„A gép forog, az alkotó pihen”. A szállóigévé vált, klasszikus verssor a modernitás koncentrált gondolatát ragadja meg: a Teremtő belehelyezte a világot, és benne az embert, az Időbe; majd magára is hagyta az egész Univerzumot, hogy lebegjen a jelentés nélküli, közönyös űrben. Madách Imre azonban nem áll meg ennél a mechanikus és mára már mélységesen depresszívnek ható világképnél, ő a történelmet sátáni rémálomnak tekinti, amelyet Ádám álmodik, nekünk és velünk. Mindhiába áll ellen Lucifer, mégis a Megváltás ígérete ad értelmet a küzdésnek és a létezésbe vetett emberi bizalomnak. Éva a megígért Messiást hordja a szíve alatt, a Szeretet gyermekét, aki az ellenségképzés és szembenállás dialektikája helyett az elfogadás, azaz az emberi közösség lehetőségét és fölemelő feladatát hirdeti. (Visky András)

JEGYEK