Illés Mihály átfogó könyve, amely a temesvári közszállítás történetéről szól, augusztus végén jelent meg. Temesvári születésű magyarként már korán került kapcsolatba a villamosok világával, később pedig szakmailag is ebbe az irányba indult, több évtizedet töltve a villamosok mellett, szakmérnökként. A temesvári közúti vasút könyve 1869–2019 című kiadvány az első átfogó, magyar nyelvű leírása a temesvári villamosoknak. Illés Mihály célja, több kutatás és számos forrás felhasználása által, összefogni a történéseket annak érdekében, hogy a magyar olvasók megismerhessék a temesvári közszállítás másfél évszázados útját. Érdeklődése azonban nem korlátozódik a közúti vasútra, hiszen a helyi magyar közösség a Bánsági Kárpát Egyesület tevékenysége által is ismerheti Illés Mihályt. A társaság aktív tagjaként és természetjáróként úgy gondolja, hogy a természetvédelem alapja a tisztelet; az Egyesület egyik jelmondata szerint „csak a lábnyomunkat hagyjuk ott és csak fényképeket hozunk haza magunkkal.”
Sikert aratott a helyi magyar közösségben 
A temesvári közúti vasút könyve 1869–2019 című kiadványa. Mióta dolgozott rajta, miért éppen ezt a témát választotta?
Nem volt kérdés a témaválasztás. Mivel kenyérkereső szakmám lett hosszú évtizedeken át a villamosokkal való foglalkozás, már nyugdíjaztatásom évének közeledtével egyértelmű volt számomra, hogy ezzel a történettel továbbra is törődnöm kell. Ez a periódus már intenzív forráskutatással telt, rengeteg környezetemben fellelhető dokumentációt sikerült begyűjtenem, és persze a könyvtárakat is fel kellett keresnem.
Melyek a nagyobb mérföldkövek a könyvben? Milyen szempontok, fejezetek mentén állította össze a kötet tartalmát?
A téma szinte magától szabta meg a fejezetek kialakítását. Ez leginkább a járművek számbavételekor mutatkozik meg, ahol nem lehetett megkerülni a történelmi időszakokat. Miközben a lóvasútnak és a villamosoknak az első világháborúig tartó sztorija hasonló közegben alakult, más volt a hozzáállás az interbellikus években, ismét más a szocializmus erőltetett közegében, és ismét más kihívások jelentkeztek a rendszerváltás után. Mindezekkel külön fejezetekben kellett foglalkozni, amint a temesvári előzmények, az infrastruktúra létrehozása, a közúti vasút befolyása a város társadalmi életre stb. szintén külön passzusokat igényeltek. Végül pedig nem hagyhattam ki a jövőbeni – személyes véleményem szerinti – néhány fontos lehetőség felvázolását sem.
Milyen forrásokat használt a könyv megírásakor? Milyen élmény volt az Ön számára ez a kutatási folyamat?
A begyűjtött ismeretanyag gerincét mindenképpen a témában megjelentetett monográfiák jelentették. Ezekhez csatlakoztak a temesvári helytörténészek munkái és a rengeteg hasznos információt hozó internetes oldalak. Élménynek tekintem (nem vesződésnek) az információk összevetését, értelmezését és kiválasztásukat közlésre érdemesként. Itt szeretném jelezni, hogy a könyv utolsó oldalain közlök egy listát az általam végigböngészett forrásokról. Nem bibliográfiának nevezem, hanem könyvészetnek, mert nem referenciagyűjteménynek tekintem, hanem ajánlásnak: érdemes ezeket további ismeretek érdekében megkeresni.
Mikor kezdte vonzani a temesvári közúti vasút története? Már gyermekkorától kezdve érdekes volt az Ön számára ez a téma? Milyen fordulópontok voltak az életében, amelyek közelebb sodorták ehhez a témához?
Nem szeretnék ellentmondások boncolgatásába sodorni senkit, ezért csak ideidézem, amit a könyv előszavában már megfogalmaztam:
„Személyes kapcsolatom a villamossal, a természetes gyermekkori kíváncsiságon tú
l, a könyvek, főleg régi kiadványok, illetve folyóiratok iránti érdeklődésemhez kötődik. A kerületet, ahol felnőttem (Kardostelep, a Gyárváros peremén), nem érték el a villamossínek. Hozzánk a kezdetekben csak egy rozoga – szovjet gyártmányú – autóbusz jött el úgy minden két órában, az is megállt a Béga parti utca elején: volt, akinek több mint egy kilométert kellett gyalogolnia, ha igénybe akarta venni. Mi csak akkor villamosoztunk, ha begyalogoltunk a gyárvárosi sínekig – vagy éppen elkaptuk a buszt – és onnan kellett tovább mennünk. (…)
Akkor még nem sejthettem, hogy életem jelentős szegmensét – kenyérkereső karrierem hosszú periódusát – a temesvári villamosok fogják tartalommal kitölteni. Mint tervezőmérnök a temesvári villamosgyárban, majd annak megszűnése után a közszállítási vállalat technikai gárdájának tagjaként, vagy a javítóműhelyek vezető pozíciójából – megannyi aspektusával szembesülhettem a városi vasút bonyolult létezésének.”
Mik azok a dolgok, amik mereven különböznek 1869 és 2019 között ezen a szakterületen?
A két évszám közötti különbség, szakmailag és egyébként is, körülbelül annyi, mint a „paci” és a „vili” beceszavunk között. Nehéz lenne körülírni. Merevnek pedig, inkább a sínpályákat említeném, de azok is inkább összekötik a két fogalmat, mint elválasztanák azokat. Jó ok ez arra, hogy megismerkedjenek az olvasók a könyv tartalmával, mert 1869 és 2019 között csak laponként lehet megtenni az időutazást.
Milyen jelentősége van egy ilyen komplex témát feldolgozó könyvnek a Bánság, illetve az ország szintjén? Miért fontos Ön szerint megismertetni az átlagemberrel ezt a témát?
Ma már nagy divat régiók, népcsoportok, szakterületek történeti megörökítése valamilyen médiaközegben. És minden olyan megnyilvánulás ezen a téren, amely hiánypótló, egyben fontos is. Sajnálatos módon a temesvári közúti vasút 150 éves évfordulójára semmilyen monográfiát, esetleg albumot – semmilyen nyelven – nem jelentettek meg az illetékesek. Ez szégyen! Így engem nem vigasztal, hogy esetleg én pótoltam az űrt – nem ez volt a szándékom.
Ami pedig az „átlagemberek” megszólítását illeti, mondjuk inkább azt, hogy az átlagos ismeretekkel rendelkező olvasók, a téma iránt fogékony közönség számára jelenthet igazán élményt a könyvön keresztül, a könyv által megvalósítható találkozásunk.
Mit jelent ez a könyv a temesvári magyarokra nézve, hogyan kapcsolódik hozzájuk, illetve mit mond el a történelemről?
Legelőször 1910-ben jelent meg magyar nyelven Baader Henrik áttekintő írása a városi villamos vasút első 10 évéről a temesvári Városi Közlöny oldalain. Ezt követte 109 év múltán Jancsó Árpád forráskötete a temesvári lóvasútról. Ezeken kívül magyarul csak töredékek, alkalmi bejegyzések születtek városunk közúti vasútjáról. Összefogni a történéseket, egységesen végigvezetni a magyar olvasókat a másfél évszázados úton, ez volt a feladat.
Tevékenysége, illetve a könyvvel kapcsolatos kutatásai során felfedezett-e olyan érdekességeket, amit az átlagos temesvári magyar lakos nem tud?
Sok érdekesség került elő. Ezek közül a leginkább figyelemre méltónak az átlagos magyar olvasó számára bizonyára a Baader Henrik és Miklósi Kornél életútjával kapcsolatos, kevésbé ismert történések jelenthetik. Ők ketten összesen több mint 76 évig dirigálták a közúti vasút társaságot, hosszabb ideig mint az első 150 év összes többi igazgatója együttvéve!
Baader Henrik például – akiről egyesek úgy tartják, hogy nem is tudott magyarul – sok egyéb tisztsége mellett a Temesvári Magyar Dal- és Zeneegylet tiszteletbeli elnöke is volt, ünnepi fellépések, fesztiválok szervezésében vett részt. Miklósi Kornél pedig, aki román ember volt, meghatározóan segített az Erdélyi Kárpát Egyesület Bánság Osztályának létrejöttekor 1935-ben, védnökséget vállalva harmadmagával a kimondottan magyar turistaszervezet fölött.
Amellett, hogy a temesvári közúti vasút történetét dolgozta fel, a helyi közösség a Bánsági Kárpát Egyesület aktív tagjaként is ismerheti Önt. Mikor és hogyan alakult az Egyesület, illetve mi a célkitűzése? Kiket igyekszik inkább megszólítani az Önök tevékenysége?
A Bánsági Kárpát Egyesület 2001-ben alakult, az Erdélyi Kárpát Egyesület fiókszervezeteként, EKE – Bánsági Osztály néven. 2007-ben jogilag önállósult és ettől fogva az országos szövetségként elismert, Kolozsvár székhelyű Erdélyi Kárpát Egyesület társszervezeteként működik.
Működési területünk a turizmus minden válfaja, a természetjárás, környezetvédelem és honismeret. Tevékenységünk kiterjed a romániai Arad, Krassó-Szörény, Hunyad és Temes megyékre. Állandó célkitűzéseink között szerepelnek – a sportszerűen űzött természetjárás, valamint a hegyiturizmus mellett – a természetes és antropikus környezet védelme és megőrzése; a kulturális, etnográfiai és történelmi örökség kutatása és népszerűsítése; a fiatalság körében végzett nevelőmunka; az önkéntesség elvének ápolása és 
terjesztése.
Ezek a hivatalosan megfogalmazott keretek, aki ezt magának tudja vallani, annak helye van közöttünk. A valóságban minden sokkal egyszerűbben zajlik, és a tagság pillanatnyi összetételétől is függ tevékenységünk.
Milyen jellegű programokat szokott szervezni az Egyesület? Melyek a legutóbbi tevékenységeik?
Fontos tudni, hogy programjaink a közösségépítés jegyében zajlanak, amit a szórványhelyzet igencsak megkíván. Tevékenységünkről részletesebb képet nyújt internetes honlapunk és Facebook-oldalunk.
Ki lehet az Egyesület tagja? Hogyan lehet csatlakozni a különböző tevékenységekhez?
Fordított a sorrend. Bárki részt vehet tevékenységeinken, belekóstolhat a társaságunk által teremtett légkörbe, ismerkedhet szokásainkkal. Aztán akinek mindez megtetszik – időhatár nincsen – kérheti és megkapja felvételét az egyesületbe.
Milyen különleges helyszíneket, bánsági tájakat érdemes meglátogatni, amik talán nem annyira ismertek az emberek számára?
Nincsenek örökre megismert tájak, csak emberek, akik azt hiszik, hogy ők már mindenütt jártak. Érdemes visszajárni egy-egy kedvenc helyszínre: biztosan találunk olyant, amit addig még nem láttunk meg. A többi csupán térképolvasás kérdése.
Ön szerint miért fontos a hegyiturizmus, illetve a természetes környezet védelme? Hogyan lehetne elérni, hogy több ember kapcsolódjon be az ilyen jellegű programokba?
Nem szeretem a „turizmus” kifejezést, ez a természet tömeges lerohanásának a melegágya. Mi természetjárók vagyunk, túrázunk a természetes, illetve az antropikus környezetekben. Olyan megközelítésekről beszélünk, melyek a meglátogatott környezet tiszteletét váltja ki. Egyik jelszavunkkal élve: csak a lábnyomunkat hagyjuk ott és csak fényképeket hozunk haza magunkkal. A természetvédelemnek is ez az alapja: a tisztelet.
Nem biztos, hogy egyszerre sok ember kell egy-egy akcióhoz. Jobb, ha a természetjáró akciók száma nő és mindegyik megfelelő számú résztvevővel zajlik. Maga az egyesületi élet is egységesebb, amikor egymást jól ismerő, bár kevesebb ember hozza mozgásba. Nálunk már hosszú évek óta 45 körül ingadozik a taglétszám: vannak lemorzsolódások és jönnek új személyek. Meglehet, ez az ideális…
Bîtoancă Diana