Juhász-Boylan Palkó – „A TMD az egész diákközösséget igyekszik gazdagítani”

Talán nem is vesszük mindig észre, de nagyon gyakran lehetőségünk van arra, hogy az egyetemi éveink ne csak tanulásról, kávéról és vizsgákról szóljanak, hanem fejlődésről, rendezvényekről, és közösségépítésről is. A Temesvári Magyar Diákszervezet is igyekszik színesebbé tenni a Temesváron tanuló magyar egyetemisták napjait. A szervezet elnöke, Juhász-Boylan Palkó elmondása szerint akár szórakozásra, akár egyéb jellegű rendezvényekre gondolunk, a TMD minél több magyar egyetemistát szeretne elérni annak érdekében, hogy egy erős közösség épüljön ki Temesváron. Nagy nyitottsággal várja a szervezet az új tagok csatlakozását, illetve számít arra, hogy a rendezvények között mindenki megtalálja azt, ahol igazán jól érezheti magát egy magyar közösségben.

88070330_246688109690025_6032577486183727104_nHogyan lettél TMD tag, illetve minek hatására döntöttél úgy, hogy csatlakozni szeretnél a szervezethez?

A szervezet már tavaly nagyon megtetszett nekem. Mint Csíkszeredából idekerült diák, aki nem nagyon beszélt románul, egy magyar közösségre vágytam. A TMD nagyon sokat számított nekem még a tavalyi év elején, és azóta is nagyon magaménak éreztem a szervezetet olyan értelemben, hogy nagyon szerettem volna érte minél többet tenni.

Tavaly, amikor felmerült a lehetőség, hogy elnök legyek, még nem voltam biztos benne, hogy elfogadom ezt a tisztséget. Akkor Mátyás Klaudia fogadta el, aki aztán sajnálatos módon vissza kellett utasítsa, mert el kellett menjen Temesvárról. Ezután született meg a döntés, hogy legyek a következő elnök, mivel én maradtam még Temesváron. Szívesen elfogadtam, mert tényleg szeretem a szervezetet, és igyekszem mindent úgy csinálni, hogy minél jobb legyen a TMD-nek.

Mik az elnöki tisztséghez kapcsolódó tapasztalataid, könnyű volt belejönni?88301428_196072321704601_4443982165587263488_n

Adminisztrációs feladatokat régebben is végeztem, van valamennyi tapasztalatom bennük. Azt viszont, hogy a TMD-nek milyen kis ügyes-bajos zugai vannak, időközben kellett felfedezzem, de közben igyekeztek az idősebbek megtanítani és megmutatni, hogy is vannak a dolgok a szervezeten belül.

Személyes tapasztalataid alapján egy temesvári magyar egyetemista mivel lesz gazdagabb, ha a TMD aktív tagjává válik?

Szerintem a TMD az egész diákközösséget gazdagítja, legalábbis igyekszik gazdagítani, és nagyon szeretnénk, ha minden diák a magáénak érezné. Nem tudom, ha van-e más szervezet, aki inkább a bulikra, vagy az ilyen csapatépítő jellegű eseményekre összpontosít: azt tudom, hogy vannak más civil szervezetek, akik szívesen szerveznek különböző programokat és sporttevékenységeket, és ennek nagyon örülünk, de szeretnénk, ha a diákszervezetet is magukénak éreznék az emberek, úgy, ahogy az egyéb civil szervezeteket.

89070032_192778275328861_6934555145585819648_nMi a legpozitívabb élményed, amit a TMD tevékenységei által szereztél?

Az volt talán a legpozitívabb élmény, amikor legelőször csatlakoztam és láttam, hogy tényleg mennyire befogadóak a többiek, és mennyire nincs az az elitista hangulata az egésznek. Az a befogadó, barátságos hangulat nekem elég egyedi élmény volt. Igazából rájöttem, hogy talán ez azért is van, mert annyira kevés magyar diák van most már Temesváron, hogy igénylik ezt az emberek és igyekeznek megtartani még akkor is, ha néha vannak félreértések, vagy vannak ellentétek. Ezeket igyekeznek minél hamarabb megoldani, vagy esetleg mellőzni, ami nem mindig egészséges, mert vannak néha ilyen passzív-agresszív konfliktusok, de a problémákat általában mindig meg lehet oldani, és mindig közös nevezőre jutunk, mert mindenki sokat akar tenni a szervezetért.

Miért fontos az egyensúly a szórakozás és a közösségépítés között?

Igyekszünk a szórakozási részt biztosítani, mert ahogy észrevettük, a többi civil szervezet  inkább sporteseményeket, és más jellegű rendezvényeket szervez, tehát ők azt a részét vállalják fel. Mi inkább a bulikat, és akár a konferenciákat szervezzük meg, mint például a Műszaki Tudományos Diákköri Konferencia. Reméljük, hogy ezzel hozzájárulunk a közösségépítéshez, és ezt főleg a diákokért tesszük. Igyekszünk mindenkivel megértetni és 89155750_2653070968134635_6562326483413499904_nmindenkit szeretettel várunk, pont azért, mert igazából értük van a szervezet. Szeretnénk úgy csinálni, hogy mindenkinek tetsszenek az események, amit persze lehetetlen megcsinálni, de azért igyekezni lehet.

Milyen jellegű rendezvényeket szokott szervezni a TMD?

Szeretünk bulikat szervezni, amik sokszor beerponggal vannak összekötve. A TMD napokon megszervezzük a kocsmakvízt, pár alkalommal ezelőtt pedig bevezettük a partykon a karaokét is. Azonkívül az új eseményünk, amit nagyon szeretnénk, ha rendszeressé válna, az a vitaest, ahol a meghívottak különböző politikai és társadalmi témákról beszélgetnek. Oda is szeretettel várunk mindenkit, hogy beszélgessünk el az aktuális témákról és helyzetekről. Idén a diákszervezet a 30. születésnapját ünnepelte, ami nagy esemény volt. A rendezvények közül az egyik legfontosabb presztízs-konferenciánk a Műszaki Tudományos Diákköri Konferencia.

Hogyan birkóznak meg a TMD tagjai egy-egy kihívással? Mi a legnehezebb dolog, amit menedzselni kell a szervezeten belül?

88360862_525824131646992_7455250635223465984_nNagyon örülök a mostani csapatnak. A tavalyi csapatban azt láttam, hogy a vezetőség mindent magára vállalt, és nem osztotta ki kellő mértékben a feladatokat. Ahhoz képest most azt látom, hogy mindenki, aki benne van a csapatban, felvállal feladatokat, és igyekszik minél többet tenni. Mindenki kiveszi a részét a munkából. Nem is engedhetjük meg magunknak, hogy ezt ne tegyük meg, mert mostmár elég kevés az aktív tag a diákszervezetben. Ennek ellenére úgy látom, hogy mindenki kétszer olyan lelkesen dolgozik, és mindenki igyekszik a legtöbbet megadni, ami nekem nagyon kellemes meglepetés volt. Ugyanakkor nagyon szeretnénk, ha még csatlakoznának hozzánk emberek. Mindenkit, akinek van kedve és esetleg ideje rá, szeret ilyenekkel foglalkozni, szeret eseményeket szervezni és szeretne egy közösséghez csatlakozni, azt nagy szeretettel várjuk a szervezetbe, hogy segítsen nekünk, segítsen a közösségnek és így segítsünk egymásnak!

Idén ünnepelte a TMD a 30. születésnapját. Hogyan ünnepeltetek, illetve hogyan értékelitek, sikeres rendezvényt zártatok?

Ennek az eseménynek az a nehézsége, hogy ilyen rendezvényt nem szervez a TMD minden évben, hanem csak évfordulós években. Ez azzal jár, hogy a tagok nagyrésze lecserélődik a következő hasonló eseményig, és egy kicsit összevisszaság van. Felkészítettek a régebbi tagok, hogy is kell összerakni, de mindig kicsit maguknak kell felfedezzék az új tagok, hogy hogyan is kell megszervezni az egészet, mindezt szerencsére az idősebb tagoknak az irányításával. Ahhoz képest, hogy mennyire meg voltunk ijedve a szervezéstől, szerintem nagyon jó lett, abban az értelemben, hogy 87947651_215996146260568_3264525012995932160_naki eljött, biztosan jól érezte magát. A szervezésben mindenki nagyon odatette magát, így egy szép keretű esemény lett előadással, borkóstolóval, vacsorával, majd egy bulival zárult az egész. Remélem, hogy a következőkben is tudunk ilyen eseményeket szervezni.

Milyen rendezvények kerülnek még sorra az idei évben?

A legfontosabb a Műszaki Tudományos Diákköri Konferencia lesz, amire most nagyon kell koncentráljunk. Az emberhiány miatt ez eléggé le fogja kötni a szervezetet. Ezen kívül egy vitaestet mindenképp szeretnénk a következő időszakban; nagyon sokat ígérgettük, ezért arra mindenképp sort kerítünk. Valamikor a tavasz folyamán szeretnénk egy rügyfakasztó bulit, és persze a hagyományos TMD napokat sem szabad kihagyni, az viszont lehet hogy el fog csúszni egy kicsit későbbre. Általában áprilisban szokott lenni, de lehet hogy az MTDK utáni időszakra kell tervezzük. Nagyon izgatottan várom a TMD napok szervezését, mert nagyon sok jó ötlet született eddig. Beszéltünk egy slampoetryvel foglalkozó csapattal Kolozsvárról, el szeretnénk őket is hívni, meg szeretnénk az itteni diákoknak mutatni, vagy esetleg elhívni, hogy őket is bevonhassuk, de mindenképpen egy kis előadás lenne, amire szívesen várjuk a licis diákokat is. Jelezte egy marosvásárhelyi csoport is, hogy eljönnének, vannak helyi bandák is, akik játszanának, és hívnánk még Hargita-megyéből is. Ha ez jól összejön, szervezésre kerülnek majd a 88180701_218088816239170_2412067334379274240_nszokásos bulis, kvízes rendezvénysorozatok, ezeket természetesen nem hagynánk ki. Valószínűleg úgy raknánk össze, hogy egy bő hétvége legyen az egész programsorozat.

Szerinted miért lenne fontos, hogy egy Temesváron tanuló magyar egyetemista csatlakozzon a TMD-hez?

Ha szeret szervezéssel foglalkozni, ha szeretne egy összetartó csapat tagja lenni, tenni a közösségért, akkor mindenképp érdemes legalább megnéznie, hogy milyen a szervezet, hogy tetszik-e neki, hogy van-e rá ideje, mert nyilvánvalóan ez is sokat számít. Mindig azt mondom, hogy ideje annak van, aki kerít, tehát aki keríteni akar erre időt, az tud, és ez így van jelenleg is. Ha pedig érdekli a szervezkedés, érdeklik az adminisztrációs feladatok, vagy érdekli a design, szeretettel várjuk! Nagyon kell nekünk olyan ember, aki ért a designhoz, a photoshophoz, mert ebből nagy hiány van a szervezetben; plakátokat kell szerkeszteni, szövegeket tördelni. Nagyon szeretnénk, ha lennének olyan személyek, akiknek van esetleg egy kis plusz idejük és önkéntesen szívesen vállalnák ezt, jönnének és segítenének, mert olyan rendezvényeket igyekszünk szervezni, amit mindenki, aki részt vesz benne, élvez.

Bîtoancă Diana

Megosztás