Kertész Éva a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház főügyelője és a színház technikai csapatának vezetője. Többek között a Temesvári Magyar Napok technikai hátterének felügyeletét is neki köszönhetjük, de nem áll tőle távol az önkéntesség sem: rendszeresen besegít a Máltai Szeretetszolgálat helyi csapatának. Érdekesség, hogy nemrég makramé- (szerinte: bogozási-) tudományát is megmutatta az érdeklődő közönségnek.
Talán nem mindenki tudja, hogy mivel is foglalkozik pontosan az ügyelő. Éva úgy definiálta, hogy a feladatuk az előadás technikai körülményeinek megtartása úgy, ahogy a bemutatón volt. Szerinte a karmesteréhez hasonlít legjobban a szerepe: mindegyik “hangszer” tudja a maga kottáját, de ő vezényli egybe az előadást.
Mire ügyel egy ügyelő?
Az előadásra. Az előadás technikai minőségére, a rendező elképzelésére a bemutatóval kapcsolatban. A próbafolyamat során végig ott kell lenni, és együtt kell gondolkozni a rendezővel – az ő elvárásaihoz képest a lehető legközelebbi dolgokat biztosítani a próbafolyamat során. Minél közelebb áll a tárgy, a jelmezjelzés, a környezet az ő elképzeléséhez, annál inkább tovább tudja fejleszteni azt. Ha a színészek azokkal a tárgyakkal keresnek játékot, az is hozzájárul ahhoz, hogy jó irányba haladjon a próbafolyamat. Amikor a rendező hozzáteszi a fényt, hangot, vetítést, abban is lehet neki segíteni, mert mi tudjuk, hogy miből áll a színház eszközparkja. A visszatérő rendező jobban ismeri az adottságainkat, de az először érkező rendezőt jobban kell segítsük az alkotás folyamatában.
Mikor már az előadások mennek, akkor az előadások előtti próbán ellenőrizzük a díszletet, a kellékeket, a jelmezt, aztán a fényt, a vetítést, hogy ugyanolyan minőségű legyen, mint a bemutatón. A próba alatt a váltások végszóra történő pontosságát is ellenőrizni kell. Az ügyelő kell tudjon mindent technikai szempontból. A gyorsöltözések helyét, idejét, végszavát. A színész mikor megy be, hogy kell legyen felöltözve, milyen kellékkel megy be. Rendszerint abban is segítünk nekik, hogy ez meg is történjen, mert nekik sok mindenre kell figyelni.
Mi volt az a megoldhatatlannak látszó feladat, amit végül sikerült megoldani?
Nagyon sok ilyen volt, de egy igazán mély nyomot hagyott bennem. Valamikor a ’90-es években az egyik előadáson volt egy olyan láncos híd, amilyen a középkori várakban a vizesárok felett szokott lenni. Az előadás közben le kellett engedni a hidat, miközben a színésznő jött hátra énekelve, hogy mikor odaér, ki tudjon rajta sétálni. Egyik alkalommal a híd a felénél megakadt, és nem akart tovább menni. Az ilyen technikai manővereknél mindig ott vannak a díszletmunkások. Egyikőjük felfutott az emelőrendszerhez, kiakasztotta a láncot, és persze az ereszkedés második fele sokkal gyorsabb, pánikszerű volt, nem művészi ereszkedés, de végül a művésznőnek nem kellett felkapaszkodni a hídra, hanem ki tudott rajta sétálni.
Minden negatív tapasztalat segít abban, hogy kiküszöböljük őket, és mégjobban odafigyeljünk.
Hogyan döntöd el, hogy kiben bízol?
Megérzés, és ritkán csalódtam.
Melyik a legutóbbi előadás, ami nagy hatással volt rád?
Már nem tudom „nézői szemmel” nézni az előadásokat, nagyon technikai szemmel nézem: a fényeket, hangokat, vetítési effektusokat figyelem. Nagyon szeretném egy nagyszabású fesztivál kulisszáit látni, például a Szegedi Szabadtéri Játékok vagy A Dal döntőinek a kulisszáit megnézni. Az ügyelőknek jó lenne egy ilyen jellegű tapasztalatcsere, hogy mit jelent egy ilyen előadás kulisszáiban lenni, azt vezényelni, és mit jelent a miénket.
Mi életed üzenete?
Merj váltani, örülj, mosolyogj!
Hogy szeretnél megöregedni?
Nagyon aktívan.
Mit tartasz a legnagyobb sikerednek?
A gyerekeim sikereit, szakmailag minden egyes napot.