Nemrég megjelent novelláskötetének címe, a Zorba lehelete görögországi történetet is sejtet, a borító kapcsán pedig valaki megjegyezte, hogy nagyon szép, jön, hogy kézbe vegye az ember. A temesvári Andrásy József korábban irodalmi esteken olvasott fel írásaiból, a közönség pedig érdeklődve fogadta. Könyvéből egyelőre tiszteletpéldányokat kapott, még ő is vár a terjesztéssel és az árral kapcsolatos további információkra. Ennek ellenére szemmel láthatóan örül, hogy egy csokorban láthatja a novelláit. Ahogy ő mondta, mindegyik a kedvence, bár utóbb kiderült, hogy kettőt különösen kedvel.
Sikerült betűről betűre újraolvasni, miután megjelent a könyv?
Megmondom őszintén, hogy nem! Még a korrektúra előtt olvastam át. Akkor muszáj volt és láttam, hogy van egy-két apró módosítás ahhoz képest, ahogy én írtam. Persze inkább helyesírási meg vesszőhibák, apróbb korrigálások voltak. A lényeg megmaradt. Ahol túl hosszú mondatot írtam, tettek egy pontot vagy kérdőjelt, picit átalakítottak rajta, de kevés helyen. Mondhatom, hogy szinte ugyanúgy jelent meg, ahogy elküldtem a kiadónak.
Mit szóltak a családtagok, a barátok, az ismerősök?
A családom természetesen nagyon büszke rám. A történteket már ismerik, mert elolvasták otthon vagy voltak a felolvasóesteken. Amikor befejezek egy novellát, a feleségemnek mutatom meg először és kikérem a véleményét. A báratok is nagyon várták már. Most arra várnak, hogy ők is kapjanak egy példányt.
Értsem úgy, hogy mindig számíthatsz a feleséged véleményére?
Nyilvánvalóan ő a legnagyobb rajongóm. Megmondja, hogy mi tetszik neki és esetleg hol változtatna. Néha megkérdezi, hogy ezt most miért írtam így. Sokszor még nincs is kész az elbeszélés vagy novella, de megmutatok neki egy részt, csak azért, hogy felkeltsem az érdeklődését. Ilyenkor azt mondja, fejezzem már be, mert alig várja, hogy lássa, mi lesz a vége. De még neki is csak akkor mondom el a teljes történetet, amikor már kész van, és elő merek állni vele.
Van közös kedvencetek ebből a könyvből?
Neki két kedvence van, a Nagyszombat és az Utolsó töltény. Én viszont mindegyik írásomat szeretem.
Kissé nehéz elhinni, hogy a novelláid között nincs olyan, amelyiket jobban szeretnéd, mint a többit…
Ha választani kellene, akkor Nagyszombat és a Vásárfia novellákat választanám. Utóbbitól féltem egy kicsit, mert úgy éreztem, nagy fába vágtam a fejszémet, de miután láttam, hogy a közönség, és főleg a kritika milyen pozitívan fogadja, ez lett az egyik kedvencem. A Nagyszombat pedig a leghosszabb novella, talán az egyetlen, amiben igazi párbeszéd szerepel. És olyan hangulata van, hogy bárhol és bármikor helytáll. Lehet, hogy szerénynek kellene lennem, de most nem vagyok az. Volt, aki azt mondta, hogy a juhász és az ortodox pap közötti párbeszéd olyan, mintha Wass Albert írta volna… ennél nagyobb elismerés nem kell.
Azért kíváncsi lennék, hogy a Vásárfiában mitől tartottál leginkább?
Ott sokat játszottam az idősíkokkal. Az ötvenes évekből származó mondattal indítom az elbeszélést, aztán a következő mondatnál a hetvenes években folytatom, majd az emlékképekben ismét előjönnek az ötvenes évek. Szinte észrevétlenül csúszik át az egyik idősík a másikba, ráadásul különböző szereplők meglátásain, mondatain keresztül. A vége pedig kicsit érzelgős. Nem mondom el, hogy miért… Talán egy kicsit rémisztő is… Nem akartam, hogy horror vagy valami hátborzongató legyen belőle, és megpróbáltam minél szebben ecsetelni azt, amikor valaki, tulajdonképpen egy szellem, hogy tér vissza. Ettől tartottam, de nagyon jó volt a fogadtatás.
A könyv címe a Zorba lehelete. Mi ihlette?
Szokás szerint egy novelláskötetnek az egyik elbeszélés adja a címét. A Zorba lehelete volt az egyetlen, ami ennek a célnak megfelelt. Remélem, hogy jó és tükrözi, amit ezekben az írásokban ki akartam fejezni. A címnek pedig semmi köze Nikosz Kazantzakisz könyvéhez, és az Anthony Quinn nevével fémjelzett filmhez. A Zorba lehelete tulajdonképpen egy taverna, egy vendéglő neve Görögországban, Lefkadán. És az egyik novellámnak a cselekménye ott játszódik, ezért kapta ezt a címet.
Mikor gondoltál arra, hogy egyáltalán papírra veted a történeteket?
Már egyetemista koromban is írtam, de akkor inkább amatőr szinten. Most is hobbiból írok, de remélem, hogy ez már nem hobbiszint. Akkor is jelentek meg írásaim, sőt színdarabokat is írtam, meg verset is. Öt-hat éve viszont annyi anyag gyűlt fel bennem, hogy úgy döntötten, leírom. Az első felolvasóestemen a Szösszeneteket olvastam fel, amelyek rövidebb történetek, élettapasztalatok, megérzések, karcolatok. Három nap alatt írtam ki magamból, és jól tudtam, hogy mit akarok kihozni belőlük. Persze ezek rövid lélegzetvételű, talán még nem is annyira komoly írások, akár újságrovatban is helyük lett volna. Majd engem is felkértek, hogy az egyik Kafka-évfordulóra, a Kafka-kávézóban olvassak fel részleteket az író műveiből. Románul, magyarul, mindegy, hogy milyen nyelven… Jóban voltam az akkori tulajdonossal, és azt mondtam neki, hogy inkább írok valamit Kafkáról vagy Kafkával kapcsolatban. Így született meg az Átváltozás, amit a Kafka-elbeszélés nyomán írtam. Ezt egy felolvasóest követte, és sokan azt mondták, hogy folytassam. Néhány nap múlva megírtam az Utolsó töltényt, és együtt olvastam fel a kettőt. Utána havonta, kéthavonta leírtam egy-egy ötletet. Most is több ötlet van bennem, de egyszerre csak egyet írok.
Akkor te nem azok közé tartozol, akik mindennap erre szánnak egy-két órát?
Nem. Amikor úgy érzem, hogy egy bizonyos gondolat vagy részlet, érdekes cselekmény készen van elejétől a végéig, le kell írjam, legalábbis le kell jegyzeteljem valahova, nehogy elfelejtsem. Attól függetlenül, hogy hány óra van, és hol vagyok… Lassan összeáll a kép, de néha két hétig hozzá sem nyúlok az elbeszéléshez, mert nincs időm, vagy nem vagyok olyan hangulatban. De az is elég sűrűn fordul elő, hogy megírom a csattanóját, majd az elejét, mert valahol el kell kezdeni, a közbeeső részeket pedig utána töltöm ki.
Kevésbé szokványos írási stílus, hogy a csattanóval kezded…
Mérnök vagyok, tudom, hogy kell kinézzen egy elkészült ház vagy épület, és azt is, hogy ehhez milyen lépéseket kell megtenni. Az már nem olyan nehéz, amikor időrendi sorrendbe teszem őket. Ugyanígy csinálok az elbeszélésekkel is.
Említetted, hogy mérnök vagy, pontosabban milyen területen dolgozol?
Egy építkezési cég műszaki igazgatója vagyok. Sokat járok kiszállásra, de Temesváron is jó néhány munkát felügyelek, az árajánlat-készítéstől kezdve egészen a befejezésig.
Találtál valami szépet a mindennapi munkádban, amiért reggelenként megéri bemenni dolgozni?
Nem építészmérnökként, hanem villamosmérnökként végeztem, de nem akartam valamelyik irodában leélni az életemet, ezért egy cégnél összekötöttem az irodát a tereppel. Eleinte költségvetésszámító-programot írtam, majd árajánlatokat, költségvetéseket is készítettem. Aztán feljebb kerültem és műszaki igazgató lettem. Szeretem azt, amit csinálok, mert változatos, mozgalmas.
Visszatérve egy kicsit a könyvre, mikor találkozhatnak veled felolvasóesten vagy könyvbemutatón a temesvári olvasók?
Szándékomban áll folytatni a hagyományt, hogy amikor befejezek egy novellát, fel is olvasom. Erre is sor kerül hamarosan, de egyelőre nincs kész, amit írok. Előtte viszont mindenképpen szeretnék tartani egy könyvbemutatót. Ehhez természetesen tudnom kell, hogy mennyibe kerül. Viszek magammal könyveket, amelyeket a helyszínen meg lehet vásárolni. Már meg is kértem valaki, hogy méltassa. Szeretném, hogy bort is kóstoljunk mellé, meg akarom adni a módját, de még nem tudom, hogy mikor és hol.
Kérdezett: Farkas-Ráduly Melánia (szovegkovacs.blogh.hu)