Borbély Zsolt Attila „Székely kapu a magyar világra” – könyvbemutató

2016. december 6.-án 18 órai kezdettel az Új Ezredév központban kerül bemutatásra Borbély Zsolt Attila „Székely kapu a magyar világra” című kötete, melyet a szerzőnek a Kapu című folyóiratban az elmúlt húsz év során megjelent írásaiból állított össze a kiadó.bzsa_borito-1

A kötet borítóján az a kenderesi székely kapu látható, melyet a Magyarok Világszövetségének segítségével állítottak helyre, s melynek eredetijét Észak-Erdély visszatérése után állította fel Horthy Miklós birtokán a hálás székelység.

A könyv címe a „Kapu” folyóirat alapítójának és főszerkesztőjének, Brády Zoltánnak székely származására utal, és persze arra is, hogy a szerző a székelység területi autonómiáját a legfontosabb nemzetstratégiai célok között tartja számon.

Tollamat mindvégig a nemzeti érdek és az igazságérzet vezette.” – írja a szerző a kötet első eszmefuttatásának utóiratában, majd így folytatja – „Mivel megtiport, megrablott, megalázott nemzet vagyunk, a kettő összeütközését soha nem éreztem. Olyan igazságokat igyekeztem egymás mellé helyezni, melyek tisztán látása elengedhetetlen a nemzet sorsának jobbra fordításához, melyeket nem mondanak ki, vagy nem mondanak ki elegen s nem mondanak ki kellő erővel.

A kötethez Raffay Ernő írt előszót, hadd idézzük egy gondolat erejéig: „Borbély Zsolt Attila e könyvével nemzetpolitikai koncepciót ad, amivel – reméljük – erősen formálja a magyar akaratot.

A rövid, három tételes ingyenes borkóstolóval egybekötött könyvbemutatóra minden érdeklődőt szeretettel vár az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Temes megyei szervezete nevében a házigazda Kása Zsolt.

Megosztás