Minden gyerek más. Van, akinek a művészi oldala erős, van, akinek a nyelvérzéke, van, aki zárkózottabb, van, aki nyitottabb. Ilyen ez a tanítóknál is. De az biztos, hogy nincs tanító, aki ne szólna külön a gyerekekhez, nincs olyan, hogy a gyerek valami életre szóló csomagot ne vinne magával. Szeptemberben még egy fokkal jobban leválnak a szüleikről, a szülő átadja gyerekét a tanítónak, és öt évig gyakorlatilag együtt nevelik tovább. Az elengedésről, felelősségről, fegyelemről, a szeretet erejéről, a hétköznapokról beszélgettünk Stan Orsolya tanítóval.
Mesélj az eddig vezető utadról!
Nagybányán születtem, általános iskolai tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A tanítóképzőt Máramarosszigeten kezdtem el, a forradalom után Nagyváradon folytattam. Pár évvel később az aradi Vasile Goldiș Egyetemen szociális gondozói oklevelet is szereztem. 1991 óta a Bartók Béla Elméleti Líceumban tanítok.
Nagyon sokáig a hagyományos osztályokban tanítottál, pár évvel ezelőtt áttértél a Lépésről lépésre módszereihez. Mi sarkalt erre a döntésre?
Huszonnyolc éven keresztül tanítottam hagyományos osztályban, úgy gondoltam, ideje váltani. Azt szeretem a Lépésről lépésre módszerben, hogy párban dolgozhatok. Jól tudok együttműködni, csapatban dolgozni, képes vagyok a kompromisszumra. Nagyon hálás vagyok, hogy a kolléganőmmel jól kiegészítjük egymást, mindent őszintén megbeszélünk, hasonlóak az elveink.
Miért érzed úgy, hogy ez talál hozzád?
A hagyományos osztályban sokszor az volt az érzésem, hogy a kötött időkeretek miatt kevés idő jut arra, hogy a tananyagon kívül másról is beszéljünk a gyerekekkel, jobban megismerjük egymást, a gyermekek bővebben meséljenek az érzéseikről. Mi az, aminek örülnek, mi bántja őket, milyen érdeklődési körük van. Erre mind lehetőség nyílik a Lépésről lépésre osztályban, hiszen 8-tól 16 óráig tart a program.
Hogyan határoznád meg a Lépésről lépésre előnyeit?
A Lépésről lépésre módszer egy nyitott oktatási modell, amely a gyermek szükségleteire, viselkedésére, tulajdonságaira helyezi a hangsúlyt. A program célja olyan légkört kialakítani és olyan feltételeket biztosítani a tanulóknak, amelyben már iskolai életük során megtanulnak döntéseket hozni, gyakorolják a személyes felelősségvállalást, megosztják egymással örömüket és bánatukat, képesek önálló vélemény kialakítására.
A Lépésről lépésre osztályok egyik módszere a csoportmunka, ez gyakran alapzajt hoz magával, mégis fegyelmezettséget követel. Mit jelent számodra a fegyelem?
Az alapzaj bizonyos kereteken belül elfogadható, idővel a gyerekek megtanulják, megszokják, hogy milyen hangerővel beszéljenek annak érdekében, hogy ne zavarják a többiek munkáját. A fegyelemre nevelés nem a gyerek szabadságát és mozgásterét akarja korlátozni, hanem ellenkezőleg, jót tesz a gyermeknek, hisz a szabálytudat, a felelősség- és a kötelességérzés kialakulása révén felkészíti a sikeres szociális beilleszkedésre.
Milyen sajátos szokásaitok vannak?
Érkezéskor a gyerekeket az úgynevezett reggeli kihívás fogadja, amelynek célja ráhangolni őket a munkára. A reggeli kihívás együttműködést vagy egyéni megoldást igénylő érdekes, izgalmas feladat, játék, rejtvény. A nap fontos kerete a reggeli beszélgetőkör és a délutánt záró, élménymegosztó beszélgetés. Ezek nagyon fontos közösségépítő szereppel bírnak.
A délelőtt folyamán a gyerekek műhelyekben dolgoznak, körülbelül félóránként az óramutató irányában mozogva helyet cserélnek, átülnek a következő műhelybe, és az ott kijelölt feladatokat végzik el. Ebéd után fejlesztő, felzárkóztató, differenciált vagy lazító foglalkozásokon vesznek részt.
A Lépésről lépésre program szerint tanuló gyerekek egyik legkedvesebb hagyománya, hogy valamennyi osztálynak van egy választott kabalája, a mi osztályunk esetében ez egy katicabogár.
Milyen gondolatokkal várod az új csapatot?
Bizakodással, nagy reményekkel várom az új csapatot, ők lesznek a kilencedik nemzedék, akiket tanítani fogok.
A kezdeti beilleszkedés, ránevelés nehezebb vagy az elengedés?
A kezdeti beilleszkedés azért nehéz, mert a családokban, az óvodákban kialakult szokásokat, nevelési elveket össze kell hangolni az iskola szabályzatával, a napirenddel, a módszer jellegzetességeivel. A gyerekek szerencsére ügyesen beilleszkednek az új környezetbe, könnyen barátkoznak.
Az elengedés azért nehéz, mert akiket szeretünk, akik a szívünkhöz nőttek, azoktól nehéz az elválás. Nosztalgiával gondolunk vissza az együtt töltött évekre, továbbra is ápoljuk a kapcsolatot volt diákjainkkal és szüleikkel.
Látsz-e különbséget az újabb és előző generációk között?
Az újabb generációk jobban értenek a modern technikához, hamarabb jutnak információhoz, nagyon sok inger éri őket, ezért talán kicsit türelmetlenebbek, mint az előző generációk.
A tananyagon kívül mi fontos? Mit szeretnél átadni a gyerekeknek?
A szeretet fontosságára szeretném őket megtanítani. Ha a gyerekek érzik a tanító szeretetét, a közösség támogatását, ha biztonságban vannak, akkor szívesen járnak iskolába, nem szoronganak, bátran kimutatják érzéseiket, összetartanak, segítik és bátorítják egymást, büszkék egymás sikereire.
Milyen tanácsokkal látod el a mostani csapatodat?
Igyekezzenek mindig jót cselekedni! Legyenek egészségesek és boldogok! Tiszteljék és becsüljék meg szüleiket, tanáraikat, osztálytársaikat, tanuljanak jól, töltsenek minél több időt a természetben, keressenek olyan szabadidős foglalkozásokat, amelyek örömet szereznek nekik, gyűjtsék a szép emlékeket!
Mit üzensz az új csapatod szüleinek?
Nagy szeretettel, tárt karokkal várom a leendő előkészítő osztályos gyerekeket és szüleiket. Hiszem és vallom, hogy a kölcsönös tisztelet és bizalom, a jó kommunikáció az alapja bármilyen emberi kapcsolatnak.
Van-e kedvenc mottód vagy elméleted, amely irányítja munkádat?
Igen, Erich Fromm szociálpszichológus szerint: „Foglalkozzunk meleg, sugárzó szeretettel a gyermekekkel, s akkor ők csodára képesek.” Ez ad motivációt a mindennapokra.
Molnos Ildikó