„Egy fiatalnak szüksége van arra, hogy érezze, egy közösséghez tartozik.” – állítja Pál Tímea, a temesvári Eszterlánc egyik aktív tagja. A helyi magyar közösség nagy része tudja, hogy több néptánccsoport is működik Temesváron, de tudjuk-e azt, hogy a néptánc sokkal több annál, mint amit a színpadon láthatunk? „Szerintem az átlagos emberek egy része úgy tekint a táncra, mintha csak egy egyszerű sport, egy kis plussz tevékenység lenne.” – mondja Simonfi Sándor, aki szintén az Eszterlánc tagja, de az újszentesi Butykos néptánccsoportban is tevékenykedik. Beszélgetésünk alkalmából lehetőségem volt arra, hogy megtudjam, milyen értékekkel gazdagodhat egy ember a néptánc által. Célom főként az volt, hogy jobban megismertessem a temesvári közösséggel a fiatalok nézőpontjait, mert úgy gondolom, hogy rengeteg tevékenységet csak felületesen ismerünk. Nem is tudjuk igazán, hogy mennyi munka, szeretet és kitartás rejlik a háttérben. A szórványban pedig különösen fontosnak tartom azt, hogy tudomást vegyünk egymásról, a leghitelesebb forrást pedig a megosztott személyes tapasztalatok jelentik.
Számotokra mivel egészíti ki a néptánc a mindennapjaitokat? Milyen értékeket képviseltek általa? Már több éve, kiskorotok óta táncoltok. Mit gondoltok, főként mit tükröz a néptánc művészete?
Pál Tímea: A néptáncot életem fontos részének tekintem, mert általa megismerhetjük a magyar népi kultúrát és tovább is adhatjuk azoknak, akik minket követnek majd a csoportban. Mindenki összetartást lát bennünk. Óvodás koromban kezdtem el táncolni, és azóta is folytatom ezt a tevékenységet. Úgy gondolom, hogy értékes, mert egy fiatalnak szüksége van arra, hogy szórakozzon és érezze azt, hogy egy közösséghez tartozik. Közben pedig rendszeresen mozoghat és tanulhat is.
Simonfi Sándor: Nekem a tánc valami többnek tűnik, mint bármilyen más tevékenység. Mintha maga az életet jelképezné számomra. Szerintem ez nem csak rám vonatkozik, mert rengeteg olyan ember van, aki nagyon szeret táncolni. Az biztos, hogy különleges szerepet tölt be a saját életemben. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a mai fiataloknak is átadják a hagyományokat. Meg kell mutatni nekik, hogy nem csak egyszerű táncról van szó. Ez az egész nem csak arról szól, hogy elmegyünk egy fellépésre és táncolunk. Itt egy közösség élete mutatkozik meg, mert összegyűlünk és együtt szórakozunk.
A néptánc által lehetőségetek van arra, hogy olyan emberekkel töltsetek több időt, akiknek hasonló érdeklődési körük van. Milyen élményben részesültök ezáltal?
P.T.: Sokat segítünk egymásnak. Csoportunkban főként az összetartozáson van a hangsúly. Ha valaki bajban van, vagy nem tudja a lépéseket, szívesen állunk rendelkezésére. Szerintem ez a legjobb érzés, amit valaki tapasztalhat, mert megtanulunk odafigyelni egymásra. Ugyanakkor jó érzés tudni azt, hogy több korosztály is részese a tánccsoportnak. Fesztiválokon, rendezvényeken gyakran találkozunk hasonló érdeklődésű emberekkel, és sokat tanulunk egymástól.
S.S.: Vannak, akik tapasztaltabbak nálam, és gyakran az ő példájukat követem. Szeretek tanulni tőlük, mert sokat fejlődhetek, de ott vannak a kisebbek is, akiknek szívesen segítek. Hiába van a csoportban egy jó táncos, ha a másik kevésbé jó. Ha a „jó táncos” nem mutatja meg a többi tagnak, hogy mit kell javítania, az kihat az egész csoport működésére, és ezáltal nem válik jobbá. Attól, hogy valaki feljebb valónak tartja magát a másikkal szemben, senki sem fejlődik. Az együttműködés alapja a segítség, amit egymásnak nyújtunk.
Közvetlen környezetetekben – ez vonatkozhat a tánccsoportra is – van-e olyan személy, akit néptánc szempontjából példaképnek tekintetek?
P.T.: Egy konkrét személyt nem szeretnék megnevezni, de egy olyan ember a példaképem, aki határozott, pontos és magabiztos, de ugyanakkor oda tud figyelni a másikra. Tud szeretni és hinni az álmaiban.
S.S.: Számomra minden táncos egyenlő; ugyanolyan, mint én. Attól függetlenül, hogy egy tánccsoporton belül lehet nagyobb korkülönbség is, egy kisgyerek is ugyanolyan jól táncolhat, mint valaki, aki idősebb nála. Néptánc szempontjából mindenkit egyformának tartok.
Említettétek, hogy számotokra a néptánc egy hagyományt is jelképez. Nemrég láttam egy riportot a TV-ben, amelyben egy elhivatott néptáncoktató így nyilatkozott a hagyományokról: „A hagyományokat nem őrizni, hanem megélni kell.”. Mit gondoltok erről?
P.T.: Szerintem ezt a „megélést” a felszabadultságra és az élvezetre érti, mert nem elég az, hogy jól járd ki a lépést, hanem élvezned is kell azt, amit csinálsz. A közönségnek látnia kell az arcodon, hogy szeretsz táncolni. Még akkor is, ha elrontod a lépést. Improvizálsz, és minden megy tovább. A hangulat mindig jó szokott lenni a próbákon is, mert kikapcsolódunk. A fellépésekről is azt mondhatom, hogy mi szórakozunk a színpadon. Annak ellenére, hogy néha izgulunk előtte, beleéljük magunkat a táncba minden alkalommal.
S.S.: Véleményem szerint ezalatt azt értette, hogy a szórakozás a néptánc egyik legfontosabb része. Egyesek úgy gondolják, hogy kötelességből táncolunk, mert őriznünk kell a hagyományokat, pedig nem így van. Gondoljunk csak vissza a régi „falusi életre”, hiszen a tánc volt az egyetlen szórakozási forma, és az emberek főként a táncházak által találkozhattak; itt létesítettek kapcsolatot egymással. Az egyik udvarolt, a másik szórakozott, és még sorolhatnám. Akkoriban nagyobb volt az összetartás. Szerintem a lényeg abban rejlik, hogy az emberek milyen kapcsolatban vannak egymással. Igen, a néptáncot meg kell élni, mert valami csodálatos dolog, amikor látod a táncosokon az örömöt, a lelkesedést. Már attól a pillanattól kezdve, hogy feljönnek a színpadra, magávalragadó a tánc iránti szeretetük.
Tapasztalataitok alapján, hogyan állnak hozzá a néptánchoz azok az emberek, akik nem táncolnak? Milyennek tekintik ők ezt a művészetet?
P.T.: Sajnos sok olyan ismerősöm van, aki a nehézségekre hivatkozva lemondott a néptáncról. Egyesek úgy érezték, hogy emiatt nem tudják folytatni, másoknak pedig közbejöttek különböző iskolán kívüli tevékenységek, vagy éppen elvégezték a sulit, és el kellett menniük egyetemre, vagy akár dolgozni. Nekem is volt egy olyan időszakom, amikor abba akartam hagyni a táncot, de szerencsére a társaim arra bíztattak, hogy ne mondjak le erről, és nem engedték, hogy kiálljak a csoportból. Ez volt az egyik legjobb döntésem. Ezen kívül azt gondolom, hogy az emberek általánosan szeretik a néptáncot, mert hozzátartozik a magyarságunkhoz.
S.S.: Én is sok olyan embert ismerek, aki kiállt a néptáncból, vagy nem táncol azért, mert megrémisztette őt ennek nehézsége. Sokan attól félnek, hogy nem fognak belejönni, és hogy senki sem fog nekik segíteni. Ezek azok az előítéletek, amelyek előidézik ezeket a félelmeket. Mások azt gondolják magukról, hogy nem elég kitartóak ehhez; alábecsülik magukat és „elkönyvelik” azt, hogy nem lennének képesek erre, pedig szerintem bárki meg tudna tanulni néptáncolni. Úgy gondolom, hogy nincs olyan személy, aki ne tudna táncolni. Láttam olyan embert is, akinek két „botlába” volt, de mégis volt elég akaratereje ahhoz, hogy szabadon mozogjon, és engedte, hogy a néptánc varázsa magával ragadja. Ez a pozitív hozzáállás!
Milyen rendezvényeken szoktatok résztvenni a tánccsoporttal együtt? Van-e ezzel kapcsolatban egy olyan élmény, amit kiemelnétek?
P.T.: Általában fesztiválokon szoktunk fellépni, például a Szívek Fesztiválján, vagy a Bánsági Magyar Napokon, de tavaly nyáron esélyünk volt arra, hogy egy görögországi fesztiválon vegyünk részt. Nagyon jól éreztük magunkat, és a „táncos éveim” alatt ez volt az eddigi legszebb élmény számomra. Tánccsoportunk tagjai fontosnak tartják azt, hogy ápolják a néptánc hagyományát, és ezért nagyon jó közösségnek tekintem őket. Jó idetartozni!
S.S.: Elég gyakran fel szoktunk lépni Magyarországon is, mert rengeteg meghívást kaptunk Szegedről, Budapestről és más helyekről is. Fontos nekünk az együttlét, ezért egyesek tényleg azért táncolnak, hogy részesei lehessenek a közösségnek, mert sokat szórakozhatnak. Még akkor is, ha elrontanak egy lépést; jót nevetnek rajta, és folytatják, hiszen nagyon ragaszkodnak hozzá.
Mik a terveitek a jövőre nézve? Szeretnétek továbbra is néptáncolni?
P.T.: Szabadidős tevékenységként mindenképpen folytatni szeretném a táncot, és ha majd másfelé visz az út, remélem, hogy találok egy olyan csoportot, ahol folytathatom, ugyanilyen lelkesedéssel mint eddig.
S.S.: Határozottan ezt a pályát szeretném választani a jövőben. Ebben a szakmában egy oktatónak jelentős szerepe van, és én úgy érzem, hogy néptánc nélkül nem tudnék élni. Az egyetlen igazi kikapcsolódást jelenti számomra. Úgy terveztem, hogy a jövőben, miután elvégeztem az egyetemet, oktatóként és táncosként is tevékenykedek majd, viszont elgondolkodtató az, hogy kizárólag ebből a szakmából anyagi szempontból sajnos nem lehet megélni.
Mit üzennétek azoknak az embereknek, akik nem néptáncolnak? Miért lenne jó csatlakozniuk egy tánccsoporthoz?
P.T.: Tapasztalataim alapján, azt üzenem nekik, hogy legyenek lelkesek és találjanak elegendő akaraterőt arra, hogy legalább kipróbálják a néptáncot. Csatlakozzanak bátran egy ilyen közösséghez, mert tudom, hogy jó helyen lesznek, hiszen a csoport valóban összetartó.
S.S.: Mindenféleképpen próbálják ki a táncot, és ne hagyják ki ezt a lehetőséget. Keressenek egy olyan közösséget, amelyben jól érzik magukat. Több olyan személyt is ismerek, aki nem feltétlenül a táncot szereti, de mégis a tánccsoport része, mert átérzi a próbák hangulatát. Nincs olyan, hogy „nem jó táncos”. Nem is létezik „legjobb táncos”.
Köszönöm a beszélgetést!
Bîtoancă Diana