

Élő hagyományok – Néptáncgála. A Bánsági Magyar Napok 100/30 nyitórendezvénye
A történet 100 évvel ezelőtt kezdődött, hiszen 1926-ban alakult meg a Temesvári Magyar Nő és Leányegylet. 1996-ban alapították a Temesvári Magyar Nőszövetséget, illetve 30 éve szervezték meg az első Bánsági Magyar Napokat.
Az idei Bánsági Magyar Napok 100/30 rendezvénysorozatunkat egy leánykörtáncnak tekintjük. Az erős, tolakodó néha agresszív legényesek világában mi, temesvári és bánsági nők május 9-21 között felkínálunk egy másik ritmust és dinamikát. Figyelmünket a szépre, az arányokra irányítjuk, ezáltal harmóniát teremtünk.
A Bánsági Magyar Napok 100/30 nyitórendezvénye az Élő hagyományok néptáncgála.
Temes megye több településéről érkező gyermek- és ifjúsági tánccsoportok lépnek színpadra, hogy bemutassák a magyar néptánc gazdag és sokszínű világát. A fiatalok lelkesedése és tehetsége garantálja, hogy a hagyományokat nemcsak megőrizzük, hanem megéljük.
A gála során autentikus viseletek, lendületes táncok és örömteli élmény várja a közönséget. Ez az esemény évről évre bizonyítja, hogy a népi kultúra élő érték, amely nemzedékről nemzedékre száll tovább.
A szülőknek, nagyszülőknek külön köszönjük a sok alsószoknya, és ing kivasalását, keményítését. Kétségtelen, hogy az ő munkájuk emeli a műsor értékét.
