Petőfi Sándor: A HELYSÉG KALAPÁCSA – Színházi előadás a Bánsági Magyar Napok programjában

A helység kalapácsa Petőfi Sándor első könyve volt, 1844 októberében jelent meg (a Versek című, amely a költőnek igazi hírnevet szerzett, csak pár héttel utána, és ekkor fog hozzá a János vitéz írásához, amely visszavonhatatlanul a legnagyobbak közé emeli majd). A tiszteletdíjként 40 pengő forint járt, amit a költő azonnal elküldött szorult anyagi helyzetben lévő szüleinek. A Petőfi által hőskölteménynek nevezett mű nem aratott sikert, a kötetből még évek múlva is voltak fölös példányai a kiadónak, 1847-ben az összes költeményekből is kihagyta. Mi lehet ennek az oka? Talán az, hogy ez a komikus eposz nemcsak a műfaj paródiája akart lenni, hanem a korszak dagályos és cikornyás költészeti divatját és a nemzetieskedést is gúnyolta, ami a még éppen csak segédszerkesztővé előlépett ifjútól pimasz gesztusnak tűnhetett a kortársak szemében.

Annál sikeresebb lett a mű később, humorára, iróniájára, a szellemes szószaporítások groteszk képeire és a parádés hexameterek álpatetikus hangvételére egyre inkább vevő lett a közöség. Már a szereplők megnevezése is mosolyt csal az olvasó és a leendő néző arcára: Erzsók ötvenötéves bájaival, Fejenagy, a kovács, vagy mint őt a dús képzeletű nép költőileg elnevezé: a helység kalapácsa, Harangláb, a fondor lelkületű egyházfi, Bagarja, a béke barátja, Vitéz Csepü Palkó, a tiszteletes két pej csikajának Jókedvű abrakolója, A lágyszívű kántor és „amazontermészetü” felesége, Márta.

A mű minden bája és humora mellett ez az előadás a beregszászi társulatról is szól, arról, hogy a színház kapaszkodó, a túlélés eszköze. Nem hangoljuk át Petőfi művét, de abból indulunk ki, hogy ennek a társulatnak a tagjai a háború miatt most itt ülnek bőröndjeiken, és nem lehetnek otthon. A színen megjelenő Petőfi az Útilevelek kárpátaljai passzusaiból idéz, és hazagondolunk… Játékos, szabad színházat kínálunk, ezzel az előadással csatlakozva a Petőfi-emlékévhez, amelyben a költő születésének 200. évfordulóját ünnepeljük.

Fejenagy, a helyi kovács, azaz a helység kalapácsa – Szabó Imre

Erzsók asszony, a „szemérmetes” kocsmatulajdonos – Gál Natália

Erzsók asszony eladósorban lévő lányai:
Cséke Adrienn
Mónus Dóra

A helybeli „lágyszivü” kántor – Sőtér István

Bagarja úr, a csizmakészítő, a „béke barátja” – Szilvási Szilárd

Harangláb, a „fondor lelkületű egyházfi” – Jakab Tamás e.h.

Vitéz Csepü Palkó, az istállósfiú, azaz „a tiszteletes két pej csikajának jókedvű abrakolója” – Ferenci Attila

Márta, a kántor ,,amazontermészetü” felesége – Fornosi D. Júlia / Polyák Anita e.h.

Petőfi, Bíró – ifj. Vidnyánszky Attila m.v. / Séra Dániel e.h.

Kisbíró – Séra Dániel e.h.

Hercegek, grófok, válogatott cigánylegények
Orosz Ibolya
Orosz Melinda
Vass Magdolna

Színpadkép, látvány – ifj. Vidnyánszky Attila

Rendező – Vidnyánszky Attila