Bakos Ágnes-Mónika már sok kisdiákot engedett útjára.
Temes megyében, Lugoson született, Nagybodófalván nevelkedett, édesapja ott volt húsz évig iskolaigazgató, édesanyja tanítónő. Általános iskolai tanulmányait már Temesváron, az akkori 2-es számú Matematika-Fizika Líceumban végezte. Innen került Nagyváradra, 1985-ben diplomázott a Iosif Vulcan tanítóképzőben. Rögtön utána kinevezést kapott, immár 36 esztendeje a Bartók Béla Elméleti Líceum tanítója. Vele beszélgetünk pályáról, hivatásról, döntésekről.
Mi késztetett arra, hogy ezt a pályát válaszd?
Pedagóguscsaládban születtem, második gyermekként. Belenőttem… Óvodásként természetes volt, hogy bejárjak délben, délután az iskolába, mikor édesapámnak dolga akadt, hogy tanítás végén együtt énekeljek a „nagyokkal”, etessem tavasszal az iskolába kiosztott selyemhernyókat, hogy bejárjak a szertárakba, osztálytermekbe, aktívan részt vegyek a sportversenyeken, előadásokon, egyszóval részt vegyek óvodásként az iskola életében. Tehát nyolcadik osztály végén kétség nem fért hozzá, hogy erre a pályára lépek… ez olyan természetes volt. Mindvégig azt láttam, hogy szüleimre felnéznek, tisztelik őket, elismerik munkájukat. Büszke voltam és vagyok rájuk. Gondoltam, ez az én utam is, hát nagy motivációval indultam ezen a pályán. Akkori osztályfőnököm is, Péter Dezső, akire mai napig szívesen gondolok vissza, megerősített döntésemben.
Miért döntöttél úgy, hogy a step módszerre váltasz?
Majd negyed évszázadnyi hagyományos oktatás után történt meg a váltás. Úttörőként Adorjányi Borbála kolléganőmmel 2009 őszén indítottuk iskolánk első Lépésről lépésre, Step by Step, alternatív oktatási módszerben működő osztályát. Tulajdonképpen felkérés volt a vezetőség részéről, s úgy gondoltam, nem árt egy kis új színt bevinni az oktatásba, tehát elvállaltam. Izgatottan vettem részt nyaranként a továbbképzőkön, ahol a step módszer csínját-bínját terítették elénk. S így apránként körvonalazódott ennek az alternatív tanítási módszernek a lényege: ugyanazt átadni a gyermekeknek, mint a hagyományos oktatásban, csak más utakon, új köntösben. Ez ennek a módszernek a szépsége.
A step módszer egyik sajátja, hogy két tanítója van egy közösségnek. Kikkel dolgoztál már partnerségben?
Tudva lévő, hogy a Lépésről lépésre oktatási módszerben oktató tanítók párban dolgoznak, mivel a gyermekek iskolai ideje délután négy óráig tart. Munkánkban fedjük egymást a déli órákban, egymást erősítjük, rásegítünk egymás munkájára. Két kiváló kollégával dolgoztam eddig párban. Első steppes generációmnál úttörőként Adorjányi Borbálával, a többieknél Tasi Ottila-Gyöngyvérrel voltam.
Mik az előnyei, hátrányai a páros munkának?
Olyan ez, mint a jó házasság, közös erővel toljuk a szekeret, megosztjuk a munkát, felelősséget vállalunk egymásért, kiegészítjük egymást. Idővel már tekintetből olvasunk, előre tudjuk „párunk” gondolatait. Legnagyobb hozadéka a gyermekek számára az, hogy mindkét fél saját egyéniségét, tudását külön adja, személyiségének megfelelően kezeli a közösséget. Mindenkinek vannak erősebb és gyengébb oldalai, amelyek a párban való oktatásban elsimulnak, egyenletessé válnak, hiszen kiegészítjük egymást. Együtt egy kerek egésszé válunk.
Mi a leglényegesebb különbség a step és a hagyományos módszerek között?
Tulajdonképpen maga a program, melynek alapja a demokráciába vetett hit. Célkitűzései között szerepel, hogy szervezett keretek között készítse fel a gyermekeket arra, hogy egy demokratikus társadalom aktív tagjaivá váljanak, nyitott, döntéseket hozó és felelősséget vállaló emberek legyenek, képessé váljanak pozitív emberi kapcsolatok kialakítására, nyitottak legyenek a világra, a problémák felvetésére, a megoldások keresésére, képesek legyenek önálló vélemény kialakítására. Szembetűnő jegyek közé sorolnám továbbá a két pedagógus szerepét, akik megszervezik és koordinálják a tevékenységeket, megteremtik a feltételeket az ismeretátadásra, együttműködnek az osztályközösséggel. Otthonosabb a tanulói környezet is, asztalok köré csoportosulva helyezkednek el a gyerekek, a padlót szőnyeg borítja, elválasztó polcrendszer található. Rituálészerű a napi program, az értékelés szóbeli és szöveges, nincs osztályzat, minősítés. A módszer előtérbe helyezi a kooperatív tanulást, alkalmazkodik a gyerek személyiségéhez, egyéni fejlődéséhez, valamint a szülőket is aktívan vonja be a nevelési folyamatba.
Eddigi pályád során, mi volt a legnagyobb kihívás?
Minden új generáció kihívás. Lépést kell tartani a rohamosan fejlődő világgal: a digitalizáció, az új technikai vívmányok jelentenek nehézséget. S míg egy fiatal könnyedén eligazodik ezek labirintusában, az én korosztályom keményen megdolgozik a siker érdekében. A kisgyermek erre van kódolva, zsigerből működteti a laptopot, számítógépet, okostelefont. Az utóbbi években bizony többször kaptam tőlük segítséget például a gép gyorsabb működtetése céljából.
Mi volt az eddigi pályád legszebb élménye?
Mindennap élmény a tanítványaimmal lenni, újabb és újabb oldalaikat mutatják, követhető a fejlődésük, mely elégedettséggel tölt el, sikereiknek együtt örülünk, mint egy igazi nagy család. Megtisztelő élmény mindig egy új közösség elé állni, és megfogadni magamnak, hogy kihozom belőlük a legjobbat, legnemesebbet. Felemelő élmény a ciklus végén elengedni kezeiket is, tudván, hogy jócskán megtöltöttem a tarsolyukat. S mégis, visszatekintve eddigi pályafutásomra, a legelső generációm, az első osztályom maradt igazán feledhetetlen.
Ha egy valamit változtathatnál a jelenlegi rendszerben, mi lenne az?
Olyan iskolát létesítenék az elemiben tanuló kisgyermekek számára, ahol kizárólag csak gyakorlat, kísérlet, tapasztalatszerzés útján sajátítanák el az elméleti anyagot minden tantárgyból. No, meg korlátoznám az osztályok létszámát tizenöt-tizenhatra.
Milyen különbségeket, hasonlóságokat látsz a különböző generációk között?
Mindig tudásra éhes, nyitott, éleseszű kisgyerekek kerülnek a padokba, de sajnos generációról generációra egyre türelmetlenebbek, kitartásuk lankadó, felületesebb munka kerül ki a kezük alól, mellőzik a könyvek olvasását, újabb és újabb ingerkeltő témák feldolgozására éhesek. Az információs befogadóképességük szinte határtalan. Az új generáció gyermekei másban járnak élen, minden kornak megvan a maga erőssége. Fejlett a digitális kompetenciájuk, kreatívabbak, egyre feljebb aspirálnak, szinte kis tudósok, kutatók, hiszen kézenfekvő az internetadta lehetőség, gyorsabban meglátják a logikus összefüggéseket.
Hogyan határoznád meg egyéni, sajátos módszereidet?
Valóban az évek során kialakul egy bizonyos testreszabott, egyéni módszer, ami személyiségünket, egyéniségünket tükrözi. Az irányított játékos magyarázatot használom sikerrel, illetve a bizonyítások, az igazolások kérését a gyerekek részéről, ezzel is erősítve az ismeret elmélyítését, rögzítését. Természetesen a humor sem marad el, mert aki azt is megérti, a fejlettség fokának egy magasabb szintjén áll.
Mi a fő elved, amit követtél pályád során?
Talán nem elv, de igyekeztem teljes jogú emberként tekinteni a kisgyermekekre és teljes mértékben tisztelni őket. Úgy gondolom, gyámoltalansága, tapasztalatlansága nem adhat okot megrovásra, elmarasztalásra. Szem előtt tartottam még azt is, hogy az ember lépten-nyomon vét, és hibáiból tanul, hiszen senki sem tökéletes, és nincs nemesebb dolog, mint hibáinkat kijavítva tanulni belőlük. Erre ösztönzöm tanítványaimat is iskolai éveik során. Igyekszem szem előtt tartani Kahlil Gibran költő zseniális gondolatát:
„A jó tanító nem saját tudásának gyümölcseit osztja meg tanítványaival, hanem megmutatja nekik, hogyan arassák le saját gondolataik gyümölcseit.”
Mit üzensz a jelenlegi nagycsoportosoknak, jövendő tanítványaidnak?
Nagy szeretettel, nyílt szívvel várom őket szeptemberben, s remélem, hogy a kölcsönös bizalom, elfogadás, pozitív megerősítés előbb-utóbb meghozza gyümölcsét, mint eddig minden generációmnál. Addig is élvezzék az ovis napokat, örüljenek óvodástársaiknak. Az iskola pedig egy csodálatos hely, ahol új barátokat lehet szerezni, sokat lehet játszani, szárnyaikat bontogatni, mindenki meg tudja mutatni, miben a legügyesebb.
Molnos Ildikó