Töltődik…

Tóth István – „Szerintem minden együttesnek az első lépése az kell legyen, hogy a tagok szokjanak össze”

Share

Temesváriként eléggé elkerülhetetlen, hogy valamelyik rendezvényen ne találkozz az 8 Light Minutes együttessel, hiszen az évek során rengeteget gyakoroltak azért, hogy a zene egy élő hobbi maradjon számukra. A csapat tagjai, Szabó Abigél – ének, Fodor Zsuzsanna – ritmusgitár és ének, König Dávid – basszusgitár, Kelemen Márk – dobok és Tóth István – szólógitár, folyamatos lelkesedéssel kamatoztatják zenei tudásuk, István elmondása szerint pedig mindannyiuk számára fontos az együttes, hiszen valami pluszt hoz az életükbe a sok egyéb tevékenység mellett. A kezdet mindig nehezebb, viszont a tagok most már büszkeséggel tekinthetnek vissza arra, amit az elmúlt évek során elértek.

Hogyan indult1ál el a zene útján?

Ez az egész úgy kezdődött, hogy nyolc éves koromban apum meglepte a nővérem egy gitárral, de akkoriban a  gitározás annyira nem fogott meg; ötödik osztályban kezdtem el járni gitárkörökre, és ott három évig tanulgattam gitározni, viszont csak az alapokat tanultam meg: hogyan kell az akkordokat lefogni, hogyan kell kottát olvasni, vagyis a zeneelméleti alapokat. Nyolcadikban volt egy rövid szünetem, egy évig csak hobbi szinten gitároztam otthon, magánúton tanultam az internetről. Kilencedikben hallottam az Artsoma zenesuliról: ott van gitároktatás, és intenzíven foglalkoznak a diákokkal. Olyan, mint egy magánóra. Nem olyan, hogy bemész egy osztályba, ott vannak az osztálytársaid, és velük együtt tanulsz, hanem bemész egy kisebb terembe, és az oktató csak veled foglalkozik. Ez egy vagány, intenzív zeneoktatás, és az a jó, hogy az ottani tanárok nagyon nyitottak. Ha te például teljesen más stílust szeretnél játszani, akkor más stílusú zenét is tanítana3k. Ha valaki például nagyon szereti a blues-t, a klasszikus- vagy könnyűzenét, country-t, vagy inkább rockot szeretne, akkor a tanár próbál olyan számokat keresni, hogy a diák jól érezze magát.

Itt alakult meg az együttes is?

Igen. Az Artsománál volt egy Kids in the band nevű projekt, aminek az volt a lényege, hogy bizonyos szekciókon levő diákokat összehoznak egy együttesbe. Az Artsoma nem csak gitárral foglalkozik, hanem kántóval, hegedűvel, zongorával és több művészeti ággal is. Ez a projekt arról szólt, hogy a különböző szekciókon levő diákok tapasztalják meg, hogy milyen együtt énekelni más diákokkal, akik más hangszeren játszanak. Így került össze a mi együttesünk. Nálunk az is szempont volt, hogy mindannyian magyarok voltunk, így egy magyar együttes alakult meg.

Mennyire könnyen szoktatok össze?

Az elején nagyon nehezen ment. Nehezen tudtuk megszokni egymást; csak annyit tudtam, hogy ő énekelni, ő dobolni fog és így tovább. Bevittek egy terembe, hogy ismerkedjünk, és nagyon fura volt az egész. „Akkor mi most együtt kéne zenéljünk? Hát ezek szerint igen. De mit? Hát nem tudom.” – ezek a kérdések merültek fel akkor. Az egyik kottából olvas, a másik improvizálni szeretne, a harmadik pedig a saját füle után dobolja azt, ami neki jólesik. Nehéz volt összeszokni. Szerintem minden együttesnek az első lépése az kell legyen, hogy a tagok szokjanak össze, értsék meg, hogy a másiknak milyen a zenei stílusa, vagy milyen zenei pályát szeretne 10választani, és meddig szeretne mindenki eljutni evvel a zenéléssel. Az elején elkezdtünk ismerkedni: azzal kezdtük, hogy kinek mi a kedvenc együttese, vagy milyen zenét hallgat. Ahányan voltunk, annyi stílus. Persze mindegyiknél megvolt a rock, de mi sem voltunk tisztában azzal, hogy mi is a rock.

Ilyenkor mennyire fontos kompromisszumot kötni akár annak eldöntésében, hogy milyen zenei stílust fogtok majd képviselni?

Igazából könnyű meghozni, mert utána mindig változik. Az elején az volt a nevünk, hogy Funky Hats. Elkezdtünk ritmusosabb, bulisabb számokat énekelni, és utána lassan elkezdtünk áttérni a grunge-ra, ami sokkal érzelmesebb rock; sem nagyon durva, sem az a melankolikus rock, hanem nagyon erős érzelmeket fejez ki.

Ha a kezdetekre gondolsz vissza, szerinted mi volt a legnagyobb fejlődés az együttes életében? Hogyan érezted magad az első fellépés előtt és hogyan érzed magad most egy fellépés előtt?

Az első fellépésre még mindig emlékszem. Három vagy négy számot, feldolgozásokat játszottunk, és azoknak a kottái is ott voltak előttem, mert nem voltam képes megtanulni őket. Mindig kellett nézzem a földet, mert oda tettem a kottáim, és az egész koncertet úgy játszottam le, 9hogy közben a földet bámultam, és nagyon unalmas volt. A legnagyobb koncertünkön már 11 számot énekeltünk, és ott csak a sorrend volt felírva, már mindet tudtam fejből. Ez igazából gyakorlatról szól, mert bele kell jönni a számok megtanulásába. Az elején nehéz, mert izgulsz, sok dologra kell odafigyelni egyszerre, de utána reflexé válik, és jól megy.

Milyen fajta rendezvényeken léptetek fel az évek során?

A legelső koncertünk a botanikus kertben volt, és kb. 20-an jöttek el megnézni, akikből a fele a szülők voltak, a másik fele pedig a barátok. Egy-két idegen ember még odatévedt, aki épp a parkban sétált. Akkor friss volt az együttes, Funky Hats volt a nevünk, és még kalapokban zenéltünk. Ez volt a jellegzetességünk, de lassan kinőttük. Akkor még semmilyen zenei felszerelésünk nem volt, csak mindenkinek a saját hangszere. Később, amire a legtöbben eljöttek, másfél évvel ezelőtt volt. A Vița de Vie együttesnek voltunk az előzenekara, akiknek éppen egy albumbemutatójuk volt. Arra a rendezvényre 100-150-en jöttek el. Az volt vagány, hogy teljesen idegen emberek is élvezték, és nekem nagyon jólesett, hogy még ők is a lábukkal tartották a ritmust és élvezték a zenénket.

2A legjobb koncertünk szerintem fél évvel ezelőtt volt, egy Los Angeles-i együttesnek, a Crazy Townnak voltunk az előzenekara. Van egy nagyon híres számuk, a Butterfly, és emlékszem, hogy kisebb koromban erre a számra táncoltam, buliztam, és egyszer csak jött egy felkérés, hogy eljönnek ide zenélni, és megkértek minket, hogy nem akarunk-e az előzenekarukként fellépni. Kicsit lesokkoltam, hogy ez most tényleg az a Los Angeles-i Crazy Town. Csodálkoztam, hogy mekkora mérföldkövet léptünk át, hogy egy amerikai együttesnek leszünk az előzenekara. Gyorsan rákerestem a leghíresebb számukra, amit 80 millióan tekintettek meg, és utána ránézek a mi dalunkra, amit You Tube-on 1500-an néztek meg. Ez egy nagy különbség és úgy éreztem, hogy muszáj egy jó showt, egy jó koncertet tartani előttük; arra tényleg rengeteget készültünk. Az ő együttesük a ’90-es években alakult. Akkor én még sehol sem voltam, ők pedig akkor kezdték el a zenei karrierjüket. A frontemberrel váltottam pár szót a zenéről és a karrierjükről. Meghallgattak minket is, és tetszett nekik; azt mondták, hogy tényleg csak így tovább, ami egy nagyon nagy motiváló dózist adott, mert nagyon tiszteltem őket. Olyan hihetetlen volt, hogy korábban a Crazy Town zenéjére buliztam, és most találkoztam velük!

Gondolkoztatok-e azon, hogy nem csak hobbi lenne ez számotokra, hane5m valami több?

Elkezdtünk zenélgetni, és láttuk, hogy ez így jól megy, összejönnek saját koncertek, saját számok. Láttuk, hogy jó pályára tértünk, de megkérdeztük egymástól, hogy akkor most ezt mindenki annyira komolyan akarja venni, mint egy munkahelyet, egy állást, vagy hobbiként tekintünk rá? Többségünk nagyon aktív diák volt, benne voltunk a DÖK-ben, a Juventus csapatában, nagyon sok dologgal foglalkoztunk. Nem tudtuk azt mondani, hogy a zenélést tesszük az első helyre, és úgy tekintünk rá, mint egy munkahelyre. Rengeteg jó élménnyel jár mindez, de elmondtuk egymásnak, hogy mindenki válassza a saját pályáját. Tőlem is megkérdezték már, hogy miért nem mentem zeneegyetemre. Tudom, hogy van gitár szak, de az nem éppen az a stílus, amit én szeretnék. Biztos sokat segítene, de nem ez volt az én álmom. Azt mondtuk, hogy ameddig itt vagyunk Temesváron, ez egy szép hobbi marad, amit minden egyes tag odaadással végez. Ha próbára jössz, akkor látod, hogy mindenki milyen energikusan játssza a számokat.

2019 tavaszán nevet változtatott az együttes. Miért volt erre szükség?

Funky Hats név alatt kezdtük. Az elején kellett nekünk egy név az első nyári koncertünkre, ezért kellett rögtönözzünk egyet. Valami fülbemászóra gondoltunk, és azzal az ötlettel jöttem, hogy legyen funk, mert az egyből pozitív, és könnyen megjegyezhető. Ha hozzáteszed egy másik szóhoz, más értelmet ad neki. Abigél jött azzal az ötlettel, hogy akkor legyen Funky Hats, mert ez így jól szól. Innen jött az ötlet, hogy a koncerteken viseljünk kalapokat, és ez egy jellegzetességünk maradt. Négy év után belegondoltunk, hogy kicsit gyerekesen hangzik ez a név. Ha lefordítod magyarra akkor úgy s8zól, hogy vicces kalapok. Gondolkoztunk azon, hogy változtassunk nevet, de nem tudtuk mire. Van otthon egy képem, amin rajta van a galaxis, és benne egy űrhajós. Pont azon gondolkoztam, hogy egy ilyen logót kerestünk, ami háttérvetítés legyen az együttesnek, hogy a koncertünk közben a háttérben folyamatosan ott forogjon a galaxis. Gyorsan leírtam az együttesnek, és akkor Abigél utánanézett, hogy legyen egy ehhez kapcsolódó nevünk is. Így talált rá az 8 Light Minutes-re, ami nagyon fülbemászó volt. Sokan félreértik, de az 8 Light Minutes nem azt jelenti, hogy nyolc könnyű perc, hanem az a nyolc fényperc, ami alatt a Nap sugara eléri a Földet.

Mekkora mértékben számít a tehetség, és mekkora mértékben a szerencse abban, hogy valaki érvényesülni tudjon a zenei pályán?

Ha nem lett volna ez a szerencsém, hogy az együttesbe válasszanak, akkor talán a központban a korcsolyapálya mellett zenélnék. Ha nem lett volna együttesünk, akkor gitároztam volna, továbbra is megmaradt volna ez a hobbim, de valószínűleg akkor nem lennék ezen a szinten, talán lazábbra fogtam volna, mert akkor csak így magánúton tanultam volna otthon. Szabó Zsoltnak volt már egy együttese, és ő már tudta ethumbnailzeket a dolgokat, nagyon sokat segített nekünk. Nem akarom azt mondani, hogy ő a menedzserünk, hanem inkább egy mentor, aki nagyon sok mindenben segített. Most már otthagy minket a próbateremben zenélni, és ha valami rosszul hangzik, akkor ő bejön és segít. Az elején ő intézte nekünk a koncerteket, ő volt a kapcsolattartó, ő foglalkozott igazából az együttessel, mert nekünk még semmi tapasztalatunk nem volt. Az emberekkel sem mertük felvenni a kapcsolatot, de most már van, hogy mi intézünk magunknak egy-egy koncertet.

A számokat, amiket játszotok, ti írjátok meg?

Teljes mértékben mi írjuk meg a számaink. Ezt többféle módon lehet, de mindig kell legyen egy kezdeményező. Ez lehet közülünk valaki, például Abigél, aki a dalszövegeket szokta írni. Ez igazából egy hosszabb folyamat, mert legalább egy hónapot kell dolgozni azon, hogy kialakuljon maga a zeneszám. A legújabb számunk kezdeményezője Abigél volt, aki zongorázni is tud, és az együttesben most fog először zongorázni.

Mi volt a legjobb élményed az együttesnek köszönhetően?

Az egyik legjobb élményem, hogy az egyik ismerősömnél voltam egy házibulin, és meg voltak hívva számomra ismeretlen emberek is. Az egyik srác rám néz, és megkérdezi, hogy ugye én gitározok? És ezután azt mondja, hogy látott engem a Vița de Vie koncertje előtt, ami egy évvel korábban volt, de mégis felismert. Vannak olyan emberek, akiket nem is ism7erek, de ők látásból felismernek engem az ilyen rendezvényekről. Ezen meglepődtem, de nagyon jól is esett.

Mit üzennél egy szárnyait bontogató fiatal zenésznek? Mi volt az, ami segített neked a kezdetekben?

Azt ajánlanám, hogy legyen nyitott, hallgassa meg az embereket, mert mindenkitől lehet tanulni. Ne legyen egy „magányos farkas” zenész, hanem inkább szocializálódjon, vegye fel a kapcsolatot más zenészekkel. Nem is kell együtt zenéljenek, hanem esetleg csak tanácsokat kérnek egymástól, vagy csak beszélnek a zenéről, a karrierről. Teremtsen kapcsolatokat és legyen nyitott az új dolgok megismerésére: megismerni másokat, megismerni más műfajt.

Bîtoancă Diana