Vadász Bernadett, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház fiatal színművésze ezt írta bemutatkozóul:
„Emlékezni arra, hogy ki vagyok valójában, mindig egy egyre konzisztensebbé váló önreflexió. A végtelenből megérkezni a megmérettetések világába, ahol nem titok, ha az emberek maszkokat cserélnek.
Sepsiszentgyörgy, Kolozsvár, Marosvásárhely, Temesvár rávezetett, hogy ez itt már a földi valóság.
Játszom vagy egzakton is túl van ez már?
Eldönteni lehetetlen… mégis hallom a finom kis kalapálást idebent.
Család, béke és remény legyen akkor is a fénylő csillagom, ha a sötét pusztában félve tapogatózom.
Vágyakozni a jobbra mindig szeretek, de hálás vagyok az életnek, hogy épséges lehetek.
A színpadon mosolyt kaphatok és csalhatok, lehetek néha gyötrő igazság, felismerés, valóság vagy éppenséggel a magvető kislány. Utazni, látni, érezni, bízni és hallani, akik hozzám közel állnak, értük bármikor harcolni.
Legfontosabb legyen mégis a szeretet, ami itassa át akcidentális életemet.”
Mi a legnagyobb ajándék számodra?
Az ajándék akkor a legörömtelibb, ha meglepetésszerű és várakozással teli. Még ha nem is szavakba öltött megfogalmazás, hanem csak önmagunkban eltitkolt reménykedés.
A legnagyobb ajándék számomra az élet. Egy hatalmas csomag, amiben még sok más apró, de jelentős értékű ajándék van elrejtve, amelyeket az életidő során egyenként kibonthatok.
A legeslegnagyobb ajándék számomra mégis az, hogy a saját ajándékaimat megoszthatom mással, kézen fogva, ebben a kalandos életben.
Mi életed üzenete?
„Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.” (Ézs 41,10)
Ezt a bátorító igeverset nagymamám sokszor felolvasta nekem, amikor kisgyerek voltam. Nem sejtve, hogy mekkora kincset fog átadni ezzel, hogy amikor felteszik nekem ezt a kérdést, ez fog először eszembe jutni, és az életem üzenetévé válni.
Hogy szeretnél megöregedni?
Szeretnék boldogságban, egészségben megöregedni a családommal. Látni, ahogyan megöregszem, látni a leendő férjem megöregedését és a gyerekeim felcseperedését. Az életpárommal felépített közös házban, békességben mesélni az unokáknak a múltban átélt kalandjainkról. Szeretnék megfogalmazni, létrehozni valami maradandót, elsősorban a családom számára. Ugyanakkor pedig az emberek számára olyasvalamit, amit továbbvihetnek, fejleszthetnek és értéket adhat számukra.
Hogyan döntöd el, hogy kiben bízol?
Én nagyon kevés emberben tudok alapvetően megbízni. A bizalom fogalma számomra egy teljesen magába foglaló egység. Úgy tudnám elképzelni, mint egy kört, egy nagy körön belül sok kisebb kör, aminek a közepén ott van az én saját pici köröm. Ehhez a pici körhöz kevesen jutnak igazán közel.
Az én elgondolásom szerint nem lehet csak félig bízni. Akkor már nem is beszélhetünk valódi bizalomról.
Az évek során, meg a mostani életemet áttekintve kívülről-belülről egyaránt, számomra eldöntött, hogy kiben vagy kikben bízom és bízhatok meg igazán. Az első a kis családom. A bizalom ismereten alapszik, mély ismereten, elfogadáson, és őszinte, önzetlen, mindent betöltő szereteten. Ezért, aki immáron még a bizalmi körömbe tartozik, és hálával tápláló örömmel gondolok rá, a nagybetűs Ő. Ők azok, akik sokszor ráébresztenek arra is, hogy van okom magamban bízni.
Mi az, amit még nem kérdezett meg senki tőled, de nagyon el szeretnél mondani?
Válaszolva az önmagamnak feltett kérdésre, nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mi is valójában az én életemnek az értelme. Azt hiszem, és úgy érzem az, hogy a szeretetet formálni, erősíteni, fenntartani tudjam mindvégig önmagammal szemben, a hitemmel szemben, a szeretteimmel szemben egyaránt, ebben az emberi életben.