Mindene az úszás: tanít, edz, versenyez és győz Borbély Anita. A temesvári Bartók Líceum úszóprogramjának koordinátora amellett, hogy úszni tanítja az iskola diákjait, tavaly novemberben aranyérmet szerzett Madeirán, a szeniorúszók Európa Bajnokságán 100 méteres női mellúszásban, februárban pedig magyar bajnok lett ugyanezen a távon, pillangóban. Emellett csapatban is több bajnoki cím birtokosa, egyéniben korcsoportos országos csúcstartó. Az edzőként, versenyzőként, tanárként, anyaként egyaránt sikeres nő titka a céltudatossága, elkötelezettsége, és pozitív kisugárzású személyisége. Interjúnkban arról faggattuk, mindezt hogyan érte el és fejleszti folyamatosan a mindennapokban?
Anyaországbeli magyarként, házasságodnak köszönhetően kerültél egy szórvány magyarság lakta nagyvárosba, több mint 15 éve. Hogyan élted meg ezt a különleges helyzetet? Sikerült megszoknod a kisebbségi létet?
– Amikor idekerültem egyszerűbb volt minden, mert otthon voltam a gyerekekkel. Három gyermekem van, a családban, sőt a baráti körben is mindenki magyar. Ritkán találkoztam románul beszélőkkel. Először a Manóklubban, ahová a gyerekekkel jártunk, ismerkedtem meg más anyukákkal. Így kezdődött a temesvári életem. Most már dolgozom, így nem tudok teljesen magyar környezetben lenni, bár a család és a baráti kör változatlanul magyar. Azt látom, hogy az itt élő magyarok egy részének nagyon fontos a hovatartozása, magyar iskolába viszik a gyermekeiket, őrzik és ápolják a magyar hagyományokat. A vegyes házasságban élők is gyakran választanak magyar iskolát, viszont megismertem a másik oldalt is, ami elszomorít. Megtapasztaltam, hogy nagyon nagy az asszimiláció. Vannak, akik bár tehetnék, nem magyarul beszélnek otthon és nem adják magyar iskolába a gyermekeiket. Sajnos így meg sem tanulnak rendesen magyarul. Most a munkahelyemen ketten is vannak, ahol az egyik szülő magyar, de ők mégsem tudnak velem magyarul beszélni. Ez nem mindenkinek egyformán fontos, ami nekem, magyarországi magyarként nehezen érthető. Megtapasztaltam több ízben is, hogy mikor magyar óvoda után román iskolába folytatta a gyermek a tanulást, pár év múlva már alig lehetett vele magyarul beszélni, mert nem tudta magát rendesen kifejezni. Ez szomorú. A magyar iskola a legfontosabb. A gyermekeim a Bartók iskolába járnak, soha meg nem fordult a fejünkben más, hiszem, hogy egy gyermek az anyanyelvén tud a legjobban kiteljesedni és a tehetségét megmutatni.
Te vagy a Bartók Líceum úszóprogramjának egyik kezdeményezője és koordinátora. Mit jelent számodra, az, hogy anyaországból származó magyarként a szórványban élő magyar gyerekeket tanítasz úszni?
-Számomra nagyon fontos, hogy magyar gyerekeket tanítok, magyarul tanítom őket. Miközben foglalkozom velük, még arra is figyelek, hogy csiszoljam a beszédjüket, én is igyekszem szépen beszélni velük. A „Mi?” helyett „Tessék?” van, és így tovább. Használjuk, a kérem szépen és a hasonló varázsszavakat. Mi nem bazinokat úszunk, hanem hosszokat. Nem lábakat (románul labe az uszony) használunk, hanem uszonyokat. A gyerekek megszokták, hogy a beszédbe is beleszólok, nemcsak az úszás technikájába. Úgy érzem, örülnek nekem, mert ha egy magyar családból származó gyermek román oktatóhoz kerül, nem biztos, hogy pontosan érti, amit mondanak neki és így nagyon nehéz a helyes technikát elsajátítani. Bár most éppen becsöppent a csapatunkba egy román kisfiú – a szülei látták, hogyan tanítom a gyerekeket és ragaszkodtak hozzám. Mondtam, hogy én nem beszélek olyan jól románul, de nekik az volt a fontos, hogy én tanítsam a fiukat. Nagy felelősség itt a szórványban magyar gyermekeket tanítani, elszomorítana, ha román csapatba kerülnének, bár haragudni soha nem haragszom és mindenki visszajöhet később, miután kipróbálta máshol milyen.
Hogy emlékszel vissza arra az időre, amikor még te tanultál úszni?
-Tanfolyamon tanultam meg úszni és ott csak a gyors és a hátúszást tanították meg nekünk. Harmadik osztályos voltam, amikor beválogattak az iskola úszóosztályába. Ott már mindenki tudta a mellúszást, csak én nem. Amikor az edző mondta, hogy mellúszás, akkor letettem a lábam és elkezdtem sétálni a medencében. Természetesen észrevette, és nekem szegezte a kérdést, hogy: -Te miért sétálsz? Én pedig válaszoltam, hogy még nem tudom a mellúszást. Ekkor kifektetett a partra, úgy, hogy a lábam belelógott a vízbe, és megmutatta, hogy kell a mellúszás lábtempóját csinálni. Majd elvitte a többieket egy másik medencébe, és nekem pedig meghagyta, hogy ezt gyakoroljam. Én annyira szófogadó gyerek voltam, hogy rendíthetetlenül csináltam, még számoltam is a lábtempókat, amíg visszajött értem az edzés végén. Nagyon meglepődött, hogy még mindig lábtempózom, akkor jöttem rá, hogy valójában ott felejtett a medence szélén. Érdekes, hogy a mellúszás lett a legerősebb úszásnemem, bár a többi úszásnemben is szívesen versenyzem.
Hogy jött az életedbe az úszástanítás?
-Dunaújvárosban már a gimiben is tanítottam gyerekeket, először csak ismerősök gyermekeit. Az első nagyobb létszámú csoportom asztmás gyermekekből állt. Itt Temesváron akkor kezdtem foglalkozni a gondolattal, mikor a lányaim négy évesek lettek. Nem szívesen adtam volna őket senkihez, jobban szerettem volna én foglalkozni velük. Sikerült találni egy uszodát, ahol befogadtak minket, és ahogy vittem a lányaimat az oviból úszni, egyre többen csatlakoztak hozzánk. Szombat délutánonként egy kis medencében tanultunk, aztán olyan sokan lettünk, hogy már nemcsak szombatonként jártam úszást tanítani. Tehát a magyar óvoda magyar csoportjából indult az egész. 
Az iskolai úszásoktatás erre épült rá?
-Valójában Erdei Ildikó ötlete volt az úszóprogram, ő keresett meg évekkel ezelőtt, hogy minden ősszel szervezzük meg a 4. osztályos gyermekek úszásoktatását. Nyolc alkalommal jönnek a gyerekek a program keretében az uszodába iskolabusszal – mindez a Bartók Alapítvány és a szülők hozzájárulásával valósult meg. A 4. osztállyal indultunk, de a program népszerűnek bizonyult, nemcsak ősszel, hanem tavasszal is úsztak a gyerekek, így a 3. osztály is sorra kerül rendszerint. Az a tapasztalat, hogy ez a nyolc alkalom nagyon hasznos, még akkor is, ha ennyi idő alatt nem tanul meg tökéletesen úszni a gyermek. Ha például fél a víztől, a foglalkozásokon legyőzheti a félelmét, vagy ha már tud valamennyire úszni, de nem helyesen, akkor fejlesztheti a tudását. Minden csoportban vannak olyan gyermekek, akik a nyolc alkalom után folytatják velem az úszást. Magyarországon működik „a minden gyermek tanuljon meg úszni program”, ez hasonló nálunk is, a célunk az, hogy minden Bartókos gyermek tanuljon meg úszni. A hozzám járók szinte mindegyike magyar óvodás, vagy Bartókos diák, így jól ismerik egymást. Örülnek, hogy magyarul szólok hozzájuk. Egy kis közösséget alkotunk együtt.
Hány gyereket jelent ez a közösség?
-Két helyszínen tanítok úszást, összesen húsz-harminc gyereknek, de ők nem járnak folyamatosan: van, aki a telet hagyja ki, van, aki a nyarat. Négy-öt éves kortól foglalkozom velük. A legkisebbeket úszni tanítom, a nagyobbakat fejlesztem, mert ők általában már tudnak úszni. A korosztály tehát széles. Megértem azt is, aki azért jön, mert szeret a vízben lenni, vele úgy foglalkozom, hogy szívesen járjon. Tőlem biztosan nem ment el senki amiatt, hogy túlhajtottam, mert nekem sokkal fontosabb az, hogy örömmel jöjjenek az uszodába. Persze, ha valaki versenyre akar menni, akkor komolyabb feladatokat kap, és gyakrabban kell járnia.
Minden úszásnemet tanítasz?
-Igen, mind a négyet. Először csak a gyors és hátúszást, de aki folytatja, megtanulhatja a mellúszást és a pillangót is.
És akinek olyan jól megy az úszás, hogy akár versenyezhet is, az milyen keretek között teheti ezt meg? Van lehetőség erre is?
-Amikor versenyzünk, akkor a Delfin Temesvár színeiben úszunk. Ez egy helyi csapat. Az utóbbi időben nehéz volt felkészülni a versenyekre, kevés az uszoda, és melegebb is a víz, mint ami optimális lenne, de a gyerekek lelkesek, és minden nehézség ellenére edzünk. Legközelebb tavasszal, Aradon lesz verseny, azon szeretnénk indulni és néhány nyíltvízi versenyen is.
A lelkesedésre és kitartásra példát rólad is vehetnek a gyerekek, hiszen te magad is versenyzel, szenior korosztályban, a Budapesti Delfinek csapat színeiben. Neked ki az edződ? Hogyan készülsz a különböző bajnokságokra?
-Egy gyermekkori barátom az edzőm, ő készít fel a versenyekre. Gyermekkorunkban együtt edzettünk. A római Európa bajnokságon 9. lettem 100 méter mellen, és azt mondta, hogy ebből sokkal többet ki lehetne hozni, és szívesen segítene nekem. Azóta ő az edzőm. Én magam is meglepődtem mennyit fejlődtem általa. Volt a fejemben egy korlát, amit előbb le kellett győznöm: azt gondoltam, elértem a határaimat, ennél jobb már úgysem leszek. Ő megmutatta nekem, hogy ezek a határok csak a fejemben vannak, és valójában nem léteznek. Bebizonyította, hogy lehet fejlődni ebben a korban is. Nyilván nem úszom olyan időket, mint 16 évesen, de elképesztő volt megtapasztalni az előrelépést. Sajnos nem áll itt a parton, de leúszok mindent, amit előír, és lelkileg is nagyon sokat segít a felkészülésben. Így lett a római 9. helyből novemberben Madeirán, az Európa bajnokságon első hely, a 100 méteres mellúszásban.
Honnan jött a motiváció, hogy felnőttként, három gyermek szülése után, család és munka mellett világverseny színvonalra trenírozd magad? Mennyit edzettél ezért az Európa bajnoki címért?
-Heti hatszor úsztam és heti háromszor tornáztam a verseny előtti felkészülés idején. Talán azért döntöttem így, mert nem éreztem befejezettnek azt a pályafutást, amit gyerekkoromban, versenyzőként elkezdtem. 13 évesen lettem serdülő országos bajnok, 50, 100, és 200 méter mellúszásban és 200 vegyesen ezüstérmes. Ifjúsági korcsoportban a magyar bajnokságon 3 ezüstérmet nyertem, felnőttként pedig egy bronzérmet. A legjobb eredményemet 1991-ben értem el az Európai Olimpiai Reménységek Úszóversenyén, ahol első lettem 200 méter vegyesúszásban. Az eredmények ellenére azt éreztem, hogy a serdülő bajnoki érmek után nem sikerült töretlenül fejlődnöm. Ez azt jelentette, hogy gyorsabban úsztam 13 éves koromban, mint felnőttként, amikor bronzot nyertem, pedig a munkát beletettem. Szerintem ezért is volt meg bennem az akarat, hogy képes vagyok szeniorként újra versenyezni. Sok embert megismertem, akiknek ez szintén nagyon fontos. Járok haza versenyezni, és ott körül vagyok véve Európa-, és világbajnokokkal. Ők is inspirálnak, hiszen szintén család, és munka mellett edzenek.
Hova tudtad beilleszteni a napodba a felkészüléshez szükséges úszást?
-Általában este fél 9-től 10–ig úszom. Nagyon fárasztó, ez igaz, de az Európa bajnoki döntőben pont jól jött, hogy így alakult, mert este 7-kor álltam rajthoz Madeirán, és az Temesváron este 9 órát jelentett. Nagyon jól éreztem magam és jól passzolt a bioritmusomhoz.
Mit szólt mindehhez a család?
-Az a szerencsém, hogy a gyerekek már nagyok: 16 éves a fiam, 14 évesek a lányok. Járnak úszni a gyerekeim is, de inkább hobbi szinten. Ők a nyílt vizet jobban szeretik. A család egyébként elfogadta, hogy nekem ez fontos, támogatnak is mindenben. Kicsit furcsa nekik az elkötelezettségem. Éppen Zsolt, a sógorom (Borbély Zsolt Attila) mondta, hogy: nekem olyan furcsák azok az emberek, akik állandóan úsznak… De azért élőben nézték a tavaly novemberi versenyt és nagyon büszkék voltak rám a győzelem után.
Hogyan emlékszel vissza a versenyre?
-Az edzőmmel kijelöltük a célt, hogy milyen úszásnemben és milyen távon szeretnék indulni, olyan edzésprogramot állított össze, ami ezt szolgálta, egyénre szabottan. Természetesen mindent betartottam, amit kért. A versenyen az étrendet, a pihenést is, mindent. Megmondta milyen taktikával ússzam le a 100 métert. A 3. hosszon, még harmadik voltam, mégis elsőként értem el a falat. Közös volt a siker, igazi csapatmunka. Én úsztam, de ő irányított. A 100 mellen kívül 200 vegyesen és 200 mellen bronzérmet nyertem. Másfél évet dolgoztam ezekért az eredményekért, hosszú volt az út, de szerettem.
Néhány nappal ezelőtt újabb aranyérmet akasztottak a nyakadba…
-Igen, február elején rövidpályás országos bajnokság volt Magyarországon, Százhalombattán, és azért volt érdekes verseny számomra, mert a legerősebb versenyszámaimban, mellen és vegyesen nem úsztam. Négy aranyérmet, négy ezüstöt, és kettő bronzérmet szereztem. A négy aranyból csak egy, a 100 méter pillangó az egyéni érem, a többit váltóban szereztük a Budapesti Delfinekkel. Azért is volt még izgalmas a bajnokság számomra, mert a testvéremmel is versenyezhettem, most ugyanabban a korosztályban úszunk három évig.
Azok a gyerekek, akiket úszni tanítasz, tudnak az eredményeidről? Arról, hogy te magad is edzel és versenyezel?
-Igen tudnak, és drukkolnak. Voltak, akik a videót is megnézték, ahogy az Európa bajnoki döntőben úsztam. Remélem, inspirálja őket.
A szülők és barátok között terjed-e a jó példa, hogy felnőttként is érdemes mozogni és komoly célokat kitűzni magunk elé a mozgás terén?
-Nagyon büszke vagyok, mert az egyik úszóm anyukája eljött velünk Csongrádra, a Nyíltvízi Országos Bajnokságra és rábeszéltem, hogy ússzon le 500 métert. Nemcsak, hogy leúszta, még dobogóra is állhatott! Ez nekem nagy öröm, mert hatott a bátorításom. Tartott az indulástól, hosszúnak érezte a távot, félt, hogy nem medencében kell leúsznia, itt nincs kapaszkodó, de nagyon ügyesen megcsinálta végül és azt mondta, jövőre is jön velünk.
Mindennel foglalkozol, ami úszás: vízhez szoktatás, úszástanítás, különböző úszásnemek megtanítása, a mozdulatok javítása gyermekkortól felnőttkorig és még edzel is. Mi a jó ebben a mozgásformában?
-Azt szeretem az úszásban, hogy bármikor meg lehet tanulni, bármikor el lehet kezdeni. Igaz, gyermekkorban a legkönnyebb megtanulni, de sosem késő. A technikát is folyamatosan lehet csiszolni, még akkor is, ha berögzült valami rossz mozdulat. Persze felnőttként ez sokkal nehezebb, de nem lehetetlen javítani rajta. A víztől való félelem is legyőzhető. Most is van egy felnőtt tanítványom, akivel szépen haladunk. Még az élettani hatásaira ki sem tértem. Szerintem az egyik legjobb mozgásforma.
Most milyen újabb próbatételre készülsz?
-Belgrádban lesz nyáron Európa bajnokság és arra készülök. Madeira után kaptam pihenőt, szükségem is volt rá. Ez azt jelentette, hogy hetente kétszer vagy háromszor lementem az uszodába, de csak annyit úszkáltam, amennyi jólesett. Hálás vagyok az edzőimnek, hogy ma is szeretek úszni, sokan vannak úgy, hogy egy életre kiszállnak a medencéből mikor befejezik a versenyszerű pályafutást. Nekem pontosan az a célom, hogy az én úszóim is úgy legyenek, mint én: mindig ússzanak, felnőttkorban is. Ez nemcsak erről a pár évről szól, hanem egy egész életre fontos. Az embernek az önértékelése is más, ha valamiben jó, vagy kedvét leli, nem beszélve az egészséges életmódról. Nem mindegy hogyan éljünk le az életünket: orvostól orvosig, vagy aktívan, valamilyen mozgás szerelmeseként. Még ha nem is csak ez a két véglet létezik, akkor sem mindegy, a sport által erősek maradunk testileg és lelkileg is, nem beszélve a sok sikerélményről és örömről, amit nyújt nekünk.
Varga Márta
Képek és videó forrása: Borbély Anita