A magyar forradalom és szabadságharc 175. évfordulójára egy az 1948-49-es eseményekhez kötődő emlékhelyekről szóló kötettel készült Balázs István László, a Bánsági Kárpát Egyesület elnöke. A Temesköz gazdag ilyen emlékhelyekben, hiszen 19 településen van obeliszk, szobor vagy síremlék, amely ezen időszak történéseihez, jeles személyiségeihez kötődik. A szerző arról beszél a könyv és az évforduló kapcsán, hogy a szülőföld iránti vonzalma, annak a megismerése vezetett ahhoz, hogy elkezdett érdeklődni olyan régi idők iránt, amik már nincsenek.
A szomorú vég krónikásai
A Bánsági Kápát Egyesület elnöke több évnyi kutatómunkát összegzett a nyolcvan oldalas könyvben. Mint mondja, mindig is érdekelte ez a téma, és a korábbi kutatókkal többször beszélgetett a temesközi emlékhelyekről. A régi újságokban, a történészek feljegyzéseiben leírtak alapján aztán feltáró utakra indultak Molnár Gézával, aki a kötet fotóit készítette. A vajdasági területre elkísérte őket Ilonczai Zsolt is, a könyv felelős kiadója. Eredetileg több felkeresendő mementó szerepelt a listájukon, volt olyan köztük, amelyet korábban említettek, de ők már nem találták meg. Megállapították, hogy sajnos vesznek az emlékhelyek, például a temető átalakítások során sírok tűntek el. Ám az összegyűjtött örökség így is gazdag: volt mit közkinccsé tenni a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet kiadásában megjelent kötetben. A leírásokkal, pontos GPS koordinátákkal, valamint a helyszíneken készült fotókkal közreadott összegzés egyrészt értékes forrásmunka, másrészt egy igazi útikalauz azok számára, akik az emlékhelyek felkeresésére vállalkoznak.
-A Temesközi emlékhelyek a szabadságharc szomorú végéhez köthetők. A Temesvári csata a szabadságharc utolsó ütközete volt 1849. augusztus 9-én. A Bem József vezette magyar honvédek több mint száz napig ostromolták az osztrákok által védett erődítményt, de nem tudták elfoglalni. Haynau az itteni csatában szétveri a magyar sereget és felmenti az ostromlott Temesvárt. A vereség után Kossuth elmenekül, emigrációba kényszerül. A teljhatalmat átadja Görgeinek, aki pár nap múlva Világosnál le is teszi a fegyvert és ezzel vége a szabadságharcnak. Eljátszhatunk azzal a gondolattal, hogy mi lett volna, ha végül is nyernek a honvédek, de az sem lett volna nagy előrelépés, mert az oroszok addigra már megérkeztek, a szabadságharc megnyerésére nem volt semmi esély. Arra, hogy emlékeket állítsanak a csatában elesetteknek, a 19. század végéig kellett várni–kezdi az emlékhelyek bemutatásáról szóló beszélgetést Balázs István László.
Gazdag örökség határon innen és túl
A helytörténész elárulja: a Temesköz eléggé gazdag 48-as történelmi emlékhelyekben. – Elsősorban azokat az obeliszkeket, emlékműveket kell itt megemlíteni, amiket a Honvédszobor Bizottság állított a századfordulón a szabadságharcban elhunytak emlékére – folytatja a szerző mementókról szóló ismertetést. – Ilyenek vannak többek között Temesváron a Gyárvárosban, a Győrödi úton, a Józsefvárosi, vagy a freidorfi temetőben, de hasonló obeliszk van a temesvári csata helyén is, Temesvár és Újbesenyő között. Ezek többnyire Tunner kőfaragó mester munkái. Akadnak olyan sírok is a különböző temetőkben, amelyeken nem szerepel, hogy emlékhely, de tudjuk a benne nyugvóról, hogy honvédseregben harcolt. Olyan jeles személyiségeknek emléket állító oszlopok is szerepelnek a könyvben, akik 48-asok voltak, a szabadságharc leverése után börtönbüntetést kaptak, de a további életükben még számottevő életművet hagytak maguk után. Szende Bélát tudnám közülük kiemelni, aki a Kiegyezést követően hadügyminiszter lett, de papként tevékenykedett például Vudy Antal, Vargics Imre pedig Temesváron jó nevű ügyvéd volt a szabadságharc után. Említésre méltó emlékhely Vukovi Sebő mauzóleuma Berekszóban, a görögkatolikus templom udvarán. Ő Kossuth közeli harcostársa volt. A szabadságharc időszakában az igazságügyi minisztériumban töltött be tisztséget, aztán menekülni kényszerült és Nyugat-Európában élt, de itt van eltemetve a hajdani családi birtokon. Zsombolyán nyugszik két honvéd őrnagy: Soupper Ágoston, és Maderspach Ferenc, utóbbi megsebesült egy szerb felkelőkkel vívott csatában. Aradra vitték volna kórházba, de útközben Zsombolyán meghalt. A Temesköz átnyúlik a Vajdaság területére is. Itt több olyan sír van, ahol szabadságharcosok alusszák örök álmukat. Eleméren például Kiss Ernő honvédtábornok nyugszik. Annak ellenére, hogy Temesváron született, a családi birtokok nagy része a mai Vajdaság területén voltak. Egy általuk emelt templom kriptájában temették el, természetesen csak a Kiegyezés után, addig titokban, máshol voltak a földi maradványai. A gyertyámosi obeliszk pedig azoknak a honvédeknek állít emléket, akikre rátörtek a várból kitörő osztrákok. Mivel meglepetésként érte őket a támadás, annak a csatának az áldozataként haltak meg szinte mindannyian –zárja a legfontosabb emlékhelyek felsorolását Balázs István László, majd arra a kérdésre válaszolva, hogy van-e olyan köztük, amely különösen közel áll a szívéhez kettőt említ meg. – Az egyik a freidorfi temetőben található, ahová régebben az osztályommal is kijártunk, rendben tartottuk és egy koszorúval tisztelegtünk ott, március 15-e előtt egy nappal. A másik a temesvári csatának az emlékműve, amely hosszú évekig „el volt dugva”, mert sűrű növényzet nőtt körülötte. Az eltűntnek vélt oszlopot Stupár Zoltán tagtársunk mutatta meg másik tagtársunknak, Pálkovács Istvánnak, aki sokáig kereste. Azóta a Losonczy István Baranta Egyesület révén fel is lett újítva és koszorúzást is mindig szerveznek oda, de ennek az emlékhelynek a felfedezése nekünk, a Bánsági Kárpát Egyesületnek köszönhető.
Az egyesület 48-as emlékkörúttal tisztelgett
A szervezet a könyvben szereplő helyek közül március 11-én többet is felkeresett – így tisztelgett az 1848-as forradalom hősei előtt. Az autós emlékkörúton Temesvárról indulva érintették a Vajdaság területét is és eljutottak egész Titelig, a Béga és a Tisza találkozásáig.
-Többek között Beregszón, Gyertyámoson, Zsombolyán, Magyaritabbén voltunk. A nem túl kedvező időjárás ellenére 15-en jöttünk össze, mindannyian az egyesület tagjai voltak, kivéve egy szegedi érdeklődőt, aki a Temesvároson olvasta a túránk hírét, ezért csatlakozott hozzánk. Jól sikerült a program – mondja az egyesület elnöke, majd így folytatja a beszámolót: – Olyan érdekességek meglátogatására is sort kerítettünk, mint a magyaritabbéi Kossuth szobor, amiről azt kell tudni, hogy a szerb felkelők belelőttek, majd ledöntötték. Sokáig el volt dugva a templom lépcsője alatt egy nemzetiszínű zászlóba csavarva. Bár mindenhol keresték a szerbek, még sem találták meg. Később visszaállították, de sajnos nem olyan régen fémkereskedők ellopták az eredeti alkotást. A mai ennek a szakasztott mása, de nincs benne az a golyó lőtte nyom, ami a másikat „fémjelezte”. Titelig azért mentünk, mert itt van is egy különleges emlékmű. Leiningen-Westerburg Károly fiának, Árminnak a szobráról van szó. Ő 1848-ben született, 1900-ban halt meg, és tevékenyen részt vett ennek a tiszai szakasznak a lecsapolásában és abban, hogy a vidéket bevonják a mezőgazdasági termelésbe.
Balázs István László hozzátette: tavaly volt az első ilyen túrájuk, de akkor nem lépték át az országhatárt. Idén nagyobb kört mentek, több emlékhelyet is meglátogattak és remekül érezték magukat. Szeretnék elérni, hogy hagyomány legyen ez az emlékkörút a jövőben.
A magyarság, ami összeköt
Az egyesület vezetője szerint ez azért is lenne fontos, mert az úton most is megtapasztalták a magyarságot összekötő erős kötelék létezését. – A vajdasági Magyaritabbén nagyon szívélyesen fogadtak bennünket a helyi közösség elöljárói. Ismét bebizonyosodott, hogy nem lehet azt mondani: temesvári, vagy temesközi magyar közösség, hanem azt kell mondani, hogy ez egy magyar közösség. Fontosnak tartottam, hogy megismerjük egymást, tudjuk, hogy a határ másik oldalán is vannak hozzánk hasonlóak, akik hasonlóan gondolkodnak, hasonló nyelvet beszélnek, hasonló érzéseik vannak. Én mindig ezen a környéken éltem, Temesvári vagyok, szilágysági és nagyváradi gyökerekkel. Ez egész életem a Temesközhöz kötődik. Hozom magammal a batyumban a természet iránti szeretetem, ami a szüleimtől származik, mert sokat kirándultunk együtt, és a magyarság iránti elkötelezettségem is a neveltetésemből ered. Nekem ők mondták azt, hogy sose szégyelljem, hogy magyar vagyok, és mindig becsületes magyar ember legyek. A régi haza emlékei, történetei és az anyanyelvünk összekötnek bennünket örökre – ennek lenyomata a könyv is, amit szeretettel ajánlok mindenki figyelmébe – zárta a beszélgetést a hiánypótló kötet szerzője.
A 48-as emlékhelyek a Temesközben című könyv már kapható a Magyar Ház könyvesboltjában. A kötet megjelenését támogatta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány.
Varga Márta
Fotók: Molnár Géza
