Egyhetes színházi programmal ünnepli Temesvár a magyar kultúrát
Idén a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a házigazdája a romániai magyar színtársulatokat összefogó Magyar Színházi Szövetség egyhetes szakmai seregszemléjének, a MAFESZT-nek. A szervezet öt tagszínháza azokat az előadásait hozza január 19. és 26. között Temesvárra amelyekre a legbüszkébb, ugyanakkor a válogatás ügyel a műfaji, és a színházi formanyelvben megmutatkozó sokszínűségre is. A házigazda társulat igazgatója, Balázs Attila a szövetség elnöke is egyben, akit a közelgő program kapcsán a rendezvény idei üzenetéről, és a romániai magyar színjátszás helyzetéről egyaránt kérdeztünk.
– Milyen érzés kettős szerepben házigazdának lenni az Európa Kulturális Fővárosában megrendezendő fesztiválnak?
– A MAFESZT a MASZIN Kulturális Egyesület fesztiválja, amelyen öt színház mutatkozik be: a szatmárnémeti, a nagyváradi, a csíkszeredai, a székelyudvarhelyi és a temesvári színházak. A szövetség célja az, hogy ebből a találkozóból hagyományt teremtsen, és ez egyben kihívás is, hiszen szeretnénk elérni, hogy úgy jegyezzék, mint jelentős fesztivált. Ez az egyik bennünket, mint szervezőket befolyásoló érzés, a másik pedig az, hogy a találkozónk idei helyszíne Temesvár, amely Európa Kulturális Fővárosa is egyben. Mi a társulatunkkal egy picit már benne vagyunk ebben az eseménysorozatban, hiszen van olyan előadásunk, amely ennek jegyében született. De a célunk az, hogy fénybe hozzuk ez által a romániai magyar színjátszást is.
– Mennyiben tér el egymástól a romániai és az anyaországi színjátszás formanyelve? És hol helyezi el magát hozzájuk képest a romániai magyar színjátszás?
– Elég közel vagyunk a román színjátszáshoz, amely teljesen más típusú, mint az anyaországi. Az itteni látványcentrikus, az anyaországi inkább szövegcentrikus – ezt persze nem lehet általánosítani, a jelzők inkább az irányt illetik. Mi itt vagyunk középen, ahol mind a kettőt tudjuk egyesíteni, de megvan az a bátorságunk is, hogy hol ezt rúgjuk fel, hol azt. Nem az a lényeg, hogy kimondjuk, kihez társulunk, mert a színháznak nem az a dolga, hogy behódoljon. Az a dolga, – legalábbis mi itt a temesvári színházban ezzel próbálkozunk -, hogy provokáljon. Nem a szó rossz értelmében, hanem úgy, hogy olyan új formákat, módozatokat keressünk jelmezben, díszletben, világításban, látványban és akár szövegben is, ami hat. Megvan az a függetlenségi helyzetünk, hogy senkihez sem tartozunk, de ugyanakkor mindenkihez tartozunk. Ezzel a szakmai lehetőséggel igyekszünk élni is.
– Hogyan érzi manapság magát Romániában egy magyar nyelvű színház igazgatója? És hogyan érzi magát Ön, hiszen éppen a napokban vette át a Csiky Gergely Állami Magyar Színháznak odaítélt, magas rangú kitüntetést, a „Kulturális Érdemrend” tiszti fokozatát Klaus Joannis köztársasági elnöktől.
– Ez egy jó kérdés, minden nap meg is kérdezem magamtól… Most például, amikor várjuk a költségvetés véglegesítését, akkor nem tudjuk, hogy mindazt, amit elterveztünk meg tudjuk-e valósítani? Nagyon hullámzó és társulatonként változó érzés színigazgatónak lenni. A temesvári színháznak vagy egy útja, egy vonala, amit követ már évek óta. Bizonyos szempontból irányadók akarunk lenni, aktívak vagyunk abban, hogy a színház világában, különösen a Balkánon jelenlévő tendenciákat megmutassuk. A TESZT Fesztivállal (Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó) meg is tesszük ezt, és követjük a mindennapi alkotómunkában is. A tömbmagyarságban lévő színházaknak teljesen más a hivatásuk, a küldetésük. Csíkszereda esetében azt a repertoárt kell követni, ami el tudja látni előadásokkal a polgári és a falvakban élő közönséget is. Szatmárnémeti és Nagyvárad jó hagyományokkal rendelkező színház, ahol a közönségnek elvárásai vannak, minden évadban. Szatmárnémetiben például szükség van a bérletrendszer fenntartására, mert harmincezer nézőjük van, ezért úgy kell szem előtt tartani a szakmai szempontokat, hogy ne veszítsék el a közönségüket. És megint más Székelyudvarhely esete, ahol költségvetési gondokkal küzdenek. Egy nehezen fenntartható intézményről van szó. Ott, ahol a személyzet fizetését is nehéz kigazdálkodni, megint másként vetődik fel a tendenciák keresésének a kérdése. Ezeket a határokat kívánjuk feszegetni a MAFESZT-tel. Több mint hat éve, hogy együttműködünk a szövetségben a színházaink révén, és a fesztiválunk arról is szól, hogy meddig lehet elmenni, melyek azok a formanyelvi, szervezési irányok, amelyeket érdemes követni. Feltesszük magunknak is a kérdéseket, hogy mi a feladata a színháznak? Megmondó legyen, problémákra világítson rá, vagy kiszolgálja a közönség igényeit? Ezek folyamatosan foglalkoztatnak bennünket, és amikor összegyűlünk, megvitatjuk, hogy merre menjünk tovább.
– A fesztivál nem csupán a közönségnek szól, hanem a szakmának is. Idén hogyan szolgálja a színházak közösségét a rendezvény?
– Igen, a fesztivál a háttérszakmáé is, amire kevés figyelem irányul, de nélkülük nem működik a színház. Most a MAFESZT-en az ügyelők, a jogászok a könyvelők, a személyzetisek is találkozni fognak, hogy megosszák egymással a tapasztalataikat. Kijelölünk témaköröket, illetve azokat a színházi életet befolyásoló, új törvényeket is górcső alá vesszük, amelyek gondot okoznak. Bármilyen költségvetési, személyzeti vagy jogi problémák adódnak, sokkal könnyebb, ha együtt tudjuk kezelni. Erre is jó platform a MAFESZT, illetve arra is, hogy a színészek egymással találkozzanak. Egy fesztiválon általában az történik, hogy a társulat megérkezik, lejátssza az előadását, esetleg egy társulatot lát, majd elutazik. Egyszerűen csak annyi az egész, hogy a produkció egy új közönség előtt is megmutatkozik. Mi úgy szervezzük az egy hét programját, hogy a színészek is találkozzanak egymással. Ilyenkor el tudják mondani, hogy milyen előadásban kivel dolgoztak együtt, hogy zajlott a közös munka, tapasztalatokat gyűjtenek egymástól és új tervek születnek.
– A fesztivál program előadásai hogyan választódnak ki?
– Az egyesületen belül van egy elv, amit a megalakulás óta követünk, hogy csak olyan dolgokat viszünk véghez, amivel mindenki egyetért. Amikor a fesztivál repertoárját, kell összeállítani akkor közösen döntünk arról, hogy melyek azok az előadások, amelyeket meg szeretnénk mutatni. Mivel ez egy színházi ünnep, gondosan ügyelünk arra, hogy minden korosztálynak és sokféle érdeklődésnek jusson látnivaló. Ha az életkorokat nézzük: a Szatmári, a Nagyváradi és a Temesvári Színháznak van bábtársulata, ők létrehoznak gyerekelőadásokat, így három-négy gyerekeknek szóló program is lesz. Azon kívül természetesen ott vannak a nagytermi esték, ahová a magyar társulatok előadásainak legjavát hozzuk el. Különleges helyzetben van a Nagyváradi színház, hiszen van tánctagozata is, amely szintén bemutat egy előadást. Így ők hozzák a legnagyobb áldozatot, de fontos, hogy minél színesebb legyen a fesztivál repertoárja. Lényeges szempont volt a tervezéskor az is, hogy olyan szerzőket és rendezőket hozzunk a darabokkal Temesvárra, akiknek szoros kötődése van Erdélyhez. Azt szeretnénk, hogy mind az anyaországi mind pedig a romániai kritikusok, akik eljönnek, lássanak egy keresztmetszetet arról, jelen pillanatban hol tartunk, milyen színházat tudunk csinálni erdélyi erőforrásainkkal.
– Önök, mint házigazdák miért éppen a Caravaggio előadást válogatták be a fesztivál programjába? Talán azért, mert leginkább ez mutatja meg, milyen művészi úton járnak?
– A Caravaggio olyan előadás, amely az egyik legelőremutatóbb a jelenlegi repertoárunkban, de ugyanakkor nagyon erdélyi is. A darab szerzője Visky András, József Attila – díjas, erdélyi magyar író, a rendezője pedig a fia, Visky Andrej, aki szintén erdélyi. Azért választottuk ezt az előadást, mert hiszünk benne, és biztosan nem fogunk szégyenkezni vele a közönség előtt. A hagyományteremtés része az is, hogy a magyar kultúra napja köré szerveztük az idei MAFESZT-et, bár a találkozó időpontját minden szervező színháznak saját joga kiválasztani. Én örülök annak, hogy az idei fesztivál erre az időpontra került, és több napon át tart. Nem véletlenül említjük most is a rendezvényről, hogy ez a magyar kultúra hete.
– Az anyaországi színházi világ figyel erre a fesztiválra? Várnak onnan szakmai érdeklődőket?
– Szerintem jó a kapcsolat az anyaországi szakmával, a kritikusokkal, egyáltalán a szakmai közeggel, figyelnek ránk. Ezt csak erősíteni kell. A mostani MAFESZT is jó alkalom erre: minden előadás után lesz szakmai kiértékelő, amelyet Szűcs Katalin Ágnes színházi szakíró, kritikus fog tartani. Ő a jelenlegi anyaországi és a határon túli színházi szakma egyik legjelesebb szakértője.
– Egyébként a fesztiválprogramot milyen forrásból tudják finanszírozni?
– Minden színház úgy tervezi a költségvetését, hogy tudja: a MAFESZT-re el kell jutnia. Tehát az utazás költségét a társulat maga biztosítja. A házigazdának a feladata, hogy az ottlétről, az ott tartózkodásról gondoskodjon. Ennek fejében természetesen a bevétel náluk marad. Ettől még nem jön ki a rendezvény nullszaldóra, messze vagyunk attól, de akkor is megéri megrendezni. És tudjuk, hogy ekkora erőfeszítést legközelebb öt év múlva kell hoznia a befogadó színháznak.
– Milyen látogatottsággal, visszhangokkal, érzésekkel lenne elégedett?
– Elsősorban azzal lennék elégedett, ha a magyar színházak előadásaival olyan élményt tudnánk nyújtani ebben az egy hétben, ami erős hatást kelt a temesvári közönségben. Örülnék egy olyan szakmai visszhangnak, amely azt mondaná, hogy igen, megérte itt lenni. Aztán az is jó lenne, ha a színészek, akik eljönnek és megnézik egymást, örülnének ennek az együttlétnek. És végül, ha a háttérszakma úgy menne el erről a fesztiválról, hogy bármi probléma van, tudunk, kihez fordulni. Mert minden színháznak megvan a maga erőssége, de ha ezt mondjuk, akkor tény, hogy megvan a gyengéje is. És ha ezeket a gyengéket is meg tudjuk egy kicsit erősíteni, akkor lennék elégedett.
Varga Márta
Fotó: Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház honlapja