A tanítók feladata az egyik legcsodálatraméltóbb: ők azok a kitartó, elszánt személyek, akiknek köszönhetően gyerekkorunk színesebbé válik, hiszen szeretettel gondolunk vissza azokra az emberekre, akik számára minden egyes kis diák értékes volt. Akik türelemmel fogják meg kezünk, és elindítanak iskolai éveink útján, amely akadályokkal teli, kezdetben ijesztőnek tűnő megpróbáltatás a szemünkben. Palkó Margit, a Bartók Béla Elméleti Líceum pedagógusa is számtalan gyermeket indított el saját útján. Szeretettel beszél tanítványairól, akiket igyekszik minél alaposabban megismerni. Vándormadárnak tekinti önmagát, hiszen fiatalkorához képest már több helyen lakott, és elmondása szerint minden alkalommal tanult valamit, fejlődött, főként annak érdekében, hogy minőségi munkát végezhessen tanítóként, ugyanis nem mindig egyszerű minden egyes gyermekkel megtalálni a közös hangot.
Először azt kérném, hogy meséljen kicsit magáról. Honnan jött, illetve hogyan került Temesvárra?
Ahogy az első nyílt napon is bemutatkoztam a szülőknek, elmondtam, hogy vándormadárnak lehet engem tekinteni olyan szempontból, hogy már több helyen laktam, még elég fiatalon. Zsil-völgyén születtem, Petrozsényban, de mivel a szüleim székelyföldiek, nyugdíjba vonulás után visszaköltöztek a szülőfalujukba, Felsősófalvára. Emiatt Székelyudvarhelyen a tanítóképző lett a következő állomás az életemben. A tanítóképző után Marosvásárhelyen végeztem el a román-angol szakot. Ezt inkább az angol nyelv iránti, nagyon korai érdeklődésem kibontakoztatásáért tettem, és mivel csak angol nyelvű szak nem volt, társítani kellett valamivel. Viszont tanári pályára nem készültem sem akkor, sem most. A kisebbek között érzem jól magam. Bár a tanítóképzőbe úgy mentem, hogy tanítónő akartam lenni, a gyakorlatok során, és gondolom a sok pozitív óvodai élménynek köszönhetően, óvónőként kezdtem dolgozni Alsósófalván. Óvónőként kerültem Temesvárra is. Itt a vöröscsárdai óvodában tanítottam szűk két évet, mert akkor született a kisebbik fiunk. Időközben értesültem arról, hogy a Bartók Béla Elméleti Líceumból külföldre költözik egy kolléganő és szükségük lesz tanítónőre. Ekkor hoztam azt a döntést, hogy a tanítói pályára váltok. Igazából mindig ott volt ez a kérdés bennem, hogy jól választottam-e, mert a tanítóképzőbe úgy mentem, hogy tanítónő akartam lenni, de aztán volt egy óvónős kitérő, hogy így nevezzem.
Volt-e olyan óvónője vagy tanítója, akit példaképnek tekintett, felnézett rá?
Szinte mindegyikre felnéztem. Zsil-völgye szórvány vidék, így több óvó nénim és tanító nénim volt; váltották egymást különböző okok miatt. Nagyon szerettem az óvó néniket. Egyedül iratkoztam be az óvodába, még nem voltam hároméves. Az egy évvel nagyobb szomszédkislányért gyakran elmentem az anyukájával. Egyik alkalommal megkértem az óvó nénit, hogy fogadjon be: én is szeretnék óvodába járni, bár azt mondják, hogy kicsi vagyok. Mivel korábban a nővéremet és a bátyámat is tanította, a következő naptól engem is fogadott. Így iratkoztam be. Ott csak egy évig voltam, mert időközben nyílt egy óvoda, ami közelebb volt hozzánk. Román óvodába jártam; akkor a magyar óvodák száma nagyon megcsappant. Csak a város másik végében volt magyar óvoda, és arra nem volt megoldás, hogy engem valaki odavigyen, vagy elhozzon. Az első osztályos tanító nénimmel mindenképp különleges kapcsolatom volt. Összevont osztályba jártam, de úgy gondolom, hogy ez semmiféleképpen nem jelent hátrányt. Sikerült utána is továbbtanulni, helytállni, nem volt akadály. Számomra a legmeghatározóbb egy olyan tanárnő volt, aki azt a fajta emberi értéket képviseli, amit a mai napig magaménak érzek. Tudott figyelni a gyerekekre, fel tudta fedezni mindegyikben, hogy mi benne az érték, és törekedett ezt iskolán kívüli tevékenységekben kihozni a gyerekekből. Ő vitt kirándulni, ő tanított színdarabokat, zongorázni is ő tanított meg. Ugyanakkor megszerettette velünk a tantárgyakat, mert földrajzot, biológiát is tanított nekünk, és elbűvölt az otthonról behozott atlaszokkal.
Önöknek is vannak ilyen iskolán kívüli tevékenységeik?
Vannak, szép számban. Az iskolán kívüli tevékenységeket két csoportra lehet osztani: az osztálynak szervezett tevékenységek, és az iskolának szervezett események. Az osztályunk havonta szervez egy iskolán kívüli tevékenységet, ebbe beleértem a különböző színházi-, bábszínházi látogatásokat, kisebb-nagyobb sétákat, múzeumlátogatást, ugyanakkor a karácsonyi, farsangi és évzáró műsort is. A farsangi mulatságunkra meghívtuk a vöröscsárdai testvéróvodánkat és a zsombolyai testvériskolás osztályt is. Emellett részt szoktam venni a játszóházak és a Szülőnek lenni programok szervezésében is.
Úgy tudom, hogy a Manó klub szervezésében is részt vesz. Meséljen egy kicsit erről!
A kislányunk születése után kapcsolódtam be a Manó klubba, mert akkor egyrészt az időm is jobban megengedte, és a kislányunk is pont abban az életkorban volt, amikor már eljárhattunk olyan szervezett tevékenységekre, ahol találkozhat más korabeli gyerekekkel, de még nem óvodás, hogy oda járhasson. Fenyvesi Évával igyekszünk rendszeresen megszervezni ezeket az alkalmakat a Putna utcai Kós Károly Közösségi Központban kialakított teremben, de például a téli időszak, a sok hűlés és a járványok megakadályoztak ebben. Januártól az az elképzelés, hogy kéthetente szervezzük, és próbáljuk színesíteni ringató-foglalkozással. Szakembereket is meg szoktunk hívni. Volt például egy beszélgetés Makkai Tünde pszichológussal a kisgyerekkor sajátosságairól, fegyelmezési technikákról, jó praktikákról, amit a gyereknevelés során alkalmazhatunk. A továbbiakban is tervezünk ilyent. Ugyanakkor az „Így neveljünk!” programmal is meg szeretnénk szólítani a szülőket. Pedagógusi pályám legelejétől minden csoportom szüleinek megszerveztem ezt a programot, és nagy sikernek örvendett. Több találkozásban járjuk végig azokat a lépcsőfokokat, amivel a pozitív magatartásra figyelve, ennek kiemelésével tudjuk a leghatékonyabban elkerülni a negatív viselkedést, beszédet. Tehát kimondottan a szülő-gyerek kommunikációt javító tevékenységekről van szó. A későbbiekben megpróbáljuk a kisiskolások körében elkezdett mozgásterápiát átvinni a picikhez is. Sajnos vannak olyan gyerekek, akiknek kimarad a kúszás-mászás szakasza, és amint a kutatók ezt már bizonyították, később tanulási nehézségekhez vezethetnek ezek a kimaradt, lezáratlan vagy éretlen fázisok. Illetve az agy struktúrájában éretlen idegközpontok alakulnak ki, amik tanulási nehézségekben mutatkoznak meg.
Ki a célközönség? A Manó klubban az egészen piciket szólítja meg, vagy akár a terhesség időszakában is csatlakozhatnak a leendő anyukák?
A Manó klubba a Gólyahír Programmal szoktuk hívogatni a szülőket. Ez a Rakóczi Szövetség újszülötteket megszólító programja. Azoknak a családoknak a gyerekei, ahol legalább az egyik fél beszél magyarul, egy gyönyörűszép babanaplót kapnak, az „Első könyvem”. Általában közös ismerősök által ismerjük meg ezeket a családokat. Az „Első könyvem” átadása többnyire a Játszóház keretén belül szokott történni. Ekkor meg szoktuk hívni őket a Manó klubba is. Van egy Facebook-csoportunk, ahol könnyebben tudunk kommunikálni a családokkal, értesíteni őket a rendezvényekről. Ezzel máris belekóstolhatnak a kis közösségi tevékenységekbe. Az utóbbi évek tapasztalata az, hogy bizonyos családokat késő iskolaválasztáskor megszólítani. Érdemes őket már korábban bevonni a közösségbe.
Sokan azt érezzük, hogy a generációk között egyre nagyobbak a különbségek. Ön hogyan tud kapcsolódni a kicsikhez, vagy akár a szüleikhez?
Úgy érzem, hogy a szülőkkel mindig sikerült jó kapcsolatot kialakítani, egymás munkáját kiegészítettük, segítettük. Partnerek kell legyünk a problémák megoldásában, és a fejlesztő tevékenységek megszervezésében is. Bizonyos értelemben találkoztam én is a generációs különbségekkel, viszont én erre látom jó megoldásnak az új, modern pedagógiai módszereket, képzéseket. Mi, pedagógusok, nem lehetünk annyira elfogultak, hogy azt gondoljuk, hogy csak az ezelőtt húsz évvel megtanult módszerek alapján tudunk jól tanítani, jó kapcsolatot építeni. Az új kihívásokhoz modern módszerekre is szükség van. Itt jön nagyon jól a Step by step alternatív tanítási módszer. Igyekszem minden évben képzésekre járni, és mindent bevetek, ami alkalmazható. A mozgásterápiát például az idén opcionális, választható tantárgyként építettük be a heti órarendbe. Ez egy tanulási nehézségeket megelőző vagy feloldó gyakorlatsor. Minden osztály a lehető legtöbbször végzi el hetente a mozgássort. Ez egy tíz hónapra kidolgozott terv, tehát egy tanévet lefedő mozgási gyakorlat, ahol egy hónapig gyakoroljuk ugyanazt a sorozatot. Az alapoktól indul, és folyamatosan nehezednek a gyakorlatok, de nagyon hatékony. Nagyon pontosan le van írva, hogy melyik gyakorlat az agy struktúrájában mit fejleszt, legyen az egy mélyreflex, vagy egy kéreg alatti terület. A ’80-as évektől kutatják ezt a témát, és sok-sok tanulmány eredménye ez a program.
A gyerekek rengeteget tanulnak Öntől. Hogy érzi, Ön mit tanulhat a tanítványaitól?
Minden osztályban vannak gyerekek, akiket mélyebben érdekel egy adott téma, legyen az mondjuk egy bizonyos állatfaj, a tudományok, találmányok, az informatika, robotika. Először a dínókkal volt ilyen találkozásom. Sorolták a dínófajtákat, és fogalmam sem volt, hogy hogy nézhetnek ki, de most már be tudom azonosítani, főleg amióta a saját gyerekeim is érdeklődtek a téma iránt. Gyakran találkozok olyan információkkal, amikről nekem egyszerűen nincsenek ismereteim, vagy minimálisak. Egy konkrét példa egy olyan kisfiú, aki iskolán kívüli tevékenységekben robotok építését, működtetését tanulja negyedikes korában, és már hozott is ilyen robotot az iskolába, aminek a programját nagyrészt ő szerkesztette az apukája segítségével. És mozgott, táncolt, ide-oda ment a kis robot. Az internet sok jó információt is felkínál a gyerekeknek.
Mivel foglalkozik a szabadidejében?
Szeretek olvasni, zenét hallgatni, vagy tanulni, táncolni. Már egyetemista korom óta az volt a vágyam, hogy végre legyen időm azt is olvasni, amit szeretnék, nem csak a kötelezőt, mert törekedtem kiolvasni a kötelező háziolvasmányokat, és bizony abban az időben nem volt idő mást is olvasni. A személyiségfejlődés minden ágazata, lehetősége, és az érzelmi intelligencia fejlesztése foglalkoztat az utóbbi években, ilyen típusú könyveket olvasok. A gyerekeimnek is olvasok mesét, kisregényt. Három gyerek mellett szeretem becsületesen végezni a munkám, szeretek utánaolvasni dolgoknak, megnézni több forráshelyet, hogy a lehető legjobb legyen az eredmény.
Most negyedikes osztálya van, ami azt jelenti, hogy a következő tanévtől újra kicsikkel kezd foglalkozni. Lesz-e valami újdonság, amit a következő csoporttal már máshogy fog csinálni?
Néhány gyermekkel találkoztam már az óvodalátogatások alkalmával. A játszóházba eljöttek a szülőkkel és bemutatkoztak, hogy ők jövendőbeli előkészítősök. Aranyosak, a kisgyerekek szemében az a csillogás, az a ragyogás, amivel jönnek, az leírhatatlan. Talán ezért is szeretek kisebbekkel dolgozni, és nem választottam a tanári pályát, mert sajnos ez a csillogás sokat tompul serdülőkorra. Egyrészt a tananyag mennyisége miatt. Dr. Pécsi Ritától tanulhattuk meg nemrég, hogy a serdülőkor hatalmas biológiai változással is jár, és ennek következményeként lecsökken hetedikes-nyolcadikos korra a teljesítőképesség. A tananyag viszont akkor hatalmasodik el. Sokszor olyanok döntenek a tananyag tartalmáról és mennyiségéről, akik nagyon keveset, vagy talán soha nem tanítottak, nem dolgoztak gyerekekkel, csak elméleti tudásuk van róla.
Ha visszarepülhetne az időben, milyen tanácsot adna a pályakezdő énjének?
Örülnék, ha az önbizalmam azon a szinten állt volna kezdőként is, amin most van, talán ez a legfontosabb. Nagyon jó tanáraink voltak a tanítóképzőben, megkövetelték az alapos felkészülést, így megálltuk a helyünket, mégis kellett három év, ameddig annyit bizonyítottam, hogy úgy érezzem, most már elfogadtak és értékelik a munkám. Nem biztos, hogy elvárták, de ez volt az érzésem. Ilyen szempontból a munkahelyváltások szakmailag számomra a lehető legjobbak voltak. Olyan fejlődést érzek, amit ugyanazon a helyen nem lett volna alkalmam megtapasztalni. Annyira sokat tanultam a kollégáimtól, a régiektől és a jelenlegiektől egyaránt, hogy az felbecsülhetetlen.
Bîtoancă Diana és Gecse-Madaras Júlia