

konTEXT – Sátántangó
Krasznahorkai Sátántangójával ünnepli a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a magyar kultúra napját
Mi más mutatná meg az egy nyelvet beszélő közösség gondolkodásának mélységeit, mint az irodalom – ezért döntött úgy a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, hogy Krasznahorkai László több nyelven is megjelent Sátántangó című regényének részleteivel ünnepli a magyar kultúra napját.
A Svéd Akadémia indoklása szerint Krasznahorkai László „a lenyűgöző és látnoki műveiért” kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat; szövegei „az apokaliptikus terror közepette is megerősítik a művészet erejét”.
Krasznahorkai stiláris és gondolati intenzitása azt kéri, hogy az olvasó ne csupán kövesse a cselekményt, hanem engedje, hogy a történet beszippantsa, atmoszférája átitassa. Ezt a sodrást a Sátántangó különös következetességgel hozza: egy elhagyott gazdaság, egy tanyavilág, ahol az emberek folyamatos esőzésben, sárba ragadva élnek, várva valamire – vagy talán már nem is várnak, nem is remélnek. A regény fokozatosan válik a kilátástalanság, a reménytelenség meditációjává. A Sátántangó rituálé is, egy körkörös mozgás, visszatérés, helyben toporgás, ez a ciklikusság pedig az olvasót is az apokaliptikus világkép részesévé teszi.
A regény kulturális hatása összművészeti referenciává vált: filmadaptációja, amelyet Tarr Béla rendező jegyez, a magyar és az európai filmművészet egyik meghatározó alkotásává vált, és ez ma már egy lezárt életmű felől is értelmezhető. (Tarr Béla 2026. január 6-án elhunyt.)
Az est művészei január 22-én 18:00 órától, a Florimund Mercy utcai Cărturești Mercy könyvesbolt kávézójában a szöveg új olvasatát kínálják, mégpedig a művészeti ágak közötti párbeszéd formájában. A társulat színészei – Grgić Nikoletta, Lajter Márkó-Ernesztó és Tóth Dániel – részleteket olvasnak fel a Sátántangó című regényből, miközben Krasznahorkai szövege – Găurean Cristina grafikus helyben készülő szénrajzai és Cári Tibor zeneszerző improvizációja révén – más művészetek kifejezési formáival is kiegészül.
Az esemény a konTEXT programsorozat része, olyan találkozási tér, ahol a különböző művészeti nyelvek közösen hoznak létre új összefüggéseket.
A szöveg román nyelven, felirat formájában is követhető lesz.
A részvétel ingyenes, de a férőhelyek száma korlátozott. A szervezés megkönnyítéséhez kérjük, jelezze részvételi szándékát az alábbi űrlapon.
KONTEXT – Sátántangó
felolvasás, élő grafika, videóprojekció, zenei improvizáció
Cărturești Mercy könyvesbolt (Florimund Mercy utca 7. sz.)
2026. január 22., 18:00
