
Aranyi Sándor kiállítás
2024 decembere óta megtekinthető állandó kiállításként a Templom alatti kiállítótermünkben Aranyi Sándor, szegedi képzőművésznek az Új Ezredév Központ építése folyamatában készített, kilenc alkotásból álló ún. fényfestménye

2024 decembere óta megtekinthető állandó kiállításként a Templom alatti kiállítótermünkben Aranyi Sándor, szegedi képzőművésznek az Új Ezredév Központ építése folyamatában készített, kilenc alkotásból álló ún. fényfestménye

Az iskola első napján Pierre Anthon osztályfőnökét félbeszakítva feláll és közli, hogy semminek nincs értelme, ezért semmit nem érdemes csinálni, majd nemes egyszerűséggel végleg kisétál az iskolából. Ezzel a szinte […]

A színészek számára a rögtönzés nem csupán természetes emberi cselekvés, hanem készségfejlesztő gyakorlat is, amellyel saját határaikat feszegethetik. A négyszereplős, színházi játékon alapuló improvizációs esten a játékmester arra ösztönzi a […]

Novák Katalin - a Temesvári Közéleti Kávéház vendége Magyarország korábbi államelnöke szereti Erdélyt, legalábbis erdélyi látogatásai alapján erre lehet következtetni. Feltehetően Temesvár sem közömbös számára, szegedi születésűként minden bizonnyal ellátogatott […]

Magyarország korábbi államelnöke szereti Erdélyt, legalábbis erdélyi látogatásai alapján erre lehet következtetni. Feltehetően Temesvár sem közömbös számára, szegedi születésűként minden bizonnyal ellátogatott volna hozzánk, ha erre alkalom adódik. Most itt […]

Meghívó Pataki Annamária képzőművész kiállításmegnyitójára, mely Az én világom - címet viseli. Bemutatja, Dr.Habil M-Kiss Hédy egyetemi előadótanár. Kezdés: 19:00 Helyszín: Temesvár - Új Ezredév Református Központ, Gyárváros, Malomárok-sor 1b […]

Hívjuk, várjuk a Moby Dick zenekar 45 éves jubileumi koncertjére, 2025. június 21-én. Kezdés :20:00 óra Helyszín: D'Arc Timisoara Piata Unrii 5. Belépő: 80 ron

Start kézműves bejárótábor. 2025. június 30. – július 4. között Temesváron játszó- és kézműves bejárótábort szervez 6–15 év közti gyerekek számára, naponta 8–16 óra között. Jelentkezni június 27-ig lehet Adorjányi […]

EGYÜTT ZOLIÉRT - TÖLTÖTT KÁPOSZTÁVAL, TÁNCCAL, ZENÉVEL A KÖZÖS ÜGYÉRT! Mit kapsz?– finom, saját recept szerint készített töltött káposztát, amit a békési Kira Vendéglő legendás főnöke, Ásós Géza személyesen ajánlott […]

Meghívó Mikla Zsolt előadására, Elsősegélynyújtás túrákon, vérzéses sérülések ellátása témakörben Július 1-jén Kezdés: 18:00 Helyszín: Magyar ház - Multifunkcionális terem Bánsági Kárpát Egyesület szervezésében.

Az Eszterlánc és Lármatüzek néptánccsoport nyitja meg a Szívek fesztiváljának negyedik napján a műsort, 19:00 órától. Bukovinai táncokat, valamint györgyfalvi laskanyújtós és legényes táncokat mutatnak be.

Kiállítás megnyitójának időpontja: július 9, 18:00 óra Helyszín: Opera tér, 6 szám (Piața Victoriei) Kurátor: dr. Daniela Constantin Nyitóbeszéd: dr. Gabriel Kelemen A kiállítás július 18-ig megtekinthető. A kiállítást Tamás […]

Szeretettel meghívunk minden érdeklődőt a Fodor Zsuzsanna és Peres Makai Mercedes közös kiállításának megnyitójára! 2025. július 10. 18:00 Magyar Ház ( Bdul. Revoluției 1989, 8-as szám ) Várunk szeretettel!

A CT Project – Sculpting Sounds egy elektro-akusztikus zenei projekt, amely különböző stílusokat ötvöz a klasszikus, az elektronikus, a jazz es a vilagzene elemeibol. A zenéből „faragott” történetek Cári Tibor […]

A TEIS szervezésében Kós Károly Közösségi Központ – Temesvár, Putna utca 7. 2025. július 18. | péntek | 18:00 Szeretettel várunk minden mesekedvelőt egy különleges felnőtt meseestre, ahol a mesék […]

Szeretettel várunk mindenkit egy különleges, kétnyelvű városi sétára, ahol együtt fedezhetjük fel a város kulturális és történelmi sokszínűségét! A program során izgalmas, multikulturális elemek segítségével ismerhetjük meg jobban a várost […]

Holnap este 20.00 órától szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt az “Orgile Cetății” rendezvénysorozat kereten belül megrendezésre kerülő koncertünkre! Helyszín: Szent Kereszt Felmagasztalása Piarista templom (Bulevardul Regele Ferdinand nr.3) Időpont: 2025. […]

Újrahasználásra fel! NYÁRI BEJÁRÓTÁBOR – augusztus 25–29. 10–15 évesek figyelem! Szeretsz alkotni? Kipróbálnál új technikákat? És közben tennél valamit a környezetért is? Akkor itt a helyed! Izgalmas kézműves foglalkozások, újrahasznosítás […]

🎭⚽️ Kedves barátaink! Futottunk múlt évben, ahogy a lábunk bírta, száz és többszáz méteren, többedmagunkkal vagy stafétával a kezünkben. Tekertünk bringával, adogattuk a labdát teniszpályán és asztalon, ahol értük. Rúgtuk […]

“Iskolás voltam, amikor először hallottam Cseh Tamásról. Azóta neki tulajdonítom a személyiségfejlődésem egyik legnagyobb mérföldkövét. A magiszteri képzésem alatt kezdtem bátorságot gyűjteni ahhoz, hogy én szólaltassam meg dalait. Ebből született […]