Még napjainkban is előfordul, hogy a hit és vallás kérdéseihez a szigort és komorságot társítjuk. Hogy ezt megcáfoljuk, elég megismerkednünk a Gerhardinum fiatal tanító nénijével. Összekulcsolt kis kezekről, számottevő percekről, kirándulásról, nagycsaládról beszélgettünk Gál Anna-Máriával.
Te nagycsaládban nőttél fel. Mit gondolsz, ez befolyásolta a pályaválasztásodat?
Nagyon hálás vagyok szüleimért, testvéreimért. Olyan jó, mikor az egész család összegyűlik valamilyen ünnep alkalmával. Leginkább édesanyám végtelen türelme, szeretete, bizalma befolyásolt, az, ahogyan hozzánk viszonyult, és a körülöttünk lévő gyerekekhez. Édesapám is sokat foglalkozott gyerekekkel. Sokszor találkoztam olyan emberekkel, akik hálásan beszéltek róla, mert gyerekkorukban valamelyik általa szervezett tevékenységen vettek részt.
Segít ez a tény a munkádban?
Igen, sokszor ebből is erőt merítek, és persze ők is biztatnak, és megerősítik, hogy nagyon fontos hivatásom van. Sokszor nemcsak lélekben, hanem konkrétan ott vannak, ha szükség van rájuk, például, ha barkácsolni kell valamit, vagy táborozunk. Ez ugyanúgy a testvéreimre is érvényes, ők is sokszor támogatnak.
Mesélted, hogy sokat kirándultatok gyerekkorodban a családdal. Miért fontos ez egy gyerek életében?
Nagyon sokat kirándultunk, sok szép emlékem van, ami az utazásokról maradt meg. Mindig autóval utaztunk, a megtett távolságok gyerekként nagyon hosszúnak tűntek, így volt idő, hogy utazás közben énekeljünk, mondókázzunk, imádkozzunk. Szerintem ez azért fontos, mert ilyenkor a család együtt van, és alkalom adódik egymás megismerésére, sok közös élményre. Így egy stabil kapcsolat alakul ki a család tagjaival. Azért is fontos, mert a családi szokások biztonságot, reménységet adnak. Nálunk az volt a szokás, hogy majdnem mindegyik vakációban elutaztunk otthonról.
A katolikus líceumban vagy tanító néni. Te magad is vallásos ember vagy?
Így van, a Gerhardinumban tanítok. Nem is olyan rég én is még diákként jöttem be a kapun. Itt végeztem el a líceumot. Igen, vallásos, istenhívő ember vagyok, már gyerekként így ismertem meg a világot, szüleim mélyen vallásos nevelésben részesítettek, imával kezdtük és zártuk a napot. Az Istenbe vetett hit meghatározta az életemet, az értékrendemet, ami nagyon nagy bátorságot és felelősségtudatot adott. Sokszor jutott eszembe a következő igevers: „Istennek semmi sem lehetetlen”.
A tanítói hétköznapjaidban ez hogyan van jelen? Te hogyan viszonyulsz a vallási témákhoz az óráid alatt?
Minden reggel összekulcsolt kezekkel kezdjük a napot. A rövid ima után, aki úgy érzi, hangosan kéréssel vagy hálaadással fordul Isten felé. Sokszor ezekből a kérésekből tudtam meg, hogy a családban valaki beteg, valakivel baleset történt, vagy valaki nagyon hálás valamiért. Ez a pár perc sokat segít kapcsolódni a gyerekekhez, ami nagyon fontos számomra.
Milyen félelmeid vannak a pályáddal kapcsolatban?
Nincsenek félelmeim. Bízok abban, hogy Isten mindig segít, amikor elbizonytalanodok.
Mi tartozik egy kisiskolás tökéletes napjához?
Szerintem fontos, hogy legyen egy felnőtt, aki legalább pár percre meghallgatja a gyereket úgy, hogy teljes figyelmét ráfordítja. Legyen a nap folyamán mese, mesemondás, meseolvasás.
Miért?
Azért, mert így érzi a gyerek, hogy annak a valakinek igazán fontos, valaki igazán kíváncsi rá. Így alakul ki benne a bizalom, így lesz nyitott a világ megismerésére. Ezekkel a jelentéktelennek tűnő percekkel csodákat tudunk tenni. Észrevétlenül hozzájárulunk a gyermek személyiségének fejlődéséhez. A mese pedig növeli a fantáziát, kreativitást, szókincset, a jóra való törekvést. A mese alatt együtt töltött percek erősítik a köteléket.
Milyen iskolán kívüli tevékenységeitek vannak?
Nagyon szeretem az iskolán kívüli tevékenységeket, azért, mert így alkalom adódik új tevékenységek megismerésére, kipróbálására, a város felfedezésére. Színházban voltunk akárhányszor gyerekelőadás volt. A könyvesboltokban a könyvek, az olvasás iránti szeretetet próbáltam a gyerekeknek átadni. Vasárnaponként a szentmisén szavaltunk, vagy csak együtt imádkoztunk. Sok világnapot ünnepeltünk meg, különféle gyűjtési akciókban vettünk részt, voltunk együtt boulder teremben, ahol a falmászást próbáltuk ki. Ezenfelül még nagyon sok más iskolán kívüli tevékenységet szerveztem az osztállyal, szeretek velük lenni iskolán kívül is.
Még fiatalabb vagy, mint a tanítványaid szülei. Hogyan sikerül kiépíteni a megfelelő kapcsolatot a szülői közösséggel?
Nagyon fontos volt számomra, hogy harmonikus kapcsolatot alakítsak a szülőkkel, hiszen hatékonyabb a nevelés, az oktatás amikor együttműködünk. Szerintem szülőnek lenni a legcsodálatosabb dolog a világon, viszont egyáltalán nem könnyű, ezért mindig megértéssel viszonyultam a szülőkhöz. Nagyon hálás vagyok, mert olyan szülők gyerekeit oktatom, akik nagyon sokszor segítséget nyújtottak, támogattak.
Új csapattal indulsz ősszel! Hogyan készülsz rá?
Egyelőre még a negyedikeseimmel örülök minden pillanatnak, csak néha gondolok arra, hogy egy félév múlva el kell búcsúzzak tőlük. Az új csapat tagjaival is ismerkedem, kezdek terveket, célokat kitűzni.
Vannak-e előre megfogalmazott céljaid, elvárásaid?
Mindig vannak céljaim. A következő csapattal is célom, hogy egy jó osztályközösséget kovácsoljunk össze, egy támogató közeget alakítsunk ki, ahol a gyerekek tehetsége és kreativitása kibontakozhat.
Azt szokták mondani, hogy jó gyerek és szép vénasszony nincs. Te mit gondolsz erről?
Szerintem minden gyerek jó, minden gyerek áldás, és minden gyerek más.
Molnos Ildikó