Magyar feltalálók – kvíz

 

Legújabb kvízünk kapcsán felidézhetjük, hogy milyen sok mindent köszönhetünk a magyar feltalálóknak.

Ismered ezeket a feltalálókat és találmányaikat?

 

Results

Az eredmény alapján világosan látszik, hogy a képernyő túloldalán egy művelt kitöltővel van dolgunk. Gratulálunk! 🙂

Megosztás

Ha a kvíz most nem is sikerült olyan jól, biztosak vagyunk benne, hogy tanulságos volt. Esetleg egy újabb próbálkozás? 🙂

Megosztás

#1. Ki volt az a magyar származású feltaláló, aki 1940. szeptember 4-én mutatta be találmányát: a gyakorlatban használható színes televíziót?

#2. 1903-ban született az a magyar matematikus, aki az elektronikus számítógépek logikai tervezésében kiemelkedő érdemeket szerzett. Kiről van szó?

#3. Ki az a magyar feltaláló, aki 1892-ben szabadalmaztatta legjelentősebb találmányát, a telefonhírmondót, amely a mai rádió elődjének számít?

#4. 92 éves az a gépészmérnök, kutató, aki 1971-ben a Hold felszínét kutató holdjáró jármű (Lunar Rover) tervezője. Ki ő?

#5. A golyóstoll feltalálója kis golyót szerkesztett a tollba, amely a tintát annak aljára vezette. Ahogy a toll a papíron mozog, a golyó forog, és így veszi fel a tintát, melyet a papírra ken. Melyik magyar feltalálónak köszönhetjük ezt a találmányt?

#6. Ki volt az a magyar játéktervező, aki 1974-ben feltalálta a bűvös kockának nevezett háromdimenziós mechanikus logikai játékot?

#7. Ki az magyar feltaláló, akihez fűződik többek között az első villanymotor megalkotása, az öngerjesztés elve, a dinamóelv első leírása, a szódavíz magyarországi gyártása és a feszültségsokszorozás felismerése?

#8. Ez a magyar vegyész találta fel és szabadalmaztatta 1836-ban a zajtalan és robbanásmentes biztonsági gyufát:

#9. Ki az a Nobel-díjas magyar orvos, biokémikus, aki felfedezte a C-vitamint?

Tovább
Megosztás