Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc utolsó, augusztus 9-i vesztes temesvári csata, és az azt követő augusztus 13-i világosi fegyverletétel következménye lett a szabadságharcban résztvevő magyar hadak teljes felbomlása.
A temesvári csatavesztés után a had egy részét még össze lehetett szedni, s ezek Világosnál letették a fegyvert, más részük viszont már a csata után szétszéledt, s bujdosásra adta a fejét. Sokan közülük a dél-bánsági erdők hegyes-völgyes vidékén keresztül az Al-Dunához, Ada-Kaleh magasságában átkelve a Dunán a Habsburgok örök ellenségéhez, a törökökhöz menekültek.
Ezen az útvonalon menekült Törökországba a Bem apónak becézett Bem József, lengyel tábornok is, aki nagy szerepet vállalt az 1849-es erdélyi hadjáratban, és elfogása esetén számíthatott a Habsburgok bosszújára.
A magyaroknál Bem Józsefnek, a székelyeknél Bem apó néven ismert, eredeti nevén Jozef Zachariasz Bem, 1794. március 14-én született TARNOW-ban, Lengyelország osztrák fennhatóság alatti részén, birtokos nemesi család sarjaként.
A krakkói tüzériskola elvégzése után, 1811-ben került főhadnagyként a lovas tüzérekhez.
1812-ben részt vesz a franciák oldalán Napóleon orosz hadjáratában, amelyben tehetségével kitűnik a gdanszki erőd védelme során.
A háború után egy ideig, többek között, a varsói tüzériskola tanára.
1822-ben a Lukasinszki-féle összeesküvésben való részvételéért letartóztatják, s egy évi börtönre ítélik. Ezek után, 1826-ban megválik a hadseregtől, s a természettudományok tanulmányozására adja a fejét.
A harc, a hadakozásban való részvétel azonban a vérében van, így csatlakozik az 1830–1831-es lengyel felkeléshez, amelynek csatáiban részt vállal. Az 1831. április 10-i iganei, majd a május 26-i osztrolenkai csatákban tüzérparancsnokként járul hozzá az oroszok elleni győzelemhez.
Osztrolenkánál Bem 10 ágyúval állította meg az orosz seregeket, míg a lengyeleknek sikerült átjutni a NAREW folyón, s biztonságban elvonulni. Erről a tettéről nevezte el később Petőfi Sándor Bemet „Osztrolenka véres csillagának”:
Mi ne győznénk?
Hisz Bem a vezérünk,
A szabadság régi bajnoka!
Bosszúálló fénnyel jár előttünk
Osztrolenka véres csillaga.
Petőfi Sándor: Az erdélyi hadsereg
Hőstettéért dandártábornokká nevezik ki. Varsót viszont nem tudta megvédeni az oroszok ellen, így a bukás után emigrál.
Párizsban mérnöki tanulmányokat folytat, s közben szervezi az emigrációt. Kilenc évig egy csirketelepen dolgozik.
1848 tavaszán bekapcsolódik a galíciai mozgalomba.
1848. október 14-én Bécsbe megy, ahol a város forradalmi védnökségének lesz a parancsnoka.
Bécs eleste után, az osztrák forradalmárok segítségére igyekvő magyar sereghez csatlakozik, majd ezek schwehati veresége után Pozsonyban, a magyar szabadságharc szolgálatába áll.
Kossuth 1848. november 29-én Bemet az erdélyi hadsereg főparancsnokává nevezi ki. 13.000 katonával 3 hónap alatt kiűzi Erdélyből az osztrákokat: Csucsánál legyőzi Puchner seregét, karácsonykor felszabadítja Kolozsvárt. Újév után a tihucai győzelemmel Bukovinába kergette Karl von Urbán alezredes határőreit, január 13-án elfoglalja Marosvásárhelyt. Nagyszeben ellen indul: a gálfalvi, szelindeki, szászvárosi, vízaknai, piski és nagyszebeni csatákban Puchner déli seregét s az őt támogató orosz sereget is megveri, akik Havasalföldre menekülnek.
1849. március 11-én elfoglalja Nagyszebent, majd bevonul Brassóba, és a feketehalmi csatában szétveri Puchner utóvédjét is. Az országgyűlés kinevezi altábornaggyá.
1849. április 16-án 9000 fővel megkezdi temesközi hadjáratát. Májusban Orsováig megtisztítja a Bánságot, azonban az orosz seregek meggátolják egyesülését Görgei Artúr és Perczel Mór seregeivel, így kénytelen Erdélybe visszavonulni.
A 70000-es létszámú orosz sereggel szemben július 31-én Segesvárnál csatát veszít, majd augusztus 6-án a nagycsűri csatában marad alul.
Augusztus 9-én Kossuth az összevont seregek fővezérévé nevezi ki, de Haynau csapatai ellen elveszti a temesvári csatát, a magyar szabadságharc utolsó csatáját. A csatában megsebesül. Augusztus 18-án a törökországi Vidinbe emigrál.
***
A szabadságharc leverését követően százával, sőt ezrével (2000–3000) menekültek tisztek s honvédek a valószínű megtorlás elől Törökországba.
A lengyel menekülteket eredetileg VIDINBE majd SUMLÁBA, a Duna jobb partján lévő helységekbe telepítették. A magyarok nagy részét, Kossuth családját és közelebbi kíséretét az osztrákoktól messzebb eső helységben, az anatóliai KÜTAHYÁ-ban helyezték biztonságba. Kossuth Lajos családjával és szűkebb környezetével 1851. szeptember 1-jén hagyta el KÜTAHYÁ-t, és a MISSISSIPPI nevű amerikai fregattal Angliába hajózott. Bemet később Szíriába, ALEPPÓBA rendelte a török császár, ahol hamarosan a vár parancsnoka s a város kormányzója lett.
Az orosz cár a lengyel szabadságharcosok, az osztrák császár a magyar szabadságharcosok kiadatását szerette volna elérni a török császárnál. A törökök nemzetközi egyezmények értelmében ezt teljesíteni is kényszerültek volna, kivéve abban az esetben, ha a szabadságharcosok áttérnek a muzulmán vallásra. Így lett sokukból, szükségből, egyelőre muzulmán. Például Bem Murad Teflik pasa lett. Kétszáztizenhat magyar, hét lengyel és tizenöt olasz tért át az iszlám hitre, hogy megszabaduljanak a kiadatás veszélyétől. Így szolgáltak még török név alatt a császári hadseregben: Kmety György mint Iszmail pasa, Guyon Rikárd mint Huzsid pasa, Zarziecki mint Oszán bej, Woronieczki mint Juszuf bej, Grimm mint Musztafa bej, Baróthy mint Oszmán bej, Thoult mint Ibrahim bej, Hollán mint Iszkender bej, Nemegyei mint Ömer bej, Albert mint Szelim bej, Orosdi mint Ömer bej, Schinberg mint Tahir bej, stb.
Bem 1850 tavaszától tartózkodik a szíriai Aleppóban, ahol egy arab ezred felállítása volt a feladata.
A török adminisztráció által tervbe vett ún. fejadó kilátásba helyezett bevezetése elégedetlenséget váltott ki, főleg a környék arab lakossága körében. Haragjuk elsősorban Aleppó zsidósága és keresztényei ellen nyilvánult meg.
1850. október 17-én és 18-án az arabok megtámadják az aleppói zsidókat és keresztényeket: felgyújtanak és lerombolnak hat keresztény templomot, kifosztanak 36 zsidó üzletet, és a földdel tesznek egyenlővé 688 házat megölve 30–40 embert.
Bem, mint az aleppói vár parancsnoka, a török erőd 16 ágyújával löveti a betolakodó, pusztító arabokat, s 1200 fős helyőrségével megvédi az erődöt, majd kiszorítja a lázadókat a városból. A harcok november 5-ig elhúzódtak, melynek 5000 halott lett a következménye.
Bem azonban 1850. december 10-én maláriában Aleppóban meghalt, itt is temették el.
***
Földi maradványait 1929-ben szállították haza Lengyelországba, s „temették” el szülőfalujában. Mivel azonban Bem muzulmánként halt meg, a lengyel katolikus püspöki kar nem engedélyezte lengyel keresztény földbe való elhantolását. Ezt a tiltást ADOLF SZYSZKO BOHUSZ szobrász leleményesen játszotta ki, oldotta meg. A tarnowi Lövész Park közepén kialakított mesterséges tó közepén hat magas oszlopra helyezte azt a szarkofágot, amely Bem földi maradványainak végső nyughelyéül szolgál.
A szöveg a Mindenki Kalendáriuma helytörténeti évkönyvben, a Heti Új Szó szerkesztőségének gondozásában jelent meg.
Főszerkesztő: Graur János
Tördelőszerkesztők: Lázár Ildikó és Nemes Gabriella
Grafika: Szabó Csilla
Kiadja a Reflex Kft.
Kiadóigazgató: Makkai Zoltán