A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház fiatal színművésze így mutatkozik be:
„A Lehel nevet apai ágon, az Andrást anyai ágon örököltem nagyapáimtól. Szeretem a falusi életet, távol mindentől. Az egyik álmom, hogy veszek egy kis parasztházat egy erdőben. Nagyon szeretek törődni az állatokkal, falusi lévén sok közöm volt mindig hozzuk. Huszonkét éves vagyok, és szeretem, ha rendszer és rend van az életemben minden téren. Úgy gondolom, ha rendet tartunk az életünkben, a rend megtart minket.”
Mit csinálnál életed utolsó napján?
Pánikolnék délig, utána valószínűleg szétosztanám mindenem, és kedveskednék mindenkivel, megbocsájtanék mindenkinek, s azokkal lennék, ha lehet, akiket szeretek.
Hogyan döntöd el, hogy kiben bízol?
Idővel szokott kialakulni a bizalmam, ami az adott ember természete, nyitottsága függvényében változik.
Mi életed üzenete?
Nem tudom, hol olvastam, nem tudom, ki írta, de nagyon szeretem azt a kis mondást, ami úgy szól, hogy „Örülj, ha esik, mert ha nem örülsz akkor is esik.”
Hogy szeretnél megöregedni?
Mindenképp szépen és lassan. Ha lehetne, nem öregednék meg.
Mi van a bakancslistád tetején?
A sarki fények, Norvégia. De nehéz ezt eldönteni, nagyon sok minden van.
Ha nem színész lennél, akkor mivel foglalkoznál?
Valószínűleg gyümölcsöskertem lenne, vagy állatorvos lennék.
Féltél, hogy beskatulyáznak egy szerep, egy előadás után?
Persze, több alkalommal is megesett, hogy ugyanolyan kaliberű szerepet kaptam. Sokáig féltem, hogy ez a macsó, nőcsábász szerep, amit az egyetemen kaptam (többnyire az osztályvezetőimtől), majd nem hagyja az érzékenyebb színészi pillanataim megnyilvánulását a színpadon.