Már csak három hét van hátra

Szeptember 30. és október 2. között első alkalommal kerül sor a Temesvári Magyar Napok megrendezésére a Várbástya Egyesület jóvoltából. Az esemény célja a magyar kisebbség értékeinek  és hagyományainak   megismertetése a nemzetiségi néptánc, könnyűzene, gasztronómia, irodalom, képzőművészet, hagyományos kézműves mesterségek és színház bemutatásán keresztül.

Kiemelt zenei programok várják a látogatókat. Péntek este a Budapesti Operettszínház előadásában lesz megtekinthető a „Csárdás királynő 100” turné egy órás válogatása. A világhírű operett legkedveltebb dalai első alkalommal csendülnek fel Romániában a jubileumi kamaraprodukció keretében. Szombat délután a kisgyermekes családokat várja felhőtlen szórakozás az Alma együttes koncertjén, majd este nyolc órától a Republic zenekar veszi át a főszerepet az Opera téri nagyszínpadon. A zenerajongókat vasárnap sem éri csalódás, hiszen délután érkezik Magyarország egyik legnagyobb múlttal rendelkező jazz formációja, a szegedi Molnár Dixieland Band. Az utolsó este fénypontja a Bikini együttes, amely szimbolikus jelentősséggel bír a rendszerváltás utáni Temesvár magyarsága számára, hiszen D. Nagy Lajosék itt adták 1990-ben legendás koncertjüket, amelyből nagylemez is készült.

Az ízek szerelmeseinek ajánljuk a a fűszeres és pikáns magyar ételeket a gasztronómiai sarokban, ha pedig megszomjaznának, akkor a legfinomabb kézműves sörök, pálinkák és borok várják, hogy végigkóstolják őket. Természetesen nem hiányozhat a minőségi teák, háztáji sajtok, lekvárok, mézek és szörpök gazdag kínálata sem, az édesszájúak pedig kürtős kalácsok, óriás palacsinták, mézes kalácsok és sütemények közül is válogathatnak. Az Opera tértől a Mărăşeşti utcán át kézműves házikók és pavilonok kígyózó sora csábítja majd az igényes ruhák, táskákékszerek, kerámiák, fajátékok és egyéb kiegészítők kedvelőit.

A családi- és gyermekprogramok felkészült csapata szabadtéri játszóházzal, kézműves foglalkozásokkal és jurta-állítással fogja szórakoztatni a gyermekeket. A Csiky Gergely Állami Magyar Színház több előadásnak is helyszínt ad is várja a kulturális feltöltődésre vágyó családokat. Interaktív bábelőadások, diákszínpad és operettelőadás is megtalálható a magyar színház programkínálatában.

A népi hagyományok éltetőit sorozatos táncelőadások és nyitott táncház invitálja mulatságra. Jó hír a magyar hadtörténet iránt érdeklődőknek, hogy a  Temesvári Magyar Napok nyitóünnepségén megtekinthetik az 1848/49-es Szabadságharc Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesületének díszfelvonulását. Szombaton és vasárnap baranta bemutatóra kerül sor, ahol az íj, a karikás ostor, a szablya, a csatakereszt és a kelevéz használatával is közelebbről  megismerkedhetnek a kilátogatók.

 

A Temesvári Magyar Napok részletes programja megtalálható a rendezvény hivatalos weboldalán: http://temesvarimagyarnapok.ro/

 

Megosztás