem fel, Kolozsváron lettem szerelmes, és a Bánságban neveltem fel gyermekeimet.
Mindenhol szerettem élni, otthon voltam. Mi ennek a titka? Rácsodálkozom a körülöttem levő világra. Ez vezetett el az idegenvezetéshez is.
A 400 éves nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban már kisdiákként megérintett a hely szelleme. Serdülőként szárnyaimat próbáltam bontogatni, de a ’8o-as évek sötétsége gúzsba kötött.
Kolozsvári egyetemistaként, a ránk szakadt demokráciában, tudtam, hogy tennem kell valamit, de nem voltam felnőve a lehetőségekhez. Nagyon hirtelen jött minden.
2000-ben, két kisgyerekkel, mondhatni gazdasági migránsként költöztünk Temesvárra. Találkozásom ezzel a várossal szerelem volt első látásra.
A Bartók Béla Elméleti Líceumban lettem történelemtanár. Volt egy csodálatos kollégám, aki nagy szaktudással, empátiával és emberséggel okított engem, a minden szempontból kezdőt. Sokat mesélt Temesvárról, közeli és távoli múltjáról, tanult és megélt élményeiről.
És elindultam egy úton, melynek nincs vége. Minél tovább megyek, annál hosszabb és kanyargósabb lesz. Minél többet tanulok, annál kevesebbet tudok. Ez Temesvár megismerése, az ő öröksége, az ő történetei, meséi. Őt megismerni nagyon nehéz, de ismerkedni vele annál könnyebb. Nyitott, meséit elmondja, csak meg kell őt hallani.
Idegenvezetői tevékenységem úgy kezdődött, hogy a diákokat kivittem az osztályteremből, és arra biztattam őket, hogy figyeljenek városuk szavára, hallgassák meg meséit. Majd tovább tanulva bátorságom lett másokat is erre biztatni. Új barátokra leltem. Együtt kutatjuk Temesvár történelmét, épületeinek stílusjegyeit, lakóinak élettörténeteit.
A csoportokat, melyeket Temesvár utcáin kalauzolok, előbb megismerem. Érdeklődésüknek megfelelő útvonalat állítok össze, számukra választom ki a történeteket. Vannak tematikusan összeállított útvonalaim is: Temesvár történelme századról századra, Temesvári nők, Mindennapi élet egy bizonyos korban.
Jó sétálni Temesvár utcáin. Temesvár mesél. Elmondja történeteit annak is, aki csak pár órányit érdeklődik iránta, de mesélni tud annak is, aki itt született és ismeri minden kiszögellését.

Mi a legnagyobb ajándék számodra?
Az, hogy a munkám a hobbim. Szeretem a történelmet, szeretek új emberekkel megismerkedni, szeretek mesélni, szeretem, ha mások rám figyelnek, ha a társaság középpontjában vagyok. Mindezt megadja az idegenvezetés.

Hogy szeretnél megöregedni?
Nagyon intenzíven élek. Ilyen aktív nyugdíjas éveket kívánok magamnak. Aktív és bölcs szeretnék lenni időskoromban.

Melyik a kedvenc temesvári épületed, és miért?
Ha egy épület fel van állványozva, lélegzetvisszafojtva várom, hogy megmutassa szépségét. Mindig a legújabb megújult épület a kedvencem. A napokban egy Dózsa utcai szecessziós csoda előtt csábultam el. Ki építtette? Ki lakott benne? Milyen történetet rejt? Mindez felfedezésre vár.

Melyik a kedvenc temesvári sztorid?
Bejárótábort vezettem elemista gyerekeknek. Sétáltunk, meséltem. Délután a gyerekek elvitték a szülőket is, megmutatni a délelőtt bebarangolt helyeket. Anya, te itt biztos nem jártál még! És tényleg nem járt, pedig nap mint nap arra a környékre vezet az útja.

Megosztás