Önmagában az, hogy egy etnikai vendéglőnek a világ bármely sarkán, legyen az olasz, spanyol, kínai, vietnámi vagy magyar, a tulajdonosa az adott nemzeti közösséghez tartozik, nem garancia arra, hogy az egy valóban jó étterem, viszont jelentősen növeli az autenticitás esélyét. Lehet, hogy elfogult vagyok az itáliai konyha irányában, de mintha az olaszok által működtetett éttermek jobbak lennének az átlagnál egész Közép-Európában. Ami nem mondható el a kínai vagy vietnámi éttermekről, ahol éppúgy megvan az egyenletes, Gauss görbét idéző szórás (azaz egészen gyenge és nagyon jó éttermek, egy erős középvonal mellett), mint a vendéglátóiparban általában.

Aradon és Temesváron, ahol az olasz tőke a rendszerváltás után igen hamar megjelent, ha az ember tíz-tizenöt éve az átlagnál jobbat akart enni, jóformán csak olasz étterembe mehetett. Jellemzően oda, ahol a tulaj is olasz volt vagy olasz ma is. Persze ezek között is van jelentős színvonal-különbség, minden esetre Temesváron mára megkapaszkodott az élvonalban néhány igencsak kiemelkedő olasz hely. A Caruso a fine diningra fogásokra állt rá, meglehetős sikerrel, a Locanda del Corso elsősorban a tengeri herkentyűkre és az olasz klasszikusokra, például a pizzára, míg a nemrég nyitott Massimo az olasz slágerételekre (legismertebb előételek, pizza, pasta) és a desszertekre.

A nemrégiben, a RoVinHud alkalmával volt szerencsém itt enni, s bizton állíthatom, hogy az a pizza-minőség, amit itt produkálnak, veri a közép-európai pizzázók nagy részét, s még Olaszországban is megállná a helyét, nem is akárhogy. A társaság nagy része ezt ette, s cserélgettük is szeleteket. Vékony, roppanós, mégis könnyed tészta, minőségi rávalók, eltalált arányok az alap és a feltét között – így lehet összefoglalni a jó pizza lényegét, amit itt teljes mértékben teljesítettek.

Dorozsmai Endre gasztronómiai beszámolója az alábbi linkre kattintva tovább olvasható:

http://dorozsmaiendre.blogspot.ro/search/label/Massimo