Egyszer csak ott állsz 45 évvel ezelőtt
fiatalon, apadó lehetőségek tengerén vers-
zászlóval, jelzők, metaforák keringenek
a láthatatlan közönség fölött, amely nem fért
a fotóra, de soronként, vesszőről vesszőre
megelevenednek a szemek, kirajzolódó
szemöldökök, arcvonások, tán a lélegzetvétel
is hallatszik, a székek reccsenése, érezni
a levegő feszült figyelmét, rajta van a képen,
ami nincs rajta, felidézi az egész szöveg
feltehetőleg ünnepélyes hangulatát, egy
köhécselés, fél mozdulat a levegőben, hó-
fehér blúzok zizzenése a hallgató csendben,
földre huppan véletlen egy félévszázados
kalap, lehet, színes bokrétával, kisgyerek
mocorog, több is, nem hagyhatják otthon
egyedül, a nehéz levegőn átvilágít a betűző
napsugár, bolygó porszemcsék verssorokba
rendeződve, sorkatonák, mint a kőoszlopon
Végvár két világháborús hőseinek névsora
odakint, azóta fogy a közönség, szavaló, szín-
játszó láthatár függönyén, kikötők deszkáin
túlra sodort sorsok, olvasd gyönyörű nevük:
Ciolac Anna, Császár Olga, Kovács Erzsébet,
Balogh Katalin, Agócs Mária, Vass Julianna,
Szilágyi Erzsébet, Topcsov Mária, Szőke László,
Ardelán Mihály, Vicze Ferenc, Katona Sándor,
Szalai Mária, Balogh Gizella, Lőrincz Magda,
Szenteán Julianna, pár maradt a 100 éves
Adyt köszöntők közül, tartsd meg, Uram,
a hívő szülőföld igéjét, mert nélküle fű, fa
se érti nevét, hogy mire mélyen meghajolunk
a kiürült terem előtt, székek sincsenek, iskola
eladva, tán lerakat, raktár, ez az egérrágta
múlt idő sorakozó ifjú szívekkel, idelátogató
írókkal is talán csak fikció
Általános iskolai tanulmányaimat Végváron és Gátalján, a középiskolát Lugoson és Temesváron végeztem. Felsőfokú tanulmányaimat Kolozsváron folytattam, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Filológia Karán, ahol magyar nyelv és irodalom szakon nyertem tanári diplomát, 1965-ben.
Újtusnádon, Resicabányán, Temesrékáson, Bodófalván, Végváron voltam magyartanár, valamint a temesvári Electromotor Líceumban és a Bartók Béla Líceumban, 2003-ban bekövetkezett nyugdíjaztatásomig.