Maroknyi létszámú, mindössze 36 diákból áll az a gyermekcsoport, amely a vegyes tannyelvű, lugosi Eftimie Murgu Általános Iskola és Gimnázium magyar tagozatára jár. A nebulók osztatlan osztályokban tanulnak, elemi és felső tagozaton egyaránt, ám Madaras Andrea szerint az ilyen kislétszámú tanulócsoportban több idő jut egy gyermekre, ami segíti a tananyag elsajátítását és a diákok érzelmi intelligenciájának fejlesztését egyaránt.
Az egyébként hatszáz fős intézményben a magyar tagozaton tanító pedagógusokból és az itt tanuló gyermekekből álló közösség ugyan kicsi, ámde összetartó. A két tanerős elemi osztályba 24, a felső tagozatba 12 gyermek jár, őket nemcsak Lugosról, hanem Bodófalváról, Szapáryfalváról és Kastélyról íratták be a szüleik, akik fontosnak tartották, hogy magyarul tanuljanak. Madaras Andrea az iskola igazgatóhelyettese az első két összevont osztályban tanít.
-Nem lehet könnyű ebben a nagylétszámú iskolában, ahol a legtöbb diák román nyelven tanul, kitartani a magyar nyelvű oktatás fontossága mellett. Milyen érvekkel és milyen eszközökkel igyekeznek ráirányítani erre a figyelmet?
-Az iskola vezetőségében odafigyelnek a magyar tagozatra, jó a hangulat az intézmény falain belül. Épp ma beszélgettünk a magyar nyelv szabályairól egy kolléganővel, aki román tagozaton tanít. Magyaráztam neki, hogy a magyarban mennyire oda kell figyelni, mert egy vesszőnek a hiánya, vagy éppen az ott léte megváltoztatja a szó értelmét, meg hogy a j hangot hányféleképpen jelöljük. Azt válaszolta, hogy most már megérti, hogy miért íratják román osztályba a magyar szülők a gyereküket, mert van erre példa. Én viszont azt mondtam, hogy ha nehéz is, nagy lehetőség a nyelvtudás. A mi vidékünkön nagyon ritka az az eset, hogy egy gyerek ne tudjon románul. A környéken egyedül itt, Lugoson van magyar nyelvű oktatás. A szülőknek úgy szoktuk ajánlani a magyar tagozatot, hogy hangsúlyozzuk: tanulni anyanyelven a legkönnyebb és minél több nyelvet tudunk, annál több lehetőségünk van. Maga az iskolaépület biztonságos, új és nagyon szép, az osztálytermeink kényelmesek, fel vannak szerelve mindennel, ami szükséges a tanításhoz. Iskolabusz járatunk is van, ez az iskola előtt teszi le a gyerekeket és onnan viszi haza egy jól kitalált menetrend szerint. Az after school programot a magyar tagozaton is kérték a szülők, hogy legyen délutáni elfoglaltságuk a gyerekeknek. Itt előbb szabad tevékenységgel kezdünk, majd a házi feladatok megoldása, bizonyos esetekben a gyakorlás, felzárkóztatás jön. De a tehetséggondozásra is van igény és lehetőség. Mivel összesen 36 gyermek jár a magyar tagozatra, minden tanulóra nagyobb figyelem hárul, többet lehet velük foglalkozni. A felsős 12 fős csapat lelke a magyartanárnő, aki nagy odaadással foglalkozik a gyerekekkel. Sokat kirándulnak, erős kapcsolatot ápolnak a Bartók Líceumos testvérosztállyal, ahányszor csak lehet, részt vesznek az ottani programokon, mint például a Talentum tábor, a CoderDojo, a Játszóház. A népi hagyományainkat is igyekszünk őrizni, most januárban sikerült egy kis lelkes néptánccsoportot összehoznunk, az Erdélyi Hagyományok Házától jön hozzánk minden hónapban Balogh Zsolt néptáncot tanítani. Tanulmányi versenyekre visszük a gyerekeket, nemrég például a Zrínyi matematika versenyen, és helyesírási versenyen voltunk. Szép eredményeket hoztak a gyerekeink, büszkék vagyunk rájuk.
-A magyarul tanító pedagógusoknak az anyanyelvi tanítást, mint küldetést kell képviselni és a lelkesedést továbbadni a gyerekeknek… Vannak erőt adó, pozitív példák?
-Így év vége felé elfárad az ember, de a vakáció után újra kezdem és lelkesen folytatom, mert az a meggyőződésem, hogy igenis értelme van annak, amit teszünk. Május 3-tól van a beiratkozás és ezt az időt mindig nehezen élem meg, mert aggódunk, hogy vajon mennyi gyermekünk lesz majd a magyar tagozaton? Pedig a hétköznapok reménykeltők: az én osztályomban most van egy két olyan gyermek is, akik nem beszéltek magyarul. A nagymamájuk igen, de vele nem élnek egy háztartásban. Az apuka nemrég tért haza Németországból, a kislányát ide íratta be a magyar tagozatra, mert az unokabátyja is ide jár. Nekem nagyon nagy élmény őt tanítani. Rengeteg munkával jár, de olyan örömmel tölt el látni napról napra, ahogy halad, fejlődik, és mint egy kis szivacs, mindent magába szív. Nemcsak én, az egész osztály is örül, amikor nem az órai feladat során, hanem magától, játék közben szólal meg magyarul, hogy „Most te következel!” Ez megerősít, hogy nem hiába dolgozunk együtt szeptembertől… Kastélyról, – ami román falu – is van tanulónk. A szülök közül az apuka magyar és szerette volna, hogy a gyermeke gyakorolja a nyelvet. Előkészítő osztályos korában kezdte, az idén már hetedikes, úgyhogy reményeink szerint itt fejezi be a nyolcadik osztályt, nálunk. Tartjuk a kapcsolatot a temesvári Bartók Líceummal, az egy szuper iskola, ahová nyugodtan mehetnek tovább a gyerekek, ott minden biztosítva van számukra a folytatáshoz.
-Meg kell küzdeni minden évben azért, hogy a magyar ajkú gyerekek a magyar nyelvű képzést válasszák?
-Ez így van, folyamatos a küzdelem… Húsz évvel ezelőtt, amikor a pályámat kezdtem, a szülőfalumban, Szapáryfalván tanítottam jónéhány évig. Abban az időben még úgy volt, hogy ha magyar a család, akkor nem kérdés, milyen nyelvű iskolába íratják a gyermeket. De időközben nagyon sokan elköltöztek, az idősebbek kihaltak. Ott végül a gyermeklétszám hiánya miatt megszűnt a magyar nyelvű oktatás, így kerültem én is Lugosra. Szerencsére azért még van egy olyan fiatalokból álló közösség, akik magyar iskolát végeztek, és az ő gyerekeik járnak ide most, a magyar tagozatra.
-A magyar nyelvű oktatás segít összefogni a környék magyar nyelvű lakosságát?
-Mi, a magyar tagozat, amikor különböző programokat szervezünk, akkor a kicsitől a legnagyobbig mindenkit bevonunk. Az utóbbi években nagyon sikeres karácsonyi, vagy éppen évzáró előadásaink voltak, március 15-ét is megünnepeltük. Ezek nem kimondottan az iskoláról szólnak, sokkal inkább egy nagyon összetartó, magyar közösség együttlétei. Most, május 7-én készülünk egy anyák napi ünnepségre, amit nem az iskolában szervezünk, hanem Szapáryfalvára fogunk kirándulni, a lugosi és bodófalvi gyerekekkel és a szüleikkel együtt. Tervezünk egy évzáró játszóházat is, azt Bodófalván fogjuk rendezni, tehát arra törekszünk, hogy a gyerekeket s a szülőket a tagozat által összefogjuk. Ezzel együtt szeretnénk a külvilág felé is nyitni, hogy minél többen láthassák, hogyan érezzük magunkat az iskolában, milyen a kapcsolatunk a gyerekekkel. Ebben a közösségteremtésben nem vagyunk magunkra hagyva, vannak szervezetek és magánszemélyek is, akik segítenek az igyekezetünkben. A Bartók Béla Alapítvány például évek óta támogatja az iskolát főként pályázatok révén és ahányszor igény merült fel, az Integratio Alapítvány rendszeres programján a KultúrPénteken is mindig ott vagyunk. A Rákóczi Szövetség hét év óta iskolatáskákkal, ösztöndíjjal segíti a magyarul tanuló gyerekeket. A Bartók Líceummal tartott közös programok gazdagítják a szabadidő tartalmas eltöltésére alkalmas kínálatot. A lugosi református lelkész is támogat minket, amivel csak tud, de az RMDSZ-től is kapunk segítséget. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által biztosított támogatások, amelyek az oviba érkeztek és a bölcsőde építése mindenképpen jelentős beruházás volt és hozzájárult ahhoz, hogy már a legkisebbek is az anyanyelv közelségében cseperedjenek.
-Itt ezek szerint a lexikális tudás mellett a gyermekek lelki, mentális gondozása, a közösség fejlesztése is fontos része a pedagógiának.
-Határozottan igen. Meggyőződésem az, hogy a tanulás akkor teljes, ha a gyermek szeretetből kapja. Én miután becsuktam a tanterem ajtaját, igyekszem vidámnak, jókedvűnek lenni. Úgy gondolom ugyanis, hogy ha én jól érzem magam az osztályban, ez magával vonja azt, hogy a gyerekek is jól érezzék magukat, lazák legyenek, egymásra jobban odafigyeljenek. Ha látom, hogy valakinek gondja van, vagy adódik egy olyan téma, amit érzem, hogy meg kell beszélni, mindenképpen szakítok rá időt. Az osztályunkban az a szokás, hogy hétfőn reggel 8-tól 9 óráig személyiségfejlesztő órát tartok. Szeretik a gyerekek, amikor egy mondatban kell megfogalmazniuk, hogy mi volt jó, vagy mi nem volt jó a hétvégén. Nagyon odafigyelek, hogy az elfogadásra, a mások és önmaguk elfogadására neveljem őket. A 12 apró törpe, akiket most tanítok, összetartó, segítőkész közösség, nincs ellenségeskedés közöttük. Ha történik valami konfliktus, megbeszélik egymással. Ügyesen elmondják az érzéseiket, mert arra nevelem őket, hogyha az ember meg tudja fogalmazni, mit érez, akkor tudja kezelni is. Én is megosztom velük az éréseimet, és nem rejtem el a hibáimat. Előszeretettel szólnak néha, hogy: Tani! Nem húztad át a z betűt! Tani! Nincs pont a mondat végén! Erre az a válaszom, hogy köszönöm, hogy figyelmeztettél! Meg szoktuk fogalmazni azt is, hogy senki sem tökéletes. Felvállaljuk a hibánkat és javítunk rajta. Van például egy kisfiúnk, aki az év elején sokat sírt, de egy idő óta már bátran jön, és azt mondja, hogy szeret iskolába járni… Az ilyen apró, kicsi örömök, változások nagyon fontos kapaszkodók nekem. A mi munkánk eredménye nem látszik azonnal. Nem olyan, mint mondjuk egy fodrásznőnek a munkája, hogy leülök a székbe, és egy félóra, vagy egy óra múlva ketten örvendezünk a jó eredménynek, a szép frizurának. Nálunk ez nem így van. A tanítás hosszú folyamat, és mire meglátszik a valóságos eredmény, addig sok időre van szükség. Ezért az ilyen sikereknek számomra egyre nagyobb jelentőségük van.
-Hány év tapasztalata van ezekben a gondolatokban?
-24 éve tanítok, és – nem esik jól bevallani önmagamnak, de ha ezt tanítom a gyerekeknek, akkor nekem is így kell tenni -, azt hiszem, hogy az elejét elszúrtam a komoly, tanítónősködős magatartással. Nem mintha nem tanítanék most komolyan, teljes erőbedobással végzem a munkám. De ma már nemcsak mondom, hanem komolyan is gondolom, hogy azért vagyok itt, hogy újra elmagyarázzam, akár százszor is, ha valamit nem ért a gyermek. Neki csak az a dolga, hogy elmondja nyugodtan, ha ez a helyzet. Talán 14 éve változtam meg így. Időközben több tanfolyamon vettem részt, ami nyomot hagyott a hozzáállásomon. Nagyon szeretem ezeket az alkalmakat, mert sok újat tanulok, főleg a játékokat jegyzetelem, és amit csak lehet, beviszek az osztályba. Igyekszem ott jó hangulatot teremteni, és meg akarom tanítani nekik, hogy vannak jogaink, de vannak kötelességeink is. Különösen odafigyelek arra, hogy amikor kiértékelem a gyermek munkáját, akkor azt emeljem ki, ami sikerült. Nem arra fektetem a hangsúlyt, ami nem volt jó. Az biztos, hogy a szigorral, a fegyelemmel és a követeléssel nem működik a pedagógia. Amióta a pályán vagyok, mindig összevont osztályban tanítottam. Mindig is különböző gyermekeim voltak, ezért törekszem mindenkivel egyenként törődni. Azért szeretem ezt az iskolát, mert szeretek így tantani, szeretek a gyerekekkel értékes időt tölteni és minden nap tanulok tőlük valamit.
Varga Márta
fotó: Madaras Andrea
