Civil együttműködés őrzi a temesvári hősi halottak emlékét Olaszországban
Az I. világháború legvéresebb csatái az olaszországi Doberdó fennsíkon található San Martino del Carso környékén zajlottak. Ez a hely a bátor és a hazájukat szerető, elkötelezett olasz és magyar katonák számára valóságos vesztőhely volt. Aki járt már az Isonzó menti csaták emlékhelyein, meghatódva tapasztalhatja, hogy a legnagyobb magyar véráldozatokat követelő ütközetek helyszínein és a katonatemetőkben mindig találni koszorút, gyertyákat és nemzetiszínű szalagokat. Ez azért van így, mert az egykor szemben álló felek leszármazottai, száz év elteltével barátok lettek: olasz, szlovén, anyaországbeli és erdélyi magyar civil szervezetek tagjai, történészek, csatatérkutatók és hadisír gondozók ma közösen ápolják az elesettek emlékét. Az őrzők táborához a temesvári Losonczy István Hagyományőrző és Sportegyesület is csatlakozott néhány éve, hiszen a temesvári 61-es gyalogezred szintén itt teljestett szolgálatot. Nemrégiben meg is látogatták olaszországi emlékhelyeiket.
A Doberdó a magyarság számára szimbolikus jelentéssel bír, s annak a gyászos emlékű történelmi-földrajzi fogalomsornak a része, amelybe Mohács, vagy a Don-kanyar is tartozik. A súlyos veszteségek szomorú emlékén túl azonban a Doberdó a magyar hadtörténelem egyik legfontosabb emlékhelye és egyúttal a magyar katonai helytállás és hősiesség jelképe is. Az itteni harcok 1915. június 23-án, az első isonzói csatával kezdődtek. A fennsík legmagasabb pontja, s a védelem kulcsa az északi felét uraló Monte San Michele 275 méter magas, kettős csúcsa volt. A hegyet, valamint az attól délre található San Martino falut és környékét a doberdói harcok során kisebb megszakítással folyamatosan magyar ezredek védelmezték József főherceg, a temesvári VII. hadtest parancsnokának irányítása alatt.
A doberdói csaták iszonyú véráldozatot követeltek, a frontvonal minden méterére 13 elesett vagy sebesült olasz és 8 osztrák-magyar katona jutott. Az itt hősi halált halt magyar katonák pontos száma máig sem ismert. A jelenlegi becslések 500-600 ezerre teszik az első világháborúban hősi halált halt magyar katonák számát, ezeknek mintegy a fele az olasz frontokon esett el.
Nemzetközi civil összefogáshoz csatlakoztak a temesvári hagyományőrzők
A san martinoi székhelyű Karszti Barlangász Csoport és a szegedi Meritum Egyesület sok éve tartó együttműködése elsősorban arra irányul, hogy az Isonzó-menti harcok áldozatainak emlékét ápolják, az elhunytak nemzetiségétől függetlenül. Céljuk az ismeretterjesztés is: a környéken tájékoztató táblákkal jelölik az emlékhelyeket, katonai naplókat adnak ki, kiállításokat szerveznek Olaszországban, Szlovéniában, Magyarországon, Romániában. Folyamatosan gondját viselik a cs. és kir. temesvári 61. közös gyalogezred emlékhelyeinek is. Ebből adódóan keresték a kapcsolatot a temesvári múzeummal és a helyi hagyományőrzőkkel. A találkozásokból szakmai majd baráti kapcsolat született, amelynek eredményeként idén októberben több napot töltött két helytörténész, Erdei Lajos és Balázs István a Doberdó-fennsík vidékén, a temesvári bakák emlékét kutatva.
A több napos út és az együttműködés tapasztalatairól kérdeztük a szegedi Meritum Egyesület elnökét Murányi Gábort és a Losonczy Hagyományőrző és Sportegyesület elnökét, Erdei Lajost.
-Hogyan jött létre és milyen múltra tekint vissza az a hármas együttműködés a szegedi Meritum, a temesvári Losonczy István Hagyományőrző Egyesület és a San Martinoi Karszti Barlangász Egyesület között, amely felvállalta a doberdói csatákban harcoló temesvári honvédek emlékének ápolását?
Erdei Lajos: Károlyi Attila, a szegedi Piarista Gimnázium tanára meghívására évekkel ezelőtt részt vettünk egy regionális honismereti találkozón, itt ismertem meg a szegedi Meritum Egyesület tevékenységét és Szanka Józsefet, az egyesület tagját. Ő invitált a temesvári 61. császári és királyi gyalogezred felújított emlékhelyének az avatására Olaszországba 2016-ban, amely San Martino del Carso település közelében van. Temesvárról Fazekas Bencze barátommal, tagtársammal együtt képviseltük a Losonczy István Hagyományőrző és Sport Egyesületet az eseményen.
Ez volt az első találkozásunk a helyi Karszti Barlangász Egyesület és a Meritum tagjaival. Meglepett, hogy házigazdáink milyen komoly múltra tekintenek vissza csatatérkutatásban, és a világháborús emlékek őrzésében, hiszen a Doberdói csaták környékén talált emlékekből: lőszerekből, fegyverekből, használati tárgyakból, létrehoztak és működtetnek egy kiállító helyet a településen, a Nagy Háború Múzeumot. Segítségükkel bejártuk a helyi és környékbeli magyar és olasz emlékhelyeket, a szegedi, nagyváradi és temesvári gyalogezredek jelenlétének emlékeit, voltunk a temesvári 61. császári és királyi gyalogezred parancsnokságának dolinájában is. Itt megritkítottuk növényzetet, kitakarítottuk a parancsokság és a valamikori lövészállások környékét, illetve az itt található kaverna bejáratát.
Megható volt részt venni a temesvári gyalogezred felújított emlékhelyének avató ünnepségén. Az rendezvényt a házigazdák szervezték, hála Gianfranco Simonitnak, a barlangász egyesület elnökének. Az ünnepségen a szegedi Meritum Egyesület tagjai közül Szanka József, Murányi Gábor és Csáki Béla volt jelen, tagtársam, Fazekas Bence citeraszóval tette emlékezetessé az eseményt. Itt fogalmozódott meg a gondolat, hogy ezt az emlékhelyet a temesváriak, a szegediek és a San Martino del Carsoiak ezután közösen gondozzák.
Murányi Gábor: A kapcsolatunk sok éves múltra tekint vissza, alapvetően személyes ismeretségek álltak a háttérben. Egy konkrét feladat adódott 2015-ben, a doberdói harcok százéves évfordulóján, amikor a szegedi negyvenhatos gyalogezred jelképét, a doberdói fát szerettük volna elvinni egykori helyére, San Martino del Carsoba. Tagtársunk, Dr. Tóth István muzeológus jelezte, hogy úgy tudja: van egy doberdói fája a temesvári gyalogezrednek is, de nem tudni hol. A szegediek és a temesváriak együtt, egy hadosztály keretei között harcoltak a Doberdó fennsíkon, így természetes volt, hogy a két fát egymás mellett mutassuk be a nagyközönségnek.
Kutatómunka, kapcsolatfelvétel következett a temesvári Bánáti Múzeummal, aminek az eredményeképpen a raktárban ráleltünk a temesvári 61-esek kincsére, a fára, amelyet az olaszok l’ albero storto-nak, görbe fának neveztek el, megkülönböztetve a szegediek doberdói fájától, a magányos fától (l’ albero isolato).*
Olasz barátainkkal közösen látogattunk el Temesvárra, ott köttetett az ismeretség Lajosékkal. Ennek eredményeként lehettünk jelen a Temesvári Magyar Napokon hadtörténeti témájú kiállításainkkal, majd 2016-ban együtt látogattunk el a Doberdóra, ahol a két emlékfa egykori helyén, két kis eperfát ültettünk el. A szegediekét a San Martino del Carso-i templomdombon, a temesváriakét a Capuccio-i erdőben, a falu másik végén.
A hadtörténeti kutatásokat a civilek munkája is segíti
-Mennyire tárták fel ezidáig a temesvári 61-es gyalogezred szerepét az isonzói csatákban? Mit lehet tudni erről az ezredről? Honnan sorozták be a katonákat, mennyien voltak, meddig tartott a szolgálatuk, milyen veszteségeket szenvedtek el és milyen érdekességekre derült fény?
Murányi Gábor: A temesváriak története ismert, de a német nyelvű ezredalbumuk csak a háború első két esztendejéről ad információkat. Egy német vezényleti nyelvű, többnemzetiségű alakulatról van szó, akiket zömében Temes megye területéről soroztak be. Az alakulat leképezte a Bánság sokszínű etnikai viszonyait. Székhelye a hadtestparancsnoksággal együtt Temesvárott volt. Ebbe a katonai magasabb egységbe tartozott a szegedi és a temesvári mellett a karánsebesi és a debreceni közös gyalogezred is, akikre a Doberdó fennsík védelmét alapozta az osztrák-magyar hadvezetés 1915 májusától a fennsík kiürítéséig, a következő év augusztusáig.
A veszteségek mára már csak számok: sok ezer fiatal élet ért véget a karszt-fennsík 60 négyzetkilométeres részén, a Doberdón. A temesváriak, ahogyan a szegediek is, a hadosztály másik két alakulatával együtt a frontvonal legkeményebb pontjain kerültek állásba. A Doberdóhoz kapcsolódó hat Isonzói csata mindegyike hatalmas veszteséggel járt, amit pótolni kellett és menetszázadokkal mindig friss erőt vittek a frontra. Sokszor nem is temesváriakkal pótolták a veszteségeket, hanem más ezredek pótzászlóaljai is a temesváriak közé kellett, hogy beilleszkedjenek. Így került a Doberdóra a székely 82. gyalogezred akkor 18 éves katonája, Márton Áron, Erdély későbbi püspöke, akinek itteni szolgálata egy külön történet. A nevesebb temesváriak közül mindenképpen ki kell emelni Illy Ferencet, akinek nevét a világ majd minden országában kapható Illy Café őrizte meg. Ő is ennek a híres alakulatnak volt a katonája. A temesváriak harcait feldolgozó kiadványra nagy szükség lenne, reméljük ebben is lesz egyszer előrelépés.
-Mit tudott mindehhez hozzá tenni a helytörténészekből, hagyományőrzőkből álló három egyesület?
Murányi Gábor: A feladatunk elsősorban nem a történeti kutatás, hanem az ehhez kapcsolódó ismeretterjesztés, az emlékhelyek ápolása, karbantartása. A temesvári ezred egykori parancsnokságát közös erővel megtisztítottuk a bozóttól. Megújult az alakulat emlékoszlopa, valamint elhelyeztünk egy többnyelvű információs táblát is a helyszínen. Ugyanígy egy tábla az említett Capuccio-i erdőbe is került, ahol az ezred leghevesebb harcai zajlottak.
Feladat van természetesen. Beszélnünk kell az alakulataink történetéről, a hadiutakról. Felelősségünk a leszármazottak felé különösen nagy. Több megkeresés van évente annak kapcsán, hogy a nagypapa, dédpapa sebesülésének, halálának, vagy katonai szolgálatának helyét keresik az utódok. Nekik igyekszünk segítséget, támogatást adni. Felelősek vagyunk a jövő generációkért is. A fiataloknak el kell mesélni, hogy mi történt egy évszázaddal ezelőtt. Beszélni kell a történelemről, a helytállásról, a kivételes egyéniségekről és arról, hogy az olaszok is tisztelettel beszélnek az egykori ellenfélről. Nagyon kemény harcok folytak itt, amelyről még a helyszínen látogatást tevő német vezérkari főnök is megjegyezte, hogy az itteni harcok hevessége, intenzitása semmiben sem különbözött a nagy nyugat-európai harcterekétől.
Erdei Lajos: A kezdetektől egyesületünk szervezi a történelmi hagyományőrző programokat a temesvári Magyar Napok keretében, Múltidézés a Hunyadi várkastély parkjában címmel. A III. Temesvári Magyar Napok alkalmával, megszerveztünk egy kiállítást Temesváriak a Doberdó fennsík védelmében címmel, Szanka József magángyűjteményéből.
Könyvbemutatót is tartottunk már a témában, a szerzők: Pintér Tamás, Rózsafi János és Stencinger Norbert együtt mutatták be a temesvári Magyar Házban a Magyar Ezredek a Doberdó fennsík védelmében című könyvet.
A múlt iránti tiszteletből új közös vállalások születtek
-Mi volt a mostani út célja? Kik utaztak a temesvári hagyományőrzők, helytörténészek csoportjával a történelmi helyszínre?
Erdei Lajos: Temesvárról jómagam és Balázs István utaztunk, Nagykárolyból Berei Károly hadisírgondozó csatlakozott hozzánk, hogy a régi, elavult útjelző táblákat kicseréljük, és újra találkozzunk a San Martino Del Carsoi barlangász egyesület tagjaival. A magyar és olasz emlékhelyek felkeresése és közös megemlékezés is célunk volt.
Murányi Gábor: Most útbaigazító és információs táblák újultak meg. A 2013-ban elhelyezett tábláink, amelyek éppen a szegedi, valamint a temesvári parancsnokság helyét mutatják, jelentősen kifakultak és a tartószerkezet is tönkrement. Most egy sokkal szebb és jobb tábla várja a Doberdóra látogatókat és mutatja az utat az erdőbe, az egykori történelmi helyszínekre. A tábla igazi csapatmunka volt, olaszok, szegediek és temesváriak közös ténykedése.
-Milyen folytatásra készül a három egyesület?
Murányi Gábor: Az elmúlt 10 évben az egyesület által a Doberdón kihelyezett közel 30 információs és irányjelző táblát szükséges karbantartani, amely legtöbbször csak állagmegóvást jelent, de előfordul olyan eset is, amikor javítás vagy a tábla cseréje szükséges, ugyanis a külső környezeti tényezők (nap, szél, víz), ahogy a karsztos felszínt, úgy a kihelyezett táblákat is erodálják. A temesvári ezred parancsokságának környezete folyamatos (évente legalább egyszeri) karbantartást (az odavezető ösvények valamint a helyszín megtisztítása, bozótmentesítése) igényel, mivel a növényzet nagyon gyorsan elburjánzik meggátolva a látogatók számára a megközelítést. Emellett az ott található lövészárkok, kavernák kitakarítása és látogathatóvá tétele további feladatot jelent a három egyesület számára.
A történelmi hagyományápolás más területén is sikerült új együttműködést kialakítanunk a temesvári barátainkkal. A Görgey Artúr honvédtábornokról elnevezett, általános iskolásoknak szóló történelmi vetélkedőnket lassan másfél évtizede minden évben megszervezzük, négy témakör váltakozásával. Ebben az évben a Rákóczi szabadságharcból készülnek fel a háromfős csapatok. Az idei verseny során a temesvári Losonczy István Hagyományőrző és Sport Egyesület történelmi hagyományőrző bemutatót tart majd a résztvevők számára.
Erdei Lajos: Távlati terveink között szerepel a temesvári gyalogezred San Martinoi emlékhelyének folyamatos rendben tartása, a kavernájuk kitisztítása, a lövészállások további helyreállítása, újabb irányjelző és tájékoztató táblák elhelyezése. Egyesületünk céljai között szerepel, hogy a temesvári Ferencz József laktanya falán táblát helyezzünk el a 61.- es gyalogezred emlékére és tervünk, hogy a temesvári Magyar házban egy emlékhelyet alakítsunk ki. A tél folyamán egy iskolai történelmi vetélkedőt szervezünk Temesváron, a temesvári 61. császári és királyi gyalogezred, doberdói helytállásáról és veszteségeiről. Az első három helyezett jutalomból, egy Doberdói kiránduláson vehet részt a jövő év folyamán. És tavasszal visszatérünk Doberdóra, hogy folytassuk a közös munkát.
*Bővebben a doberdói fákról, a szegedi 46-osok és a temesvári 61-esek által „hazaküldött” harctéri emlékekről: https://honvedelem.hu/hatter/multidezo/a-doberdoi-fa.html
Szöveg: Varga Márta
Fotók: Balázs István László
