Csavar Dína: A liget padján
Egy ösvény – varázslatos helyre csábít.
A lélek békét, erőt áhít.
Macskaköves járda szélén álló szobrok,
utánatok tömérdek fájdalmas könny hullott.
Virágzó rózsák, tulipánok, liliomok,
ragyognak, mint nyári égen a csillagok.
Zöldellő fák, füvek, bokrok –
mezítláb, önfeledten futkosok.
Sötétben világító lámpák,
az utat – utam, utad – mutatják.
Melengető nyári napsugár,
arcod lebarnította már.
Egy pad: sok embert vigasztalt –,
megnyugvást és örömöt kínált.
Egy szökőkút: elgondolkodtatott…
Miért szomorkodjak, ha itt erőt kapok?
A hatalmas ég, ahol sok imádság elfér,
tengernyi gyászos, kérő, hálaadó eszmék –
állatok, növények, emberek, kik a földön élnek –
vajon kinek köszönhető mindez?