Ez a produkció Szabó Magda Mózes 1,22 című regényének történetét meséli tovább. Az előadás indító helyzete a regény utolsó mozzanata....
Színház: Az ember, aki csak azt tudta mondani, amit olvasott
Ennek az történetnek a szereplői egy asztal körül ülve vitáznak az emberi lét legalapvetőbb erkölcsi kérdéseiről: Létezhet-e olyan eset, amikor...
Színház: Improvizációs est – Küttel Klub
Rudolf von Einundzwanzig szokásos reggeli csoszogására indult és csodálkozva konstatálta, hogy Kugelstadt utcái teljesen kihaltak. Sehol egy fia lélek, pedig...
Színház: Madách Imre: Az ember tragédiája (r.: Silviu Purcărete)
Purcărete összetéveszthetetlen humora, legendás kedvessége és szerénysége Az ember tragédiáját is váratlan közelségbe hozza: a nehéznek tűnő, 19. századi nagy...
Színház: A császár új ruhája (r.: Nagy Regina)
Írta: Parti Nagy Lajos Rendező: Nagy Regina Kisebb-nagyobb megszakításokkal augusztus óta zajlanak a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Stúdiójában...
Ünnepség az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére
Magyarország Temesvári Tiszteletbeli Konzulátusa együttműködésben a Várbástya Egyesülettel, az Új Ezredév Református Központtal, az RMDSZ szervezettel és az Erdélyi Magyar...
BEMUTATÓ: A császár új ruhája (r.: Nagy Regina)
Írta: Parti Nagy Lajos Rendező: Nagy Regina
Előbemutató: A császár új ruhája (r.: Nagy Regina)
Írta: Parti Nagy Lajos Rendező: Nagy Regina
Tesztoszteron (r.: Andrzej Saramonowicz)
Fordította: Pászt Patrícia Művészeti tanácsadó: Kedves Emőke Szereposztás: KORNEL – Kiss Attila STAVROS – Balázs Attila JANIS – Bandi András...
Kenyérrel a zsebben (r.: Matei Vișniec)
Kiss Attila és Molnos András Csaba előadása A SÉTABOTOS FÉRFI: A megbotránkozás mérhetetlen képességével bír, agresszív, manipulatív, kétszínű, makacs, kissé...
A párhuzamos város (r.: Ana Mărgineanu)
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészei és több független temesvári színész közösen fogják Önt végigvezetni a Józsefvároson, egy...
A párhuzamos város (r.: Ana Mărgineanu)
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészei és több független temesvári színész közösen fogják Önt végigvezetni a Józsefvároson, egy...
6. TMN // Bayer Zsolt előadása
Bayer Zsolt budapesti születésű író, publicista és aktivista, aki számos művében és kiadásában foglalkozott a magyar politikai élet fejleményeivel, ugyanis...
6. TMN // Táncos musicalkavalkád
Egy fergeteges programmal várja az érdeklődőket a Harmónia tánccsoport, ugyanis vasárnap délután ők garantálják a kiváló táncos élményt! Ez alkalommal...
6. TMN // Járd ki, lábam, járd ki most! – néptáncosok műsora
Szervező: Eszterlánc Kulturális Egyesület, Várbástya Egyesület A Suttyomba zenekar 1993-ban alakult Békés megyei, népzenét kedvelő fiatalok összefogásával. Nem első alkalommal...
ELMARAD!!! 6. TMN // Környezetvédelmi előadás – bemutatkozik az Aktív Magyarország
Környezetünk ápolása és megőrzése napjainkban elsődleges figyelmet élvez. Az élővilág és lakóhelyünk tisztaságának óvása mindenki feladata. Fontos, hogy mindenkihez eljussanak...
6. TMN // Történelmi színjáték: Temesvár Anno 1551.
Szervező: Losonczy István HSE, Várbástya Egyesület Helyszín: a Hunyadi várkastély parkja Narrátor: Mihály Csongor és Sergiu Galis Előadják: Tata Várának...
6. TMN // Az újrakezdés mestere – Risztov Éva olimpiai aranyérmes úszó előadása
„Csak akkor szürkék a hétköznapok, ha lusták vagyunk kifesteni! Az olimpiai arany egy dolgot adott az életemben. Már elhiszem, hogy...
6. TMN // Kisebbségvédelem intézményes eszközökkel – előadó: Laczikó Enikő Katalin államtitkár
Szervező: RMDSZ Temes megyei szervezete, Várbástya Egyesület Miért kell a többségnek védenie a kisebbségek jogait? Fakultatív jótéteménye ez vagy kötelessége?...
6. TMN // A Hunyadi várkastély régészeti ásatása
Szervező: Losonczy István HSE, Várbástya Egyesület Előadó: dr. Kopeczny Zsuzsanna régész, Bánsági Nemzeti Múzeum
6. TMN // Történelmi színjáték: Temesvár Anno 1551.
Szervező: Losonczy István HSE, Várbástya Egyesület Helyszín: a Hunyadi várkastély parkja Narrátor: Mihály Csongor és Sergiu Galis Előadják: Tata Várának...
6. TMN // Rádiósként a maszkos olimpián – színes beszámoló Szép Zoltántól (online bekapcsolódik Kádár Zoltán is)
Szép Zoltán és Kádár Zoltán nevét a Temesvári Rádió magyar nyelvű adásában is lehetett hallani a tokiói nyári olimpia alatt;...
ELMARAD!!! 6. TMN // II. András magyar király uralkodásának világtörténelmi jelentősége
Szervező: Várbástya Egyesület, Losonczy István HSE Előadó: Szántai Lajos művelődéstörténész, magyarságkutató, Budapest A középkori írott források szüntelenül hangsúlyozzák, hogy II....
6. TMN // Winkler Gyula európarlamenti képviselő előadása
Szervező: RMDSZ Temes megyei szervezete, Várbástya Egyesület A jövő digitális és zöld, a fenntarthatóság lesz a világjárvány utáni élet és...
6. TMN // Karády zárkája – a Gyulai Várszínház előadása
A 110 évvel ezelőtt született, 30 évvel ezelőtt meghalt Karády Katalint, a titokzatos, az ünnepelt, a rajongott, az áhított dívát...
ELMARAD!!! 6. TMN // MINŐK – Tompa Andrea előadása
Helyszín: Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Nagyterem Szervező: MINŐK, Várbástya Egyesület A MINŐK meghívottja Tompa Andrea. Előbb volt színikritikus, mint...
VI. Temesvári Magyar Napok nyitógála, a Veszprémi Petőfi Színház operettgálája
Helyszín: Temesvári Opera Szervező: Várbástya Egyesület Ökumenikus Istentisztelet, köszöntőbeszédek: Potápi Árpád János a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Dominic Fritz...
Adrian Sitaru: Az ember, aki csak azt tudta mondani, amit olvasott
A szereplők egy asztal körül ülve vitáznak az emberi lét legalapvetőbb erkölcsi kérdéseiről: Létezhet-e olyan eset, amikor egy bűntény erkölcsileg...
Madách Imre: Az ember tragédiája (r.: Silviu Purcărete)
Purcărete összetéveszthetetlen humora, legendás kedvessége és szerénysége Az ember tragédiáját is váratlan közelségbe hozza: a nehéznek tűnő, 19. századi nagy...
KERESZTÚTON – a Bekecs Néptáncegyüttes előadása
„Harcunkat megharcoltuk – mindig magunkért, sohasem mások ellen –, utunkat végigjártuk, hitünket megtartottuk, s a hitünk megtartott minket.” Így idézte...