Diana Bîtoancă a Bartók Béla Elméleti Líceum tanulója. Egyike azon ambiciózus és fáradhatatlan temesvári magyar fiataloknak, akik miatt megalapozottnak látszik a bánsági magyar közösségek jövőjébe vetett reményünk. Az elhivatottságról, örömmel végzett munkáról és a nemzedékek útkereséséről beszélgettünk az alábbi interjúban.
Miért éppen a természettudomány szakot választottad? Tudatosan készülsz valamilyen pályára?
Igen, hát ez kicsit vicces, mert egész életemben úgy voltam vele, hogy orvosira megyek, de kilencedikben elkezdtem szerkeszteni a Juventus iskolai lapot, ami azt jelentette, hogy hobbi szinten az újságírással kezdtem foglalkozni. Ez később egyre komolyabb lett, elmentem média táborba, rendezvényekre, hogy fejlődhessek. Idén dőlt el véglegesen, hogy nem orvosira megyek, hanem végül média szakra. Rájöttem, hogy nem nekem való az orvosi és lennének olyan helyzetek amivel nem biztos, hogy megbirkóznék, például ha egy ember minden erőfeszítésem ellenére meghalna a kezeim között. Tehát a döntésem nem amiatt hoztam meg, mert a képességeim alapján nem lehetnék orvostanhallgató, hanem sokkal inkább azért, mert felfedeztem, hogy mit szeretek jobban csinálni.
Azt hallottam, hogy a Juventus az egyik legnagyobb múlttal bíró magyar diáklap Temesváron.
Igen. Valójában ez 1971-ben indult, utána megszűnt a kommunizmus miatt, de újraindították 1990-ben és azóta van ez a struktúrája nagyjából, ami azért minden generáció által módosul is egy kicsit.
És hogyan lett egy orvosi pályára készülő lányból a Juventus főszerkesztője?
Akkoriban volt néhány tizenegyedikes, aki komolyabban vette a lap szerkesztését, mert hogy 1 év kimaradás volt, amikor mi nyolcadikosok voltunk és a kiesés után próbálták újraindítani és fellendíteni a csapatot. Mikor a Bartók Béla Elméleti Líceumba kerültem, nagyon kérleltek engem, hogy vállaljam el, mert olyat kerestek, aki tud rajzolni és szeretné is csinálni. Arra gondoltam, hogy kipróbálom. Úgy voltam vele, hogy úgyis csak 1 év lesz mikor ezzel foglalkozom és mért ne próbálnám ki a főszerkesztőséget, hiszen nagyon szeretek emberekkel együtt dolgozni és általában megtalálom a közös hangot mindenkivel. Aztán mikor elkezdtem csinálni, nagyon megtetszett! Elsősorban a tördelést végeztem, de nagyon szerettem írni és rajzolni is, ez már kicsi korom óta így van. Tizedikes voltam, mikor elvállaltam, azóta eltelt egy év és idén is úgy gondoltam, hogy szeretném folytatni, mert nekem nagyon fontos, hogy megtaláljam a megfelelő utódot. Igazából magamon és az újságon is látom a fejlődést a tavalyi évhez viszonyítva.
Az újság tele van igényes grafikákkal. Ezek a saját illusztrációitok? Egyáltalán hányan készítitek el az egyes lapszámokat?
Különböző feladatokra van lebontva a munka. Van egyrészt a tördelő, aki még jelenleg én vagyok, de most elkezdtem kiképezni az új tördelőket akik jövőre kezdik majd a tevékenységüket. Erre ügyelek, mert nem szeretném azt, hogy egy törés legyen minőség szempontjából, ha átadom a feladatot. Vannak olvasó szerkesztők, akik átjavítják a cikkeket. A tartalom szempontjából a Juventusnak továbbá az a jellegzetessége, hogy nem mindenki rendszeresen dolgozik bele, hanem amikor az iskola diákjai közül valaki úgy érzi, hogy van valami kreatív ötlete, akkor azt belefoglaljuk az újságba.
Akkor ez tényleg a teljes iskolai közösségnek a lapja, nem csak abban az értelemben, hogy elsősorban a diákok számára jelenik meg, hanem együtt is szerkesztitek?
Igen! Teljes mértékben mi készítjük a grafikától elkezdve a cikkek megírásán át a tördelésig. Az egyetlen személy, aki szellemi irányítóként vezet minket, az Balla Lóránt tanár úr. Minőségileg nem szokott kivetni valót találni benne, de helyesírási szempontból lektorál minket.
Több olyan korábbi szerkesztőről is tudok, akiknek ma már gyermekei vagy unokái vannak. Számodra mit jelent, hogy átvehetetted ennek a nagy múltú lapnak a szerkesztését? Felelősnek érzed magad a magyar közösségért?
Fontos, hogy megőrizzük azt az örökséget, amit ránk hagytak és elég nagy felelősség, hogy tudjuk ezt tovább vinni. Próbáltam arra ösztönözni a szerkesztőket, hogy minél inkább a saját látáspontjukat jelenítsék meg az írások és grafikák által. Eddig elsősorban diákoknak szólt az újság, de most, hogy megjelenik online felületeken is, sokkal több emberhez ér el és éppen emiatt számomra nagyon fontos, hogy egy kritikus nézőpontot fogalmazzanak meg a cikkek szerzői. Szeretnénk megmutatni a helyi magyar közösségnek, hogy mi hogyan gondoljuk a dolgokat.
Mivel töltöd a szabadidődet, ha éppen nem az újságírói pályára készülsz?
A Metz Rita által vezetett tánccsoport tagja vagyok, ahol tárasasági táncot tanulunk. A középhaladó csoportnak a része vagyok, ahol mindenféle táncot tanulunk: latin táncok, standard táncok. Ez számunkra nem csak arról szól, hogy oda megyünk és táncolunk, Nagyon közvetlen a hangulat és jó érezni, hogy ilyen közösséghez tartozol. Enélkül már nem tudom elképzelni az életemet. Ezen kívül elég sokat rajzolok is. Amíg orvosira szerettem volna menni, addig nagyon sokat pluszban készültem az ehhez szükséges tárgyakból, de most már ezt az időt is az újságírással kapcsolatos dolgok foglalják le. Ebbe beletartozik az is például, hogy szakmai szemmel újságokat, divatlapokat olvasok és próbálom elemezni, amit látok.
A temesvári magyarság számára ti jelentitek a jövőt, hiszen utánpótlás nélkül egyszerűen elfogy a közösség. Mik számodra a legfontosabb szempontok, esetleg melyek azok a területek, ahol változást szeretnél?
Szerintem a legfontosabb az lenne, hogy összetartson az itteni magyarság, ami azért nem feltétlenül jellemző. Sok-sok szakadás van és a generációk közötti különbségek, nézeteltérések is megnehezíti ezt a helyzetet. Ezt próbálom kiküszöbölni azáltal is, hogy igyekszem ezt az újságot szabadabbá tenni, hogy visszajelzés legyen a közösség számára. Mi is igyekszünk megérteni az idősebb generációkat, de azért ők is próbáljanak belátást nyerni abba, hogy mi hogyan szemléljük a dolgokat. Szerintem ez nagyon fontos lenne, nem csak az újság által, hanem azáltal is hogy részt veszünk rendezvényeken, hogy kicsit tegyünk az életünkért is valamit, mert néha sajnos úgy érzem, kezd elveszni az itteni magyarság.
Ezek szerint itt képzeled el a jövődet Temesváron?
Én ezt nagyon fontosnak tartom és ezért is gondolkoztam sokat azon, hogy hova menjek el egyetemre. Attól függetlenül, hogy az egyetemet Szegeden szeretném elvégezni, nagyon szívesen jönnék vissza, ha úgy érzem hogy szükség van arra amit csinálok. Nyilván ezt még befolyásolni fogja az, hogy az egyetemi évek alatt hogyan alakul az életem, de mindenképp szeretném tartani a kapcsolatot az itteni magyarsággal is.
Dani Bence, a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa