Magyari Etelka színművész a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház tagja. Tizennégy évesen játszott együtt először statisztaként a társulattal, alig volt tizennyolc, amikor rendezőasszisztensként vett részt A dzsungel könyve megvalósításában – rendezőnek készült, végül mégis színész szakon szerzett diplomát (németül). Azon kevesek egyike, akik három nyelven is játszanak: magyarul, németül és románul.
Hogyan döntöd el, hogy kiben bízol?
Szeretem megfigyelni az embereket, sokat tanulhatunk magunkról másokon keresztül. Arcunkon hordozzuk állapotainkat. Lehet fegyelmezni, kontrollálni ezt a rengeteg arcot, de tekintetünk nem fogja meghazudtolni valódi énünket. Sok minden van bennünk, csak nem biztos, hogy mindenki meri láttatni. Persze nagyon veszélyes valakire csak úgy rámondani, hogy ilyen vagy olyan, mert előítéletekkel élünk. Néha félre kell tenni az egót, ami alázat nélkül nem megy.
Milyen az a próbafolyamat, amiben szívesen dolgozol?
Amikor megértjük egymás gondolatait, bajait, hiányérzeteit. Ha ez megtörténik, ahogy telnek a napok, az ember észrevétlenül egyre jobban érzi magát a szerepben. Szeretem, ha vezet a rendező, de nem szeretem, ha terrorizálnak. Legyen kritikus velem – de ne legyen csak kritikus. Nem állandó dicséretet várok, de néha kell, hogy azt mondja: ez az, ez a jó út.
Mi az, amiről úgy érzed, hogy téged meghatároz?
Úgy gondolom, hogy bennem, ahogy bárki másban is, rengeteg minden rejtőzik. A szeretettől kezdve az értelmen és érzékenységen, a félelmeken és féltéseken, a szorongásokon, a mélyről jövő lelki békén át a gyűlöletig különböző érzések sorozata határoz meg bennünket. Ezek váltakozása, neveltetésünk, szokásaink, az életfelfogásunk, pozitív gondolkodásunk, vagy akár szomorú, önsanyargató létünk mind ott van a szemünkben, szívünkben, kivetül ránk.