Milyen méretben szeretsz dolgozni?
Inkább kisebben. Tervezek nagyobb méretben is, de az időigényes. Most a rézmetszetekhez beszereztem egy kicsi asztali prést. Még nem sikerült kipróbálnom. A rézkarc minden álmom, de a linót is nagyon szeretem. Nagyon hálás technika a linó. Sokrétű és otthoni körülmények közt, prés hiányában is lehet linómetszetet készíteni.
A színek kevésbé foglalkoztatnak?
Foglalkoztatnak a színek is, grafikusként azonban visszafogottabb, diszkrétebb a színvilágom. Kísérletező típus vagyok, a hagyományos festészeti technikák nekem nem fekszenek. Nem látom magamat egy vászon előtt ülve festegetni.
Évente hány munkát készítesz?
Nem sokat, mert nincs időm. Ez ott lüktet bennem, egy ilyen állandó stresszben vagyok. De közben tanítani is szeretek. Nagyon fura állapot. Igazából nem akartam tanár lenni. De. Hazudok. Édesapán rajztanár volt, és kicsi koromban rajztanár akartam lenni. De jöttek azok a korszakok, amikor orvos akartam lenni, meg varrónő. Nem vettek fel a képzőművészetire, valamit kellett kezdenem magammal. Dolgoztam egy keveset retusálóként a nyomdában, majd 90-ben posztlicistaként 3 éves képzésen elvégeztem a tanítóképzőt. Közben tanítottam is. Ezután következett az egyetem. 94-ben kezdtem el. Az utolsó évet halasztottam, 2000-ben megszületett a kisfiam és ezért 2001-ben diplomáztam. A művészi pálya megkezdése ekkor kitolódott, mert fontosabbnak találtam az anyai szerepet. Ez egy szép története az életemnek. Egy pillanatig sem bánom. Akkor még azzal voltam, hogy 1-2 év és vége lesz a pelenkázásnak, a gyerek itt futkos majd körülöttem, én meg majd alkotok. Nem így lett. Visszatértem a régi szakmámhoz, beálltam óvó néninek. A második évben már kaptam rajztanári állást. Több iskolában megfordultam, végül 2012-ben a Bartók Béla Líceumban és a Gerhardinumban otthonra találtam.
Gyermeked születése hatott a munkásságodra?
Ő még kicsi volt akkor, amikor nekem le kellett diplomáznom. Az egész család beállt, mindenki segített valahol, ahol tudott. Bonyolult logisztikával, de megoldottuk. Rájöttem az alatt az idő alatt, hogy ezt így nem lehet. Aki azt mondja, hogy lehet pici gyereket is nevelni, ott lenni vele és mellette még valamilyen nagy tervbe belevágni, az nem tudom, hogyan csinálja. Ebből a korszakból megmaradt néhány vázlatos gyermekportré és egypár könyvillusztráció kísérlet.
Van nagyon emlékezetes munkád?
Igen, a diplomamunkám, az egy ilyen munka volt. Most el is döntöttem, hogy azt folytatni fogom. Az egy 12 képből álló sorozat volt. Pesciárium-nak neveztem el. Merthogy egyfajta bestiárium, de amiben halak testesítik meg a különböző emberi gyengeségeket. Ezt sgraffito technikával csináltam meg. Ez az egyik ilyen sarokkő. Van egy kutatás is előtte, bestiáriumok, bestiáriumokról szóló, azokat elemző írások. Filozófiailag is meg kellett támogatni, meg egy kicsit a vallás irányából is alá kellett ezt az egészet támasztani. Minden egyes kép mögött volt egy tartalom.
A vallás áthatja az életed?
Inkább a hit az, ami áthatja életemet gyerekkorom óta. Bár voltak olyan időszakok, amikor, nem szűntem meg hinni, inkább lázadtam az egész ellen. De attól még ott volt az, ami ellen lázadok. Amikor jön a gyerek, amikor egy életért leszel felelős, akkor egy egész más megvilágításból látod ezeket a dolgokat. Vagy jönnek a családi események, a hétköznapok történései, betegség, halál. Ezek alakítják az emberben ezt a lelki oldalt.
Honnan erednek témáid?
Vannak bibliai ihletésű munkáim, bár inkább csak első olvasatra bibliai. A Bibliából ismert történetek az élet nagy témáit szemléltetik. De témául szolgálhat valami teljesen hétköznapi dolog, ami szembe jön. Sokszor szoktam ilyen kis dekoratív jellegű dolgokat is csinálni, azért, hogy formában tartsam a kezeimet. A hétköznapok eseményei hozzák. Meg szoktam magamban filozofálni és kipattan valami. Nincsenek kifejezetten kedvenc témáim.
Írni is szoktál?
Szeretnék. Régi vágyam az, hogy egy könyvet írjak és egyben illusztráljam. A könyvek a szívemnek egy másik csücske. Szívesen illusztrálnék könyveket, vannak is ilyen irányú próbálkozásaim, vázlataim. Szerintem nincs olyan könyv, amihez ne éreznék kedvet. Nagyon rossz könyv kell legyen. Ha felkérést várok, akkor ilyen oldalról várok.
Saját magad örömére alkotsz?
Igen. Lehet, kipróbálnám, milyen megrendelésre dolgozni, hogy valaki megmondja, mit szeretne. De nem vagyok az a típus. Azt szeretem, ha én dönthetem el, mikor, mit és hogyan.
Magányos farkas vagy falkatag? Tagja vagy valamilyen alkotói közösségnek, művészeti egyesületnek?
Magányos farkas vagyok. Mindig is az voltam. A homokozóban is egyedül homokoztam.
Inspirálnak a gyerekek? Hatással van a munkáidra, hogy gyerekekkel dolgozol?
Igen. Ez egy kölcsönhatás. A gyerekeknek legtöbbször én szabom meg a témát, de az, amit látok, az a sokszínűség, hogy ők mennyivel másként gondolkoznak, mennyivel másként látják a világot, mennyire nyitottak mindenre, az visszahat rám. Mindig várom a következő löketet a gyerekektől.
Mely művészek munkássága hat/hatott rád?
Volt egy nagyon meghatározó Goya időszakom. Dürer időszakom is volt. Amikor olyan szerettem volna lenni, mint Dürer. Hieronymus Bosch-t imádom, Van Gogh-ot nagyon szeretem. Vannak ilyen időszakaim, amikor így rákattanok valakire. Érzem, hogy sugárzik belőle valami, ami megfog. Szeretem, ha van az adott kép mögött valami titokzatos, amiről én úgy érzem, hogy nekem azt meg kell fejteni. Utána kell járni, utána kell olvasni, jól át kell gondolni, ahhoz, hogy megértsem. Szeretem, amikor a kép kicsit kéreti magát, mikor nem adja magát olyan könnyen.
Mestereid közül valaki?
Igen. Aki nem tanított engem, nem volt mesterem, csak felnéztem rá: Suzana Fântânariu. Kazinczy Gábor is itt tanított a grafikán. Igazándiból miatta döntöttem úgy, hogy itt maradok Temesváron és grafikára megyek. Akkor úgy éreztem, sokat tanulhatok tőle. De ő meg „cserben hagyott”, kitelepedett Magyarországra. Volt vele egy közös munkám a színházban. Az nagy élmény volt. Egy Kós Károly Est volt. Egy metszetet kellett nagyban, háttérnek megcsinálni. Én akkor a színházban dolgoztam, egy rövid ideig, még az egyetemre való bejutás előtt, díszletfestőként.
A szüleid mit szóltak hozzá, hogy művész pályára adtad a fejed?
Édesapám, aki maga is rajztanár, kezdetben ellenezte. Tudatában volt annak, hogy a rajztanári fizetés nem nagy. Végül elfogadták és mindenben támogattak.
Ha lenne egy éved, amikor azt tehetnél, amit csak szeretnél, hogyan telne?
Biztos ki sem bújnék a házból. Életem nagy álmát próbálnám megvalósítani. Szinte minden időmet arra használnám, hogy alkossak, úgy igazából.
A zene és a színház is hat rád?
Szüksége van rá a lelkemnek is, agyamnak is. Segít más szempontból látni a dolgokat. Más tükröt mutat fel a színház, más tükröt mutat a zene. Mindegyikben ugyanazt fedezem fel, csak más formában és ez jó. Hogy a bennem megszülető, alakuló témák, képek egyszer csak, mintha egy furcsa tükörben látnám, más formában, más kontextusban, ott jönnek szembe velem a színpad felől. A zene elvarázsol, csodának élem meg és ihletőleg hat rám, a zene és a kép világa összefonódik bennem.
Melyik testrészt kedveled legjobban?
A fejet. Sok olyan dolog van a fejen, ami kifejez (milyen jó, mennyire kifejező a magyar nyelv). A mimikától kezdve, a szem tükrén keresztül, sok minden van ott… a gondolatok, amik benne rejtve vannak és azok, amelyek kiülnek az arcra.
Könnyű kiismerni az embereket?
Nem könnyű. Csak első látásra hiszed azt, hogy sikerül, de nem így van. Ez egy bonyolult mechanizmus. Volt egy időszakom, amikor állatokkal asszociáltam karaktereket, embertípusokat: ez egy kis, könnyű madárcsontú emberke, akkor ő egy madár. Volt egy időszakom, amikor ezt játszottam fejben. De nem könnyű az embereket kiismerni. Nem tudod, mi van a belül, mi bújik meg a lelkében. Első találkozásra nem feltétlenül tárulkozik ki előtted senki. A portréfestő dolga sem lehet könnyű! Az igazi művészete abban áll, hogy a lelek portréját fesse meg. Ahhoz pedig időre, együtt töltött időre van szükség.
Vannak portréid?
Ilyen portréim nincsenek. Vannak, de nem ilyenek. Nem valós személyekről készültek, hanem belőlem fakadnak. Mindegyikben benne vagyok. Nem lehet valaki másnak a portréját úgy megfesteni, hogy te ne legyél benne. A te szűrődön keresztül jön létre az az alkotás. Ott vagy benne, akarva, akaratlanul.
Melyik munkafolyamat a kedvenced?
Nagyon szeretek készülni egy képre. Kifejezetten utálom azt, amikor már a vége felé vagyok. Eldöntöm, hogy ez rémes, ezt én nem így akartam. Nem ez kellett volna kijöjjön. Olyankor tudom, meg kellene állnom, félre kellene tennem. De közben ott dolgozik bennem a gondolat, hogy ezt javítani kéne, ezt át kellene alakítani, kezdjük elölről az egészet. A felkészülés, a tervezés, a gondolkodás a kedvencem. Meg nagyon szeretem a kézműves részét a dolgoknak. Amikor ott a kezedben a véső, a tű vagy a ceruza.
Milyen hatással van rád, amikor felcsapod a filcet és először látod a nyomatot?
Akkor van az, amikor a kép elkezd önálló életet élni. Valószínűleg a leszakadás része a folyamatnak. Mint a gyerek, amikor felnő. Én még húznám egy kicsit a percet, még szöszölök rajta. Minél mélyebben beleásod magad egy témába, minél többet gondolkozol rajta, annál nehezebben engeded el… és akkor szembesülök azzal, hogy ezt mintha nem is én csináltam volna, hirtelen idegen lesz tőlem.
Háborúban a múzsák…
Beszélnek. Nagyon hangosan beszélnek. Beszélnek, beszélnek, énekelnek… Festenek, meg mindenféléket csinálnak. Nem érzem úgy, hogy hallgatnának. Vannak olyan helyzetek, korszakok, amikor a társadalom egy olyan folyamaton megy át, amelyben a művészetnek nem igazán van esélye szóhoz jutni. Ez nem azt jelenti, hogy olyankor a művészek ülnek és néznek maguk elé, hanem csak a társadalomban nincs igény a művészetekre. Akkor az ember csendben alkot és megvárja, hogy változzon a helyzet vagy tesz valamit, megpróbál ő maga változtatni.
Mi a művészet?
Most úgy gondolom, a művészet egy eszköz, amivel egyes emberek rendelkeznek és ami arra való, hogy a gondolataikat -a közlés hétköznapi, elcsépelt formáitól eltérően- a többiek elé tárják. A művészetnek varázsereje van, az alkotás által a művész a világ megértésnek egy másik dimenzióját teremti meg. Kell lennie valaminek, ami így hat az emberekre, különben a világ igen sivár hely lenne.
A művészlét…
Nem könnyű. Nem tudom, szabadúszó művészként, hogy tudnék megélni. Nem könnyű pálya. Az egy romantikus elképzelés, hogy egész nap ül a vászon előtt, azt „simogatja” és attól ő nagyon boldog. Bár van némi igazság benne, mert a művészt valóban az alkotás teszi boldoggá, életét ez teljesíti ki. Miközben a vásznat, a festékeket nem lehet megenni, abból nem lehet gyereket nevelni. Kemény munka, kemény harc, hogy vevőket, piacot találj.
Előfordult, hogy egy könyvet a borító vagy az illusztráció miatt vettél meg?
Vagy megvettem, vagy megkaptam és nagyon megtetszett, inspiráló volt. Magyar kiadású gyermekkönyvek voltak. Nagyon élveztem Heinzelmann Emma rajzait a Hauff legszebb meséiben és Andersen legszebb meséiben, Szántó Piroska grafikáit a Shakespeare-mesékben. Deák Ferenc grafikus munkái a Benedek Elek által írt Arany mesekönyvben, szintén gyermekkorom meghatározó könyvillusztrációi. Később hozzájutottam Gy. Szabó Béla La Divina Commedia c. művéhez. Ezek mai napig kedves könyveim.
Temesvár, 2025. 04. 13.