Interjú Makai Mercedes festőművésszel
Melyik volt számodra a legemlékezetesebb feladat az egyetemen?
Entrópia. Nagyon sokszor kaptuk ezt a feladatot az egyik tanárunktól.
Milyen anyagból, mekkora méretben dolgoznál szívesen, ha nem számítana az ár?
Falnagyságú, óriási vászonra szeretnék festeni mindenfélével. Mindent kipróbálnék. Olyan lenne, mint egy gyakorlófelület.
Irigylem azokat a művészeket, akiknek hatalmas műterme van. Az a szabadság. A tudat, hogy az a rész a tiéd, ha összecsapod a falat, semmi baj. Ha egy művésznek nincs elég tere, meg van kötve a keze. Ez egy koszos munka. Megszoktam, hogy nem lehet kimosni a piros olajfestéket. Annyi ruhám ment így tönkre, anyukám jobban bánta, mint én, az évek alatt. Én egy idő után megszoktam. Egy nadrágomat sajnálom csak. De ez ezzel jár.
Kinek készíted alkotásaidat?
Csakis magamnak. Egy jó ideje csak magamnak. Régebben, fiatalabb koromban voltak megrendeléseim. Rossz tapasztalatom is volt kétszer. Végül nem vitték el. Az egyik egy nagyobb munka volt. Ott nagyon megfordult bennem ez, hogy én nem akarok másnak festeni többet. Rájöttem arra, hogy hiába jól ment a beszélgetés, megbeszéltük, mi, hogy, ő végül is nem azt akarta, hogy én is legyek benne, csak másoljam le azt, amit ő adott. Ez nem én vagyok. Nem szeretek másolni. Nagyon rossz tapasztalat volt, nagyon megsínylettem….
Van ennek szerinted egy terápiás vonulata is?
Teljes mértékben. Van. Néha, már ha csak firkálok, az is segít. Nem kell, hogy egy gyönyörű festmény legyen vagy egy gyönyörű rajz. Nagyon sokat használ. Gyerekkoromban is rengeteget rajzoltam. Lehet, hogy innen jön ez. Hogy már gyerekként felfedezed azt, milyen jó, ha csak csendben rajzolsz. Azt szeretem, amikor annyira beleélem magam, hogy elfelejtek mindent. Ritkán jön össze. Nem mindig sikerül. De mikor sikerül, olyan jó érzés. Olyankor az a nap már jó. Azt nagyon szeretem azt az érzést. Ez egy terápia. Minden kijön, ha kiengeded.
Hol leszel és mit csinálsz 5 év múlva, ha életed álmaid szerint alakul?
Őszintén… A prioritás most a házasság és a családalapítás. Viszont nagyon-nagyon gondolkozom azon, hogy szeretnék lépni most egy nagyot, afelé, hogy az életem része megint inkább csak a művészet legyen. Szeretnék színezős terveket csinálni gyermekeknek, esetleg felnőtteknek. Vágyom arra is, hogy csináljak egy ilyen interaktív „kirajzoló” könyvet. Amit, ha megvesz az ember, minden napra kirajzolhatja az adott napot érzelmek, színek alapján. Vagy tanácsokat adni benne, hogy ma például megpróbálhatnál rajzolni egy fát.
Úgy érzem, hogy szeretnék fejlődni, valami olyat csinálni, amit tényleg szeretek. Nem akarok úgy dolgozni, egész életemen keresztül, hogy muszáj ezt megcsinálnom, mert, hogy muszáj a pénz miatt. Most pont azt hanyagolom el, ami miatt tanultam, ami én vagyok. Azt is el tudom képzelni, hogy órákat adjak vagy hétvégi műhelyeket tartsak, de akkor az arról szóljon, hogy kevés gyermek, hogy jól lehessen dolgozni. Akkor az az 1-2 óra csak a miénk és csak a művészeté. Zene, nagy tér, fény. Minden adott legyen a hangulatnak.
Inspirálnak a gyerekek? Hatással van a munkáidra, hogy gyerekekkel dolgozol?
Tavaly nyáron fejeztem be a mesterit és az egyik tanárom, mikor készültünk a mesteri diplomamunkára akkor mondta is, hogy a vázlataimon látszik, hogy gyerekekkel dolgozom. Mert nagyon színesek, vidámak, élénkek voltak. Ez szerintem tőlük is jön. Alapból szeretem a színeket. Kombinálni őket. Viszont lehet, hogy van egy ilyen, hogy tanulok a játékukból, tanulok a képzelőerejükből.
Milyen a világod?
Egyszerre figuratív, de absztrakt is. Az nagyon ritka. Szeretem a kettőt kombinálni. Mikor, melyik dominál, de nincs olyan, hogy csak absztrakt.
Érzelem vagy értelem?
Nekem teljes mértékben az érzelem. Mindig is az dominált. Nem csak művészeti ágon, hanem, ha az iskolát veszem, vagy, ha tanultam, mindig a belső intuíció és érzelmeim irányítottak. Aztán átgondolom. Viszont mindig az az első, hogy mit érzek most, hogy érzem magam.
A szüleid mit szóltak hozzá, hogy művész pályára adtad a fejed?
Anyukám mindig is úgy volt vele, hogy bármit, amit akarok, azt csináljak, tanuljak. Ő is szereti. Ő mindent szeret, amit festek, ha még nem is érti, mi van rajta.
Melyik testrészt kedveled legjobban?
Nekem igazából több testrész. De amit nagyon szerettem rajzolni egy időben, azok a kezek, az orr, a fül. Szerettem nagyon így a felsőkart is esetleg, nem csak a kézfejet. Viszont az orr…
Volt egy korszakom, amikor mindenhol volt egy orr. Szeretem a különleges orrú embereket. Akiknek tukánmadár orra van vagy akinek olyan csontos, de van benne egy mélyedés, vagy akinek pisze. Szeretem az orrokat.
Szereted nézni, megfigyelni az embereket?
Ohh, igen. Ez lehet néha fura is. A villamoson szoktam ezt csinálni. Próbálom úgy, hogy ne lássák, hogy bámulok valakit. Olyan érdekes, hogy mennyi félék vagyunk. Mindig ezen gondolkozom, hogy, mindenki annyira más. Szeretem nézni az idős emberek arcát, hogy mi látszik rajta. Hol ráncos, vajon, mitől olyan ráncos? Vagy akár a fiatalokat, hogy mennyire mások, mint mi voltunk. Szeretem bámulni az embereket, igen.
Szerinted a mesterséges intelligencia térhódítása hogyan hat a művészetre?
Azt mondanám, hogy egy bizonyos fokig, kiegészítő eszköznek, hogy segítsen téged még expresszívebb munkákat csinálni, addig jó. De az nem tetszik, amikor megmondod a mesterséges intelligenciának, hogy csinálj egy Van Gogh stílusú festmény ezen kép alapján és akkor megcsinálja. Mindig ez jut eszembe az AI-val kapcsolatba, hogy akkor tényleg helyettesíteni fogja a művészetet is. Amit igazából szerintem nem lehet. Mert az egy annyira személyes és annyi mindentől függ, hogy szerintem nem lehet.
Akkor téged inkább taszít, mint vonz?
Igen. Mindenféle szempontból. Kicsit bizarrnak érzem. Még nem tudtam vele megbarátkozni, pedig már én is beszélgettem vele. Muszáj volt, ki kellett próbálnom. De olyan furának érzem. Még nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ez jó dolog-e vagy nem jó. De nem tudom hova tenni, annyira idegen nekem. Nem ebben nőttem fel.
Mely művészek munkássága hat/hatott rád?
Szaktársaim munkássága hatott rám. Még inkább, mint a tanároké. Nagyon hiányoltam egyetem alatt, hogy a tanáraink nem mutatták meg saját munkáikat. Furcsa volt, hogy magukról nem beszéltek, hogy ők, hogy alkotnak. Nekem elzártságnak tűnt.
Azáltal is tudtunk volna sokat tanulni, ha mondjuk egyik nap azt mondja, na gyertek, elviszlek a műtermembe, nézzétek meg, hogy most min dolgozok. Ilyen nem volt. Ez nekem nagyon hiányzott. Szerintem vagány dolog lenne. Én megcsinálnám, ha egyetemi tanár lennék.
Ha átnézzük a művészettörténet nagy világát: szeretem az impresszionistákat. Még az absztraktok közül is van egy-egy olyan, hogy azt mondom: váó. De van a barokkból is. Szeretem a kortársakat is, Baselitz-et. Szeretem, hogy fejre állítja a festményeit és azáltal dinamikát kap.
Temesvár, 2025. 04. 02.