Közösségünkben jelentős szerepük van azoknak a személyeknek, akik szívügyüknek érzik a helyi magyarság támogatását. Ilyen Halász Ferenc is, akinek neve bizonyára ismerős minden temesvári magyar számára, hiszen évtizedek óta aktívan részt vesz a helyi magyar közösség erősítésében. Számtalan tevékenységnek vagy oktatási programnak köszönhetően ismerhetjük őt, ugyanis 2011-től a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének alelnöke, illetve több éve Temes megyei főtanfelügyelő-helyettes. Azonban ami talán a legfontosabb egy olyan városban, ahol már csak egyetlen önálló magyar középiskola működik, az, hogy a rendszerváltás után ő volt a Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója tíz éven át. A líceum 1990-ben vált magyar önálló középiskolává, onnantól kezdve pedig Halász Ferenc nagymértékben hozzájárult az iskola, illetve a diákok fejlődéséhez, akár a Bartók Béla Alapítványon keresztül, akár pedagógusként, hiszen a tanulók főként történelemtanárként ismerik.
Mikor született meg a döntés arról, hogy újra legyen Temesváron önálló magyar középiskola? Milyen nehézségekbe ütköztek ebben a folyamatban?
Az önálló magyar líceum újraalakítása 1990. január első napjaiban merült fel, egyrészt az iskola keretén belül, másrészt a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség, az akkori magyar érdekképviselet is szorgalmazta ezt a gondolatot. Hozzá kell tegyem, hogy itt Temesváron viszonylag barátságos környezetben tettük meg ezt, tekintettel arra, hogy egyrészt a hivatalos szervek, másrészt pedig a román kollégák többsége sem ellenezte az iskola szétválását. Egy feltételük volt, hogy ne szétszórtan helyezzük el őket különböző iskolákba, hanem keressünk olyan megoldást, hogy ők egy egységes iskolát alkothassanak. Ezt mindenki elfogadta és bevontuk a német líceumot is ebbe a tevékenységbe, hisz azt az iskolát is vegyesítették 1985-ben. Február elejére meg is történtek az első sikeres lépések: miniszteri rendelettel egy új román líceumot hoztak létre Temesváron a Pestalozzi utcában, a volt pártiskolának az épületében. A rendelet megszületése után, február 15-én az akkori prefektus és polgármester aláírta a különválásról szóló dokumentumot, aminek következtében már február 17-én a román gimnáziumi és a líceumi osztályok kiköltöztek a Bartók Líceum jelenlegi épületéből, és február utolsó napjaiban az 1–4 osztályosok is kiköltöztek a szomszédos 12-es iskolába. Ennek köszönhetően március elsejétől beszélhetünk arról, hogy újraalakult az önálló magyar líceum Temesváron. Arra, hogy mennyire helyesen döntöttünk, hogy ezt az önállósulást még 1990
elején kezdtük el, az a bizonyíték, hogy ott, ahol ezt nem tették meg 1990-ben (mint például Aradon vagy Marosvásárhelyen), legalább 10 esztendőt kellett várni addig, amíg sikerült a magyar önálló iskolákat helyreállítani.
Ki döntötte el, hogy Bartók Béla nevét viselje az iskola? Miért pont rá esett a választás?
Már az 1980-as években felmerült az iskola esetében, hogy szükség lenne arra, hogy személyisége legyen ennek az iskolának, és egy temesvári vagy Temes megyei kiválóság nevét viselje, de az akkori hatóságok ezt nem engedték meg, tulajdonképpen kategorikusan tiltották is. Párhuzamosan a szétválással újra napirendre került a névadás problémája; ezzel kapcsolatban valóságos közvita alakult ki. A sajtóban a magyar közösség tagjai, tanárok, volt diákok, legalább 20–25 temesvári és Temes megyei személy nevét említették, amelyik alkalmas lenne az új líceum részére. Végülis a legfontosabb döntés február 27-én született meg az iskola tantestületében. Ekkora már két név kivált a többi javasolt név közül: az egyik Bartók Béláé volt, a másik pedig Dózsa Györgyé. A tanári kar 31 tagja Bartók Béla mellett tette le a voksát, Dózsa Györgyre 8-an szavaztak; természetesen utána kikértük a diákság és a magyar közösség véleményét is, de ez a február 27-i tantestületi döntés volt az, amelynek következtében az iskola Bartók Béla nevét vette fel. Olyan megfontolásból döntöttünk Bartók Béla neve mellett, hogy egyrészt tisztelegjünk a munkássága előtt, másrészt, hogy Szegő Júlia szavait használjam, Bartók Béla ember tudott maradni akkor is, amikor 
elembertelenedett körülötte a világ, és ez egy olyan üzenet az ifjú nemzedék számára, ami szerintem megszabta azóta az iskola munkásságát. Példakép volt, állandóan tartotta a kapcsolatot a magyar közösséggel, és egész emberi mivolta indokolja, hogy őt választottuk iskolánk névadójaként. 1990. május 6-án a Diákházban került sor a névadó ünnepségre, és úgy ahogy az iskola alakulásának a 30. évfordulóját ünnepeljük az idén, ugyanúgy büszkén elmondhatjuk, hogy a névadás 30. évfordulóját is ünnepeljük ugyancsak ebben az esztendőben.
Milyen célokat tűzött ki harminc évvel ezelőtt az iskola vezetősége? Mit szerettek volna elérni azáltal, hogy önálló magyar iskolává alakult a líceum, miért volt ez fontos a magyar közösség számára?
1990 elején általános törekvés volt egész Erdélyben, hogy az 1985-ben megszüntetett önálló magyar iskolákat újraindítsuk, és mindenütt országszerte, pár kivétellel, ez a folyamat elindult és sikeressé is vált. Tudjuk azt, hogy a magyar iskola a nemzeti identitástudat nevelésének és megőrzésének legfontosabb intézménye és eszköze. Úgy éreztük, hogy szükség van Temesváron egy olyan magyar közösségi térre, egy olyan iskolára, ahol mindenki magyarul beszél és ismeri a magyar nyelvet. Azt is tudjuk, hogy az új ismeretek elsajátításának leghatékonyabb eszköze az anyanyelv, és ez az utóbbi harminc évben igazolódott is, ha utánanézünk, hogy a diákjaink milyen karriert futottak be az iskola elvégzése után. Ugyanakkor úgy érzem, hogy ez a gesztus a Temes megyei és a temesvári magyar közösség önbizalmának megerősítését is szolgálta ebben az időszakban. Természetes, hogy az új, önálló magyar iskola célja az anyanyelvű minőségi oktatás feltételeinek megteremtése és biztosítása volt.
Hogyan sikerült megvalósítani azokat az elképzeléseket az iskolát illetően, amelyek harminc évvel ezelőtt körvonalazódtak? Milyen főbb változások történtek az iskola életében 1990-től kezdődően?
Elsősorban arra a tíz évre utalnék, amikor igazgatója is voltam ennek az intézménynek. Ez az első tíz év volt talán a leglátványosabb változások időszaka. A célunk az volt, hogy egy versenyképes, jól felszerelt, minőségi magyar oktatást biztosító iskolát hozzunk létre a magyar közösség számára, annál is inkább, mert abban a pillanatban mi voltunk a megye egyetlen magyar középiskolája. A legfontosabb lépés egy új tanári kar kialakítása volt, hisz a ’89–90-es tanév végén a pedagógusainknak mintegy 30%-a vagy nyugdíjba vonult, vagy külföldre távozott, úgyhogy sok éven keresztül avval kellett elsősorban foglalkozzunk, hogy ezt a pedagógusi kart újraépítsük, lehetőleg fiatalítsuk. Sikerült is fiatal kollégákat behozni az iskolába, többen közülük az iskola végzettjei voltak. Ami a legfontosabb lépéseket illeti, az 1990–1991-es tanévvel kezdődően népszerű szakokat próbáltunk indítani. Visszaalakítottuk az iskolát elméleti líceummá, hisz azelőtt ipari szakosztályok is voltak, viszont az 1991–1992-es tanévvel kezdődően megjelentek azok az osztálytípusok, amelyek a mai napig meghatározzák az iskola életét: az informatika, a közgazdasági osztály, illetve a humán osztályra gondolok. Azt, hogy ez az iskola ma is fennáll, azt nagymértékben köszönheti ezeknek a szakoknak. 1990-ben újraindult a diáklap, a Juventus, ekkor teremtettük meg az első testvériskolai kapcsolatokat, amelyeknek ’89 előtt semmi hagyománya nem volt (a budapesti X. kerület iskoláival vettük fel a kapcsolatot), és őrizzük azóta is ezeket a kapcsolatokat. Ez volt az az esztendő, amikor megérkeztek az első számítógépek az iskolába, hisz addig oktatási intézmények ilyesmit nem láttak. 1991-ben alakult meg a Bartók Béla Alapítvány, 1992-ben jött létre a Diákönkormányzat, ami ma is sikeresen tevékenykedik, ebben az 
esztendőben szerveztük meg először az iskolanapokat, ebben az évben választottunk először iskolaigazgatót. 1994-ben megkezdtük az idegennyelvek intenzív oktatását, első osztálytól egészen a tizenkettedik osztályig, hisz mindenki számára világos volt, hogy megnyíltak a határok, és az idegennyelvek ismerete feltétlenül szükséges a mindennapi életben és az érvényesüléshez. Ugyancsak ebben az esztendőben indult a sulirádió, és ekkor szerveztük meg először a Nemzedékek Találkozóját. 1995-ben létrehoztunk egy huszonöt személyes bentlakást, sikerült a vidéki diákokat visszacsalogatni a temesvári magyar líceumba, hisz ők (elsősorban anyagi okokból) 1990 után igencsak eltűntek, és csak a temesváriak számára volt vonzó az iskola. Hogy minél inkább megismerjék az iskolánkat és minél több gyermeket sikerüljön bevonzani, 1997-ben indítottuk el az Élőkapcsolat-programot, amelynek keretén belül feltérképeztük a városban a magyar szülőket, magyar gyermekeket, és hosszú éveken keresztül minden évben a tanítók meglátogatták ezeket a családokat annak érdekében, hogy magyar iskolába írassák a gyermekeiket. Hogy szakképzett pedagógusaink legyenek, 1998-ban posztliceális tanítóképzést is indítottunk, ahol tanítók illetve óvónők, akik addig szakképzetlenül dolgoztak a Temes megyei oktatásban, megszerezhették a szakképzést. Hosszú éveken keresztül ennek volt köszönhető, hogy a megyében a szakképzett pedagógusok többségben voltak a szakképzetlenekkel szemben. Ugyanebben az esztendőben indult az első néptánccsoportnak, a Bokrétának a tevékenysége, amely azóta valóságos mozgalommá nőtte ki magát, és hogy teljes legyen a szolgáltatások palettája: 1999-ben, amely az igazgatóságom utolsó éve volt, indult el a napközi program, amely azt a célt szolgálta, hogy a főleg 1–4 osztályos gyermekek a tanítási program befejezése után tovább maradhassanak az iskolában, felügyelet mellett készíthessék el a házi feladataikat, valamint a szülők nyugodtak legyenek, amíg hazatérnek a munkából, hogy jó helyen vannak a gyermekeik. Ezek voltak az első 
évtized legfontosabb eseményei.
Miért fontos napjainkban, hogy Temesváron önálló magyar líceum működjön?
A magyar iskola fő feladata az identitás megőrzése. A jelenlegi körülmények között (a szórványosodás, a vegyes házasságok számának a növekedése, a kétnyelvűség megerősödése) rendkívüli módon felértékelődik a magyar iskola szerepe, hisz manapság a környzetünk olyan, hogy esetleg a családban, az iskolában, és még egy-két intézményben használható a magyar nyelv. Az, hogy a gyermekek az iskolában nyolc órán keresztül magyar közösségben vannak, nagyon megerősíti az iskola funkcióját az identitás megőrzésében.
Milyen oktatást támogató fejlesztések és döntések születtek az elmúlt években az anyanyelven való tanulást illetően?
Itt már a 21. századról, a 2000-es évekről beszélünk, egy olyan időszakban, amikor új tanügyi törvény jelent meg, ami rendkívül kedvező körülményeket teremtett az anyanyelvi oktatás számára, másrészt viszont pénzügyi megszorítások következtében Temesváron az 1-es és 26-os Általános Iskola magyar tagozatát be kellett zárni. Felértékelődött a Bartók Líceum szerepe, és egyre inkább egy szórvány-iskolaközpont szerepét kezdte ellátni. Hogy ezt minél jobban megtehesse, nagyon komoly infrastrukturális beruházások történtek az intézményben. Ezek közül említeném meg a legfontosabbakat: 2007 és 2009 között sor került az iskolaépület teljes felújítására, illetve kibővítésére (manzárdot emeltünk az épületre), ennek köszönhetően mindenki délelőtt járhatott iskolába. Ezt a Tanügyminisztérium támogatásából sikerült megvalósítani. 2002-ben bővítettük a bentlakást, az eredeti 25 helyről 50-re emeltük a helyek számát. Ezzel sikerült kielégíteni a vidéki diákok igényét és vonzóbbá tenni az iskolát. 
2012-ben az iskola egy óvodával bővült, a 10-es Számú Napközi Óvodával. Amikor ezt az óvodát átvettük, a magyar csoportban 14 gyermek volt, ma ebbe az óvodába 50-nél több csemete jár naponta, és természetes, hogy aki ebbe az óvodába járatja a gyerekét, biztos a magyar líceumba fogja beíratni az előkészítő osztályba is. 2016-ban még történt egy lépés a bővítés felé: megszereztük az iskola szomszédságában azt az épületet, amelyben a volt Katolikus Plébánia működött, itt jelenleg magyarországi támogatással készül az iskola saját konyhája. 2019-ben, ugyancsak a magyar állam támogatásával megkezdődött az óvoda bővítése, egy új épület fogja az óvodai tevékenységet tartalmasabbá és színvonalasabbá tenni. Párhuzamosan ezekkel a beruházásokkal és tekintettel arra, hogy az 1-es és 26-os iskola megszűnt, egy iskolabusz programot is beindítottunk, ami azt jelenti, hogy mikrobuszokkal és két nagybusszal szállítjuk a város egész területéről az iskolásokat a Bartók Líceumba, hogy legyőzzük a távolságokat. 2006-ban megszületett a líceum honlapja is. 2008-ban egy új típusú, alternatív oktatási formát vezettünk be a kisiskolások szintjén: a Lépésről Lépésre típusú oktatást. Ebben az időszakban kapott rendkívül fontos szerepet a tehetséggondozás, a 2006-os évtől kezdődően, amikor elsősorban európai projektekből, majd pedig más lépésekkel bővítettük a tehetséggondozásra irányuló tevékenységeket. Evvel párhuzamosan szoros kapcsolatban áll a Bartók Líceum minden Temes megyei iskolával. Testvérosztály hálózatot hozott létre az összes Temes megyei magyar tagozattal rendelkező vidéki iskolával, aminek az a célja, hogy minél több gyereket csalogassunk be hozzánk a suliba.
2019 júniusában Bonis Bona díjjal tüntették ki Önt Budapesten, a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjátadó gálán. Minek köszönhetően nyerte el ezt a díjat?
A Bonis Bona díjat 2013-tól a tehetséggondozásért ítélik meg azoknak a pedagógusoknak, akik ezen a területen valamilyen kiemelkedő tevékenységet végeztek. Három kategóriája van ennek a díjnak: kiváló tehetséggondozó, 
kiváló tehetségfejlesztő és kiváló tehetségsegítő díj. Jómagam a tehetségsegítő kategóriában kaptam meg ezt a díjat 2019-ben, elsősorban pedagógusi, de főleg a Bartók Béla Alapítvány elnökeként végzett tevékenységemért, hisz az alapítvány párhuzamosan alakította át a tevékenységét a tehetséggondozás támogatására, az iskola lépéseivel egyetemben. 2009-ben a Bartók Béla Elméleti Líceum és az alapítvány közösen tehetségpontként regisztrált, 2013-ban kiváló szintű akkreditált tehetségponttá alakultunk. 2012-től Tehetségnapot szervezünk, a szervezői csoportban benne vagyok én is, illetve az alapítvány rendszeresen támogat különböző regionális versenyeket, tehetséggondozó táborokat, bejárótáborokat, szakmai műhelyeket, pedagógusok szakmai fejlődését. Jómagam szervezője és elindítója voltam a Szórvány és tehetség című szórványközpontok számára megtartott konferenciának, illetve az alapítványon keresztül érdem ösztöndíjjakkal pénzjutalmakban részesítjük azokat a diákokat, akik kiváló eredményeket értek el. Az ebben a munkában való résztvételemért, illetve kezdeményezéseimért kaptam a Bonis Bona díjat. Egyrészt az iskola igazgatósága, másrészt a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége adta meg a szükséges ajánlást.
A Bartók Béla Alapítvány elnökeként is ismerheti Önt a helyi magyar közösség. Mikor és milyen céllal alakult az alapítvány?
1990–1991-ben egyre világosabbá vált, hogy a központi költségvetésből az iskolák számára biztosított támogatás az igazi fejlődéshez nem lesz elegendő, így született meg ez az ötlet és javasoltam, hogy hozzunk létre egy olyan alapítványt az iskola mellett, amely ennek a tevékenységét, a felszereltségét támogatja. 1991 decemberében került sor arra az alakulógyűlésre, ahol az iskolánk pedagógusai és volt diákjai létrehozták az alapítványt, 1992 februárjában történt meg a bejegyzés. A testület akkori célkitűzései csak a líceum és a vele kapcsolatos tevékenységek, rendezvények támogatására vonatkoztak, de a későbbiekben a Bartók Béla Alapítvány kiterjesztette támogató tevékenységét az egész Temes megyei magyar oktatásra, ami 12 iskolát és 23 óvodát jelentett. Ez a 2000-es 
esztendőkben kezdődött, azóta pedig a legfontosabb bevételi forrásunknak számítanak azok a különböző pályázatok, amelyeken komoly összegeket lehet nyerni annak érdekében, hogy hosszútávú programokat lehessen futtatni.
A Bartók Béla Alapítvány számos tehetségfejlesztő tevékenységet támogatott az évek során. Melyek ezek a tevékenységek, illetve miért látja fontosnak a diákok támogatását?
Öt nagy programterületben foglalnám össze ezt a tevékenységet: vannak az úgynevezett szociális programjaink (szociális ösztöndíjat, szolgálati lakásprogramot, az ingázást szolgáló buszok finanszírozását, valamint az idei évig a napközi program támogatását értem alatta), a tehetséggondozással kapcsolatos tevékenységek szponzorálása, infrastrukturális fejlesztést biztosít az alapítvány (elsősorban a líceumnak, de egyúttal minden egyes iskolának, és megjegyezném, hogy a Bartók Béla Líceum iskolakonyhájának most folyó kialakítása és felszerelése jelenti az alapítványnak a legnagyobb programját története során), identitástudat-megőrző programokat is támogatunk (itt olyanokra gondolok, mint a néptánccsoportok rendszeres támogatása, különböző ünnepi- és hagyományteremtő rendezvények megszervezése, Nemzedékek Találkozója, nyugdíjas pedagógusok találkozója), és az ötödik nagy tevékenységi területünk a pedagógusok szakmai fejlődése költségeinek biztosítása (jóformán a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség Temes megyei szervezetének összes költségét fedezi az alapítvány). Eddig úgy végeztük a tevékenységünket, hogy egyetlen olyan programunk sem volt a közel harmincéves történetünkben, amelyet le kellett volna állítani forráshiány miatt. Köszönhető ez elsősorban a különböző pályázatoknak, de az önzetlen támogatóknak is (cégekre és magánadakozókra gondolok), valamint azoknak, akik a jövedelemadójuk 2%-át felajánlják az alapítványnak, akiknek ezúttal is köszönetet mondok az alapítvány támogatásáért, és reményemet fejezem ki, hogy az elkövetkezőkben is partnereink lesznek a különböző programok megszervezésében.
Visszatérek és kibővítem a fentebb említett tehetséggondozást. Tanulmányi ösztöndíjakat biztosítunk 10 kiemelkedő eredményt elérő diáknak, és szeretném megjegyezni, hogy ez volt az első programja az alapítványnak; az 1992–1993-as tanévben indítottuk, és azóta ezt a programot megőriztük. A különböző versenyeken, olimpiászokon, tudományos konferenciákon rendkívüli eredményeket elért tanulókat a Nemzedékek Találkozója alkalmából pénzjutalomban részesítjük, a kiváló tanulmányi eredményeket elért diákokat pedig a tanév végén részesítjük pénzjutalomban. A Tehetségpont regisztrációján túl rengeteg olyan versenyt, tábort, szakmai műhelyt, pedagógusokat fejlesztő tevékenységet szervez és támogat az alapítvány, ami nélkül elképzelhetetlen a tehetséggondozás a Bartók Béla Elméleti Líceumban, és természetes, hogy a kezdetektől fogva és a következőkben is partenerei leszünk az iskolának a Tehetségnap megszervezésében, amit sajnos az idén más formátumban kellett megszervezni, mint ahogy azt eddig megszoktuk, és továbbra is ki szeretném emelni, hogy a Bartók Béla Alapítvány komoly partnere és támogatója marad a líceumnak a tehetséggondozó program folytatásában is. Úgy érzem, hogy pillanatnyilag az iskolának ez a legfontosabb feladata és szerepe.
Mit kellene tudniuk a szülőknek/diákoknak a Szülőföldön magyarul program (oktatási-nevelési támogatás) idei pályázati kiírásairól?
Ez a program idén is beindult. Szeretném megjegyezni, hogy Temesváron tartotta Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár azt a sajtótájékoztatót, ami ezt a programot elindította. Úgy érzem, hogy ezzel elismerését fejezte ki a Temes megyei magyar oktatás iránt. A program eredeti időszaka március 5. – április 30. volt, de az egészségügyi helyzet ebbe beleszólt, úgyhogy a program lebonyolítója, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége kérvényezte ennek az időszaknak a meghosszabbítását, ami megtörtént, az új határidő október 30. Egyébként a pályázati űrlapok már megérkeztek, Temes megyében általában 1300–1400 óvodás és diák részesül a 22.400 Ft-os nevelési, oktatási, valamint a tankönyv és taneszköz támogatásban. A körülmények és feltételek nem változtak: pályázati űrlapot kell kitölteni, ehhez mellékelni kell a szülők személyazonossági igazolványát, és az óvoda/iskola által kiállított látogatási 
igazolást. Változatlanul maradt az a helyzet, hogy azok, akinek a hiányzásai meghaladják a 15 órát az első szemeszterben, elesnek ettől a támogatástól. Ha megkésve is, de ez a program az idén is zajlani fog, és bizonyára mindenki meg fogja kapni a megérdemelt támogatását.
A beolvadás veszélye is fenyegetheti azokat a magyarokat, akik szórványban élnek. Hogyan tapasztalják ezt a pedagógusok? Nagyobb erőfeszítést igénylő feladat ma egy magyar iskolában oktatni Temesváron, mint harminc évvel ezelőtt?
A statisztikai és demográfiai adatok egyértelműek: sajnos húsz év leforgása alatt a magyar közösség Temes megyében 62.000-ről 36.000 főre apadt, és ez rányomja a bélyegét az iskolára is, hisz 1990-ben még 1990 magyar gyermek járt anyanyelvű iskolába, az utóbbi időben a gyerekek száma már csak 820–830 között van. Mondjuk az örömteljes tény, hogy évek óta ez a szám már nem csökken, ami a magyar pedagógusok áldozatos munkájának és plusz erőfeszítésének köszönhető. Természetes, hogy nagyobb felelősség, és nehezebb a magyar iskolában tanítani, hisz a diákjaink jó része most már vegyes házasságból származik, a magyar nyelvet nem mindig beszélik tökéletesen, vagy akár elfogadható szinten, úgyhogy ma már nem csak az oktatásra és a nevelésre kell koncentrálni a tananyag leadásakor, hanem óvónőink és tanítóink elsősorban a magyar nyelv elsajátítását is fel kell vállalják a kis osztályokban, hogy akkor, amikor már ötödik osztályba, vagy líceumba érkeznek a tanulók, a nyelvi gátak ne jelentsenek akadályt a tananyag elsajátításában. Én ebből a szempontból optimista vagyok, hisz egyrészt az iskola kezdeményezésére, másrészt az alapítvány támogatásával egy egész sor olyan tevékenység zajlik az iskolában, amely a magyar nyelv elsajátítását szolgálja.
Mi a véleménye a magyar nyelven való oktatás jövőjéről Temesváron? Ön szerint húsz-harminc év 
múlva is lehetőség lesz itt magyar nyelven való tanulásra? Fejlődhet-e a magyar nyelven való oktatás annak irányába, hogy egyes temesvári egyetemeken magyar nyelvű oktatás lehetősége is legyen?
Ha reálisan nézzük a helyzetet, akkor több mint valószínű, hogy a magyar lakosság száma a továbbiakban is apadni fog, az elszórványosodás még hangsúlyozottabbá válik. Úgy érzem, hogy ezt a folyamatot megállítani nem lehet, lassítani, ellensúlyozni viszont igen. Nekem meggyőződésem, hogy húsz-harminc esztendő múlva is lesz magyar nyelvű oktatás Temes megyében; lehet, hogy nem 12, hanem kevesebb helyszínen, mint jelenleg, de hogy a Bartók Líceum megőrzi az iskolaközpont szerepét, az biztos. Ami az egyetemi oktatást illeti, Temesváron nem volt magyar egyetemi oktatás sosem; a ’90-es években voltak bizonyos próbálkozások egy-két karon, hogy magyar csoportokat létesítsünk, de ez sajnos kudarcba fulladt, elsősorban a jelentkezők hiánya miatt. De magyar diákok vannak a különböző egyetemi szakokon, ezért egy magyar bentlakás megteremtésének a lehetőségére koncentráltunk, és 2019 októberében be is indult a Bolyai János Szakkollégium, ahol 28 magyar egyetemista kapott szállást. Ennek a kollégiumnak a szerepe nem csak a szállás biztosítása, hanem olyan plusz felkészítők, kurzusok, tréningek megszervezése is, amelyek az egyetemi tanulmányokat kiegészítik és emelik ezeknek az értékét, valamint a közösségi életre készítik fel az egyetemistákat. Örvendetes, hogy ez a kollégium az első működési évében már megtelt, pillanatnyilag is nagy az érdeklődés iránta. Úgy érzem, hogy ezt az intézményt is hosszútávra hoztuk létre, és az elkövetkező évtizedekben szolgálni fogja a románul tanuló magyar egyetemistákat.
Bîtoancă Diana
Képek: Orosz Sándor