

Falak mögött – Temesvár épített örökségének védelme
november 19, 🕐 17:00 - 18:30
Temesvár mai központját egy szerencsés korszakban építették. A XIX. század nagyobbik felében, de különösen a kiegyezés után sikeresen találkozott az igényesség, az akarat és az anyagi háttér, aminek eredményeként impozáns épületekkel gazdagodott. Ennek okán a város nagyszámú műemlékkel rendelkezik, számos klasszicista, eklektikus, neoreneszánsz, szecessziós épületet emeltek. A belváros épített öröksége igen jelentős, az elmúlt években több kezdeményezés indult ezek restaurálására és ezáltal az idegenforgalmi potenciál növelésére. Ezek egy része sikeres volt, másik része kevésbé.
A beszélgetésen egy építészmérnök, egy építőmérnök és egy történész a város épített múltját, annak mai állapotát és a benne rejlő lehetőségeket vizsgálja meg. Egyikük Makovecz Imre életútjának, alkotásainak kutatója, másikuk egy Makovecz-alkotás tervezésében és kivitelezésében részt vállaló építő. Kettejüket egy történész invitálja vitára, érvelésre, baráti beszélgetésre. Mindemellett bepillantást kaphatunk abba is, hogy más városokban milyen eredmények és tapasztalatok vannak ezen a téren.
A város épített örökségének védelme mindannyiunk felelőssége, ápolásához pedig civil kiállásra, igényességre és polgári magatartásra van szükség. Vendégelőadónk, dr. Erhardt Gábor szavaival élve: „az építészet nem szabályozási vagy beruházási, hanem kulturális kérdés!”
Résztvevők:
Dr. Erhardt Gábor Pro Architectura és Ybl-díjas építész, az MCC Építészet és Emlékezet Műhelyének vezetője
Dr. Nagy-György Tamás építőmérnök, a Temesvári Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karának professzora
Fodor Enikő helytörténész, a Bartók Béla Elméleti Líceum tanára
Tisztelettel kérjük, részvételi szándékát az alábbi űrlap kitöltésével jelezze:
https://feliratkozas.mcc.ro/temesvar-falak-mogott…
A Facebook-eseményen való visszajelzés nem minősül regisztrációnak, kérjük, a regisztrációs lapot is töltse ki.

