Makovecz Imre emléktábla avatása, kiállításmegnyitó és istentisztelet

2023. november 19., vasárnap

10:00

Venue

Új Ezredév Református Központ

Új Ezredév Református Központ


Organizer

Az Új Ezredév Református Központ szeretettel vár mindenkit november 19-i  rendezvényein!
  • 2023. november 19-én a vasárnapi istentiszteleten Tőkés László püspök úr szolgál.
  • Ezt követően Makovecz Imre emléktábla/dombormű leleplezése a központ udvarában, amely Vetró András munkája.
  • Vetró András Forma és rajz kiállításának megnyitója a kör kiállítóteremben. A kiállítást Miklósik Ilona művészettörténész nyitja meg.

Makovecz Imre, a magyar organikus építészet legismertebb képviselője 1935-ben született Budapesten, de gyermekkorában sok időt töltött a Zala megyei Nagykapornakon, ami visszaemlékezései szerint nagy hatást gyakorolt későbbi pályájára. 1959-ben szerzett diplomát a Műegyetemen, majd 1962-ben az Iparművészeti Főiskolán. 1959-től állami tervezővállalatoknál dolgozott.

“Kezdettől azt az egy épületet szerettem volna megépíteni, amely az emberiség kezdete előtt már állt” – mondta saját munkásságáról 2002-ben.

Makovecz Imre száznál több különböző funkciójú, jellegzetes épületet alkotott. A fát nem díszítőelemként, hanem szerkezetként használta, művei környezetükbe illenek, emberbarát, természetes anyagok felhasználásával készültek. Szerinte az épületnek úgy kell kinéznie, mintha az alja a földből nőtt volna ki és a teteje az égből esett volna le rá. Munkássága elismeréseként 1969-ben a legrangosabb építőművészeti szakmai díjjal, az Ybl-díjjal, 1990-ben Kossuth-díjjal, 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkereszt a csillaggal kitüntetéssel, 1996-ban Magyar Örökség Díjjal tüntették ki. 2001-ben megkapta a Corvin-láncot, 2003-ban a Szabadság-díjat és a Prima Primissima Díjat, 2008-ban a Teleki Pál-érdemérmet, 2009-ben Főépítészi Életműdíjjal, 2011-ben Szent István-díjjal tüntették ki. 1997-ben Csenger, 2010-ben Zala megye, 2011-ben Budapest díszpolgárává választották. Megkapta a Francia Építészeti Akadémia Nagy Aranyérmét, az Amerikai Építészeti Intézet és a Brit Királyi Építészeti Szövetség tiszteletbeli tagja volt. Makovecz Imrét 2011. szeptember 27-én érte a halál. Élete utolsó napjáig dolgozott, közel ötszáz tervének mintegy fele valósult meg. A kormány 2013-ban döntött életművének gondozásáról, 2015-ben – születésének 80. évfordulóján – kormányhatározat született örökségének kiemelt kezeléséről, életművének a jövő nemzedékkel való megismertetéséről.

A nagy építész és a temesvári reformátusság története 1989 utolsó hónapjaiban kapcsolódott össze. Ekkor merült fel majdnem száz év után komolyabban a templomépítés gondolata. A Tőkés László ügyével szolidaritást vállaló egyháztagok, akik lelkipásztoruk vezetésével ellenálltak a kommunista szolgálatba szegődött püspöki önkénnyel, egyszerre maguk mögött érezték nemcsak a reformátusok és a magyarok, hanem a város román ajkú többségének és többi felekezeteinek a támogatását. A szimpátiatüntetés diktatúraellenes népfelkelésbe torkollott. A Kondukátor megbukott, a város föllélegzett s szárnyra keltek a református álmok is.

A hívek TEMPLOMOT akartak, fehéret, TORNYOSAT, amelyet mindig szerettek volna, de a mostoha történelmi körülmények között mindaddig nem építhettek meg. Templomot, amely úgy állít jelt a forradalomnak, hogy eközben a jövőt szolgálja.

1996-ban az akkori városvezetés telket adományozott az egyháznak. Makovecz Imre világhírű építész elkészítette a szimmetrikus épületegyüttes látványterveit. 1999 tavaszán Gazda István lelkipásztor vezetésével megalakult az Új Ezredév Egyházközség, amelynek Presbitériuma fölvállalta ennek a nagyszabású tervnek elkezdését. A hívek egy emberként álltak a kezdeményezés mögé. Munkával, adományokkal és sok-sok imádsággal szolgálták közös ügyünket. Ugyanezt tették más vallású testvéreink is.

Mindvégig magunk mögött tudtuk Tőkés László püspök és a magyar kormány támogatását. Reméljük, hogy egy év múlva teljesen befejezhetjük az Új Ezredév Református Központot és ezzel Makovecz Imre munkásságának újabb ékköve válik teljessé.

Az Új Ezredév Református Központ a nagy építész iránti tiszteletből fakadóan szervezi november 19-i programját, minden emlékezőt szeretettel várnak!

 

Megosztás